Az L&D-hullámvasút

A válságok és fellendülések hatása a tanulás-fejlesztésre

Bölcsföldi László írása.

Ezeken az emelkedőkön és lejtőkön együtt száguldunk végig, érdemes lehet látnunk, merre tartunk épp. Ne szorítsd a kezed a szemed elé! - inkább tekintsük át, hogyan hatott a két válság erre a szakmára.

2008-2009-ben a gazdasági válság megváltoztatta a szervezetek L&D-igényeit, ez pedig erősen átrendezte a piacot is.

Korábban jelentős szerep jutott az „élményközpontú” programoknak, ahol a fő elvárás a résztvevők részéről a jó hangulat volt. Ekkor még kevés olyan szervezet létezett, amelyet komolyabban érdekelt, hogy bármilyen tartós változás bekövetkezik-e. Ez volt a paintball, disznóvágás, vitorlástúra, parázson járás és ezer más, L&D-költségvetésből finanszírozott ötletes program és csapatépítő tréning aranykora. De az ennél konszolidáltabb, tréningteremben tartott képzések vagy workshopok is 2-4 nap, vidéki wellness-szállodákban kellemesen eltöltött időt jelentettek. Pénz volt, a résztvevők szerették, a tréningcégeknek jól ment. Mindenki boldog volt.

Aztán jött a 2008-2009-es válság, és a szervezetek elkezdtek másképp gondolkodni. Egyrészt gyorsan eltűnt a bőséges költségvetés, másrészt hirtelen fontossá vált a változás, a fejlődés - azaz hogy tényleg képessé váljanak jobb eredményeket elérni még rossz gazdasági környezetben is.


Szinte azonnal eltűntek a korábban felsorolt élményprogramok, és a wellness helyét is átvették az egyszerűbb bérelt termek vagy éppen a céges tárgyalók. A tréningcégek zöme elvesztette a bevétele nagy részét. Néhányan viszont éppen ekkor indultak növekedésnek. Ők voltak azok, akik tudták, hogyan lehet valódi változásokat generálni az egyének, a vezetők és a szervezetek működésében - így kezdtek például előnyre szert tenni a FranklinCovey alapelvekre és viselkedésváltozásra épülő folyamatai.

Talán ekkor tudatosult igazán az L&D szakmában, hogy ez egyrészt lehetséges, másrészt az, hogy ez nem a véletlenen múlik, hanem létezik az a szaktudás és módszertan, amelyekkel kiszámíthatóan érhető el változás.

Aztán újra más idők következtek. A „pénzeső” ugyan nem tért már vissza eredeti formájában (ahhoz nem volt elég hosszú és erős a gazdasági növekedés), de a 2010-es évek végére újra sok-sok olyan tréning vált népszerűvé és széles körben alkalmazottá, amelyek valódi hatása erősen megkérdőjelezhető.

Majd jött 2020 és a COVID-járvány, amely két területen is nagyon erős hatást gyakorolt az L&D világára:

  • Egyrészt újra számít, hogy az adott fejlesztésnek legyen értelme, legyen átalakító hatása. Másra nincs pénz.
  • Másrészt végre kiderült, hogy nem kell félni az online tanulástól. Mind élő-online (pl. Zoom), mind on demand (előre elkészített, egyénileg használható e-learning modulok) módon kiválóan lehet tanulni. Ráadásul még a költségek is csökkennek.

Egy járványnak természetesen nem szokás örülni, ez a két hatás azonban a COVID-nak köszönhetően jött elő ilyen élesen, és értékes változást hozhatnak az L&D világába. Mindkét változás nagyon jót tesz a szervezeteknek és az L&D szakmának is. Bízhatunk benne, hogy mind a valódi változások generálásának igénye, mind az online tanulásra (is) való nyitottság tartósan megmarad. Sőt: tovább erősödik akkor is, ha a kiváltó okot már végre magunk mögött tudtuk.

Legalább ennyi értelme legyen ennek a nehéz időszaknak. Mi a FranklinCovey-nál úgy gondoljuk, hogy ez közös feladatunk és felelősségünk.


Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek