kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Az Y és Z generáció már nem hisz a szamárlétrában

JobAngel a HRBlogon arról ír, hogy szerinte a szamárlétra valami olyasmi, ami manapság sok pozitívumot nem hoz a gazdaságnak, fejlődésnek. A szakember örül annak, hogy a fiatal generáció már nem hagyja, hogy lenézzék őket tapasztalatlanságuk, koruk miatt.

images

Régebben az inasok mindent a mestertől tanultak, mivel sokszor még írni olvasni sem tudtak. Aztán később a könyvek által egyre több tanuló hozzáfért az információkhoz, tananyaghoz. Mostanra pedig a „mester” szerepe átalakult: a tárgyi tudást már hozza az ifjonc, iskolából, netről, könyvekből, fórumbeli beszélgetésekből és annyira gyors a fejlődés, hogy amit a mester nagyon tud, azt már az ifjonc is. A mester a tapasztalata által lesz „több”, a tudás szintje azonos is lehet. A mester mostantól erre a tapasztalatra építve kellene, hogy mentorálja az ifjoncot a siker felé - írja JobAngel.

Ma is van olyan munkahely, ahol jelen van az "inas" kiszolgáltatottsága. A legfiatalabb munkatárs, aki a jelentéktelen, nem szeretem feladatokat kapja, keveset keres és elvárják, hogy mindezt alázattal tegye. Ennek eredményeképpen az ilyen munkatárs lelkesedése hamar elszáll, motiváltsága megszűnik, kiég.

Korunkban ezzel a fajta „gyakornoksággal” semmi mást nem tesznek a „mesterek”, mint pazarolják a szakértelmet. Ami ugye a gazdaságnak nem jó, csak a „mester” egójának. Attól pedig nem nő a GDP, de a káros szociális minta fennmarad. Lelki terror, kiégés, ambíció hiánya, szakmai fejlődés hiánya. Ezzel a versenyképességet is sikeresen aláássák, bár kétes siker lesz ez.

JobAngel szerint ha az Y és Z generáció végre nem teljesíti az „alázatos kisinas” elvárást, akkor előbbrejutunk gazdasági szinten is. Az idősebbeket még felháborítja az ifjoncok fizetési és egyéb igénye egy állással kapcsolatban: hogy neki home office kell, meg képzési költségkeret, fizetett tanulmányi idő.

A „mester” felelőssége, hogy az ifjoncból jó szakember legyen, ez elveszett útközben. Régen a kisinas tudta, hogy egyszer majd mester lehet. Sok mai fiatal arra panaszkodik nálam, hogy az alázatért cserébe nem kapott semmit, se tudást, se érdemi munkát.

Fotó: pixabay
A teljes cikk a HRBlogon olvasható.
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Teljesítménybér: a legfontosabb tudnivalók

Mit lehet kikötni és mit nem? Van-e beleszólása a meghatározásban a munkavállalónak? Lehet a teljes fizetés is ebben a formában? Dr. Szabó Gergely... Teljes cikk

Változik a családi adókedvezmény összege

2025. július 1-től módosul a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja tv.) családi adókedvezményre vonatkozó... Teljes cikk

Így segítheti az AI az álláskeresést

Az AI elveszi a munkát vagy épp segít megtalálni azt? A Hurrá, állást keresek blog szerzője az elmúlt hónapokban sokat tesztelte a Chat GPT-t, hogy... Teljes cikk