Az orvosok nem kérnek a plusz munkából
A Magyar Orvosok Szakszervezete tiltakozik a Kósa-Szatmáry FIDESZ képviselők által a Munka Törvénykönyvét érintően, 2018. november 20. napján 20:51-kor benyújtott törvényjavaslat ellen, mely 400 órára emelné a túlórák számát - írják sajtóközleményükben.
A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény európai színvonalú, egy demokratikus állam jogrendjébe szervesen beleillő, a munkavállalói - szakszervezeti jogokat széles körben tartalmazó törvény volt, amelyeket már az előző kormányok is folyamatosan "lerontottak". A demokratikus vívmányok teljes lerombolásra a 2012. évi I. törvény, mint új Munka Törvénykönyvének az elfogadásával került sor azzal, hogy elsősorban és legfőképpen a munkáltatói oldal szempontjait vette figyelembe a törvényalkotó, a munkavállalói - szakszervezeti jogosítványokat teljesen "kiüresítették". 2012-óta folyamatosan születtek a munkavállalókra nézve hátrányos Mt. törvénymódosítások, amelyek hatására jelentős keresetveszteséget és foglalkoztatási bizonytalanságot "könyvelhettek" el a munkavállalók és a képviseletük ellátására szerveződött szakszervezetek jogosítványainak megtépázásával, csaknem ellehetetlenítették, de mindenképpen szűk keretek közé szorították a valódi érdekvédelmet, érdekképviseletet.
Ebbe a sorba illeszkedik be a Kósa-Szatmáry törvényjavaslat, mintegy megkoronázza a munkavállaló ellenes Mt. szabályokat.
A munkavállalókra nézve óriási hátrányt jelentene, ha a hivatkozott törvényjavaslat elfogadásra kerülne. Mélyen igazságtalan, hogy az EU legrosszabbul fizetett magyarországi munkavállalói vállára további terheket rakjanak, mind munkaidő terhelésben, mind a többletmunka díjazásának elmaradásával, illetőleg 3 éves munkaidőkeretben történő elszámolási lehetőségével. A magyar munkavállalók, mint európai polgárok, megérdemlik, hogy az EU átlagbérét kapják azonos munkakörökben, mint az EU országokban, és az öt napos munkahetet ne növeljék gyakorlatilag heti 6 napra a "kommunista szombatok" mintájára, gyakorlatilag ingyen munkát végeztetve velük. 2018-ban Magyarországon, a "családok évében."
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Database Administrator (DBA), magyarul adatbázis-adminisztrátor az az informatikai szakember, aki egy szervezet digitális „széfjéért” és annak... Teljes cikk
A QA Engineer (Quality Assurance Engineer), magyarul leggyakrabban minőségbiztosítási mérnök vagy szoftvertesztelő, a szoftverfejlesztési folyamat azon... Teljes cikk
A Social Media Manager - magyarul közösségi média menedzser - az a szakember, aki egy márka, cég vagy közszereplő teljes online jelenlétét kezeli a... Teljes cikk
- Kuruzsló orvosokat fogtak Zalában 2 napja
- Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt 3 napja
- Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben 3 napja
- Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák 5 napja
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 5 napja
- Nincs több pénz nyaralásra – mégsem maradnak otthon a magyarok 1 hete
- Tényleg a 72 órás munkahét a megoldás? Egy orosz milliárdos szerint igen 1 hete
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 2 hete
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 2 hete
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 2 hete
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 2 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?