Cafetéria: még mindig megéri
Az adóterhek növekedése miatt sok cégvezető feltette magának a kérdést: megéri-e fenntartani a jelenlegi cafetéria rendszereket a 2010-es törvényváltozás ismeretében? A válasz egyértelműen igen - a PricewaterhouseCoopers és Madl Landwell ügyvédi iroda szerint.
A cégek ezekben a napokban állítják össze a jövő évi béren kívüli juttatások rendszerét, vagy éppen döntenek annak megszüntetéséről. Magyarországon eddig a cafetériát az adómentes jövedelmekkel azonosították, azonban a megváltozott adózási környezet most arra kényszeríti a cégeket, hogy átgondolják, milyen lehetőségeket rejt magában ez a juttatási rendszer.
Nagy dilemma, hogy a felmerülő adókötelezettségeket a társaságok áthárítják-e a munkavállalójukra, vagy magukra vállalják az adó miatti többletköltségeket. Praktikusabban fogalmazva: bruttónak vagy nettónak tekintik a jelenlegi keretösszeget?
Érdemes átgondolni
A társaságok többsége várhatóan az idén rendelkezésre álló keretből tud majd gazdálkodni, vagyis a juttatás nettó értéke a dolgozók jelentős részénél 20 százalékkal csökken. Ugyanakkor érdemes átgondolni figyelmeztetnek a PwC szakértői, hogy kinek adható a juttatás 25 százalékos adóval, ki után kell az 54 százalékos SZJA-n felül még 27 százalék TB járulékot, és ki után 27 százalék EHO-t fizetni? Az adó és járulékalapok különbözőségéről nem is beszélve...
Még mindig jobban megéri természetben nyújtani javakat a dolgozónak, mint készpénzzel megváltani azt. A PwC ezért a cafetéria rendszerek újragondolását, kibővítését javasolja, annak érdekében, hogy a munkáltatók minél jobban éljenek a jogszabályok által biztosított lehetőségekkel mondta Horváthné Szabó Beáta, a PricewaterhouseCoopers Adótanácsadási üzletágának igazgatója.
Mert mit is jelent a cafetéria? Nem csupán az adómentesen nyújtható juttatások, hanem annál sokkal több, egy olyan rugalmas juttatási rendszer, mellyel nem csak a cégköltség tervezhető, hanem a dolgozói elégedettséget, motiváltságot, lojalitást is jelentősen lehet befolyásolni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?