Akkor válts karriert, amikor megérzed, hogy ezt akarod csinálni: Brezina Kinga NIA oktató
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNe akkor kezdjünk állást keresni vagy egy vállalkozást felépíteni, amikor nagy a baj. Hanem akkor, amikor megjelenik egy gyomor tájéki jó érzés valamivel kapcsolatban, akkor afelé kell elmenni - vallja Brezina Kinga, aki kommunikációs pályáját hagyta ott és NIA oktatóként építette fel magát. Hadobás Bernadettnek a Karrierváltás & Sabbatical podcastban beszél váltásáról és azt is elmondja, mi az a NIA, a harcművészetekből, a táncokból és relaxációs technikákból merítő mozgásforma.
Brezina Kinga bölcsész szakosként végzett az egyetemen, majd kommunikációs szakemberként kezdte meg karrierjét. Egy ideig a médiában dolgozott, aztán váltott: NIA -oktatóként építette fel magát.
Mint mondja: „A bölcsész az, akire szeretik azt mondani, hogy mindenhez is ért, meg szeretik lenézni is, hogy közben meg nem semmihez sem ért. Azt gondolom, azért értünk mindenhez, mi bölcsészek, mert olyan gyorsan kell adaptálnunk azt a nagy mennyiségű információt, amit felvesszünk, hogy igenis egy rakás területen helyt tudunk állni. Vagyis ahogy az információt feldolgozod, arra kialakul egy technikád.”
Sokáig rádiózott, innen került át a ’másik oldalra’, ügynökségi pozícióba, például a Café PR-nál rengeteget tanult Balaton Anita égisze alatt. Aztán állami szférában helyezkedett el, az egykori Magyar Befektetési és Kereskedelmfejlesztési Kht-nál sajtófőnökként.
Hírközlési hatóságtól lépett ki. Anya lett. Visszatérése után a non-profit szférában szeretett volna elhelyezkedni, végül szabadúszóként kommunikációs projekteken dolgozott.
Legutolsó karrierváltása, a NIA kapcsán így fogalmaz: „Hajlamos vagyok elmenni az új felé. Szeretek új dolgokat kipróbálni. Azt tudtam, hogy nem fogok szappant főzni, krémeket csinálni...de akkor mit fogok? És meglepett, hogy végül a testem került előtérbe. Ahogy a gyerekeim mondják: a testemmel keresem meg a pénzt.” (nevetünk)
Hallgasd meg Kinga történetét:
Szerkesztő-műsorvezető: Hadobás Bernadett
Eleinte a családja is furcsán nézett rá a karrierváltása miatt és reménykedtek, hogy elmúlik a NIA iránti hóbortja és rendes munka után néz. Kinga férjének (Lovász László televíziós és rádiós műsorvezetú - a szerk) egyik kollégája úgy fogalmazott, könnyű neki, hiszen a batikolt nadrágjában ugrál a füstölők között.
Kinga elmeséli hogyan gondol vissza a versenyszférában eltöltött évekre, mit tanult belőle, mennyire volt jó benne. Arról is szó lesz: Mi volt az a pont, amikor úgy érezte kilép a versenyszférából? Mit érzett akkor? Milyen szorongásokkal küzdött? Egzisztenciálisan hogyan érintette a váltás? Kiknek a támogatására számíthatott? Az üzleti terv helyett hogyan kalkulálta ki a kezdő árait? Azt mondja, üzleti terve nem volt, de kiszámolta, hogy mennyi a terembérlet, és hány embernek kellene eljönnie egy órára, hogy a terembérlet meglegyen, meg a parkolási díj, meg valamennyi kis plusz. És ami ezen felül maradt, még mindig röhejesen kevés volt ahhoz képest, amit legutoljára keresett.
Mikor jutott el arra a pontra, hogy már nyereséges volt a vállalkozása? Ez minek köszönhető? 2010-ben indított vállalkozását mennyire segítette a kommunikációs múltja?

„A jó pr-es attól jó pr-es, hogy tudja kezelni a helyzeteket, meg az embereket.” -vallja Kinga.
Kiderül, védőhálóval ugrott fejest az új karrierjének építésébe vagy volt aranytartaléka? És milyen formában környékezte meg a kísértés, hogy visszatérjen a múltbéli szakmájához? Miért állt ellent a csábításnak?
Kinga arról is mesél, hogy miért NIA-zik? Mi a mozgatórugója? Mi az, amit megtanult ezalatt a 12 év vállalkozói lét alatt? A ’talán’ és a ’nem tudom’, az miért ’nem’? Miért nem keveri a munkát a magánéletével?
Hogyan érdemes márkát építeni? Brezina Kingának mi jött be? Megél most a vállalkozásából? Milyen NIA tanárnak tartja magát? És szerinte milyen ismérvei vannak egy jó tanárnak?
A podcast végén pedig útravalót kapunk tőle, vagyis kiderül mit tanult a karrierváltásából, mit tenne ma másképp és mire figyeljünk, amennyiben meglendít minket a váltás szele.
„Pontosan tudja az ember, hogy mi a jó neki, mert a teste jelez. Sokan akkor váltanak karriert, amikor már minden bajuk van. Pedig amikor megjelenik egy gyomor tájéki jó érzés valamivel kapcsolatban, akkor afelé kell elmenni. És lehet, hogy nem tudsz sokáig 80 ezer forintos télikabátot venni, de higgyétek el, hogy nem baj. Soha nem fog hiányozni az a kabát.”
Karrierváltás & Sabbatical című podcastunk korábbi részei:
- Topmenedzserből sajtkészítő - Reményik Kálmán
- Budapesti multiból vállalkozó Spanyolországban - Gódor Eszter
- Karrierváltás 22 év Mercedes után - Kozári Edina
- A 12 hónapos sabbatical leave - Barhács Csaba
- Gyári munkásból 2000 főt foglalkoztató cégvezető - Rácz Mihály
- Telefonos értékesítőből író és szerkesztő - Szarka Károly
- Kiégés után: Grafikusból kortárs asztalos - Kiss Máté
- Váltás 22 év papi szolgálat után - Füzes Ádám
- HR tanácsadóból dietetikus: Soltész Erzsébet
- A BBC létesítménymenedzseréből világutazó - Kovács Zsuzs "Female Yeti
- Nyissunk éttermet! Jó, de nem értünk hozzá - Szabolcs-Gyuris Éva, a Funky Pho alapítója
- Takár Yvette búvármodell, búvároktató karriertörténete
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?