A robotpilóta üzemmód helyett a rugalmasság az üzleti működés kulcsa
Ha valamikor, akkor a járványidőszak különösen rávilágított arra, hogy a sikeres üzleti működéshez nem elég a robotpilóta üzemmód. Ahhoz, hogy a szervezet megfelelően tudjon reagálni a jelenkori kihívásokra, tudatosságra van szükség, mind emberi, mind pedig digitális viszonylatban.
Öthetes tudásmegosztó kihívást indított a Liferay szoftvervállalat a FranklinCovey Magyarországgal közösen, amelynek célja, hogy pandémiás vagy más nem várt helyzetben a vállalati és személyes vezetői kompetenciák fejlesztéséhez adjon válaszokat. A változáskezelés egyik legfontosabb alappillérét a szervezet felépítése, a humánerőforrás, valamint az infrastruktúra hármasának rugalmas alakítása jelentette, derül ki a válaszokból.
A cél az volt, hogy olyan szervezetfejlesztési technikák álljanak össze mind vezetői, mind pedig a digitalizációs kihívások mentén, amelyeket a vállalatvezetők ezután hasznosítani tudnak az üzletfejlesztésben. Mivel a járvány miatt kialakult rendkívüli időszakban a vállalati döntéshozók eddig ismeretlen helyzetekkel találták szembe magukat, új szervezeti kultúra formálódott, amelynek fontos elemévé vált a szervezetek hibrid működése: a félig online, félig offline munkavégzés. Az összesített válaszokból kiderül, hogy miként oldották meg cégek, vállalatok a kikényszerített változásokat:
1. szempont: jövőkép
A jövőkép megfogalmazásához legelőször az önismereti alapok lerakását tartották a legfontosabbnak a válaszadók. Továbbá az egyéni és a csapat erősségét, illetve a fájdalompontok feltárását. Azt azonban, hogy csapattagok kényelmesen a saját flow csatornájukban mozoghassanak és értéket szállítsanak a vállalatnak, nehéz megvalósítani. Szóba került még a vezetői példamutatás, illetve az is, hogy nemcsak a csúcsra feljutáshoz kell stratégia, hanem ahhoz is, hogyan maradjunk ott, miközben fejlesszük, képezzük és inspiráljuk magunkat és a csapatot. A pandémia jelentősen átírta a digitalizációs ütemterveket és a szervezeti jövőképeket. A járvány által kikényszerített fejlesztésekre, mint például a digitalizáció, az infrastruktúra fejlesztések, a pénzügyi és az adminisztratív folyamatok finomhangolása, sokkal több erőforrás ment el, mint ahogyan gondolták a válaszadók.
2. szempont: problémakezelés
A problémák folyamatos toldozgatása csak ideig-óráig jelent megoldást. A válaszadók szerint ebben az esetben is célravezető lehet a példamutatás, ezért nagyon fontos a vezető személyisége, s hogy egyensúlyt találjon a problémamegoldó és a konfliktuskereső vezetői stílus között. Sokat segíthetnek például a partnerek és az ügyfelek visszajelzései is.
3. szempont: döntés
Egy vállalat sorsa elsősorban az objektív, számokkal alátámasztott információkra épül, de ne zárjuk ki a megérzés, az intuíció, és a szerendipitás, azaz „szerencsés véletlen” jelenségét sem, állítják a válaszadók.
4. szempont: változáskezelés
Ahogyan a humánerő fejlődik, úgy képes egy vállalat is fejlődni és változni. Ez az organikus szervezetfejlesztés alapja. De ma már a változást nemcsak a szervezet szintjén kell elkezdeni, hanem az informatika és a digitális platformok szintjén is, állítják a válaszadók. A pandémia által kikényszerített változásokra pontosan akkor volt lehetséges gyorsan reagálni, ha a szervezet, a humánerő és az infrastruktúra hármasa rugalmasan alakítható volt. Azaz sikerült az ügyfélkezelési csatornákat “áttolni” online-ba. “A kihívásunk célja az egyéni önreflexiók ösztönzése, a közös fejlődés és tudásmegosztás segítése volt. A válaszokból kiderül, hogy szegmenstől függetlenül, összességében elmondható, hogy azok a szervezetek voltak képesek a változásra, ahol a vezetői kompetenciák, a szervezeti flexibilitás és a gyorsan mozgatható infrastruktúra hármasa összhangba került és sikerült az online eszköztárakból építkezni” - foglalja össze Balogh Zsolt, a Liferay közép- és kelet-európai régiójának vezetője.
5. szempont: feladat elvégezve
A közgazdaságtan és a menedzsmenttudomány területén széles körben megfigyelt és tudatosan alkalmazott Pareto-elv szerint tevékenységeink 20 százaléka hozza az eredmények 80 százalékát. Ha ezt az elvet ismerjük akkor lehet fókuszálni azokra a célokra, amelyeket a munkatársainkkal együtt szeretnénk elérni. A hozzászólások megerősítették azt is, hogy az élethosszig tartó tanulás (lifelong learning) elve, a tudásmegosztás hatékonysága és a kollaboráció mennyire fontos ahhoz, hogy a szervezet elérje a kitűzött feladatait.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?