Megjelent: 1 éve

Az érett munkaerő - aki az ötven-pluszosokat mellőzi, az a tapasztalatot mellőzi

Vezessük csak be minél előbb ezt a kategóriát a munkaerőpiacon, mert bizony itt az ideje! Nem azért, mert régóta jelen vannak már a képviselőik, csak eddig nem nevezték őket nevükön. Nem is csak azért, mert ők is megérdemlik a médiafigyelmet, nemcsak az új generációk. Hanem mert ha nem tudatosítjuk, hogy micsoda értéket jelenthetnek a munkaerőpiacon, akkor a figyelmen kívül hagyásukkal veszteség éri a céget, aki nem vette fel őket. Még csak nem is kereste őket - pedig jól tudjuk: aki keres, az talál.

images

images

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a kivonulók az új bevonulók. Nyugat-Európában ez már évek óta tiszta sor, nem kell magyarázni, mi az értéke az X és a Silver generációnak: úgy vadásszák a lojális és megbízható ötven-pluszosokat, mint nálunk az insta- és fb-zsonglőr huszonéveseket. Sőt, nem egy HR-vezető érzi úgy, hogy inkább vállalja az idősebbekkel kapcsolatos nehézségeket és kihívásokat, mert azok legalább ismerősek a számára, több mindent tud kezdeni ennek a korosztálynak a problematikáival, mint a fiatalok mindennapi gondjaival.

Aki az ötven-pluszosokat mellőzi, az a tapasztalatokat mellőzi. Meg a kapcsolatrendszerüket, amelyet az elmúlt évtizedekben építettek, és az őket alkalmazó vállalatnál is kamatoztathatnak. A jó öreg rutint is, hiszen húsz-harminc év alatt sokat lát az ember, és emiatt kevesebbet hibázik - tisztában vannak azzal is, hogy nekik a hibákat már nem nézik el úgy, mint a fiatal kollégáknak. Alaposak, precízek - és ez messze nem ugyanaz, mintha lassúak lennének! Remek coachok - van honnan kérdezniük és mesélniük is, miközben még mindig szívesen tanulnak, tudják is, hogy ez a fennmaradásuk záloga. Valamint, ahogy mondani szokás: „nem lesz lázas a gyerekük”. Ez nem azt jelenti, hogy az ötvenesek közt nincs kisgyerekes szülő, hanem inkább azt, hogy a korukra jellemző tudás és tapasztalat miatt nyugodtabbak, akár bölcsebbek is.

Mindenesetre kiszámíthatóbbak, szabálykövetők, őket még a határidő szocializálta. Nem hiányoznak annyit - hiszen nem egy esetben éppen a munkahelyük, a munkájuk a menekülési útvonal a számukra az életközepi válság, a dombtető-melankólia vagy akár egy kritikus párkapcsolati helyzet elől.

Számos statisztika támasztja alá, hogy a fiatalok munkavállalási esélyeit nem veszélyezteti, ha tovább foglalkoztatják az idősebbeket. Ha viszont nem foglalkoztatják őket tovább, akkor ezzel a céget éri veszteség: anyagi, emberi, érzelmi - és még sorolhatnánk, a tudásmenedzsmenttől kezdve a mentoringon át. A digitális skillek nem egyenértékűek az üzleti, piaci tapasztalattal.

A generációk közötti kapcsolatot tehát nem konkurenciává kell élezni - mert ez senkinek nem jó - hanem folyamatos munkával partnerséggé fejleszteni, és megtartani. Vagyis, a trendváltásnak nem az a lényege, hogy az Z generációról bizony már másképp kell beszélni, mint a korábbiakról, mert annyira különbözik tőlük. Az X-szel és a Silverrel is ugyanez a helyzet: nem érzik idősnek magukat, nem akarnak nyugdíjba menni, aktívak akarnak maradni.

És miért is ülnének át a vezetői székből a kerületi hímző-szakkör utolsó előtti sorába, ha egyszer erejük teljében vannak? Átmeneti korban érzik magukat, ahol az éveik száma kifejezhető a real age fogalmával, azonban ez mit sem ér a look age nélkül, ami arról szól, hogy az adott személy mennyi idősnek néz ki. Ehhez társul a do age: milyen tevékenységeket űz az illető? Gondoljunk csak Tina Turnerre, a rocknagymamára… Végül, de nem utolsósorban a feel age: mennyinek érezzük magunkat? Van, akit öregít, míg mást fiatalít egy osztálytalálkozó, olyan nagyok lehetnek a különbségek!

Ezek a mai ötvenesek - hogy végre így is kezdődjön mondat! - egzisztenciálisan többnyire jobb helyzetben vannak, mint az édesanyjuk volt annak idején, és a nyugdíjas éveket sem úgy képzeli el egy mai középkorú nő, mint annak idején a kedves mama. A várható élettartam növekedése például arra is hatással lehet, hogy az önmegvalósítás akár ötven után kezdődjön. A munkaerőpiac ma Európa-szerte teret ad ennek…

Kristóf Györgyi
Ügyvezető
HAMMEL & HOCHREITER
Business & Management Consulting

  • 2020.12.10Vezetői képzés - Emberek vezetése modul (C) A vezetői képzés célja az elméleti és gyakorlati vezetői tudás és kompetenciák fejlesztése. A résztvevők a képzésen megismerik a csapat és szervezetépítés és a munkatársak fejlesztésének, vezetésének és értékelésének alapvető vezetői eszközeit. A képzés résztvevői elsajátítják azokat a gyakorlatban alkalmazható technikákat, amelyek segítségével javítható a munkatársak elkötelezettsége és teljesítménye. Részletek Jegyek
  • 2020.12.10Fókuszban a megélhetési juttatások! - Ingyenes A koronavírus-járvány a vállalatoknál talán a HR-es szakembereknek adta a legtöbb megoldandó feladatot. Olyan nehézségekkel kellett szembenézniük, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak. Nem maradt ki a kihívások sorából a dolgozói juttatások témája sem: a tapasztalat azt mutatta, hogy a pandémiás időszak alatt a cégek jelentős része nem tudta kiadni a juttatásokat a korábban megszokottak szerint. Egy gyorsan változó, bizonytalan piaci és jogi környezet komoly rugalmasságot igényelt és igényel a mai napig a munkáltatók részéről. A cégek számára elengedhetetlenné vált, hogy újragondolják korábban alkalmazott, bevált megoldásaikat, és olyan rendszert hozzanak létre, amelyet – az igények igen dinamikus, folyamatos változása okán – a későbbiekben is viszonylag könnyen tudnak alakítani, módosítani. Részletek Jegyek
  • 2021.01.25HR Üzleti Vezető Mentoring és Workshop online program Inspirációt és támogatást nyújt HR vezetőknek és a jövő HR vezetőinek az üzleti vezetővé válásuk útján. Ajánlom minden olyan HR vezetőnek, aki szeretné a HR funkciót üzletközpontúbbá tenni, meghatározó hatással lenni üzletre, stratégiára, döntésekre, nagyobb bizalmat, hitelességet és befolyást szerezni a felsővezetésben. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter