kapubanner for mobile

Coaching szemléletű vezető a szervezetben

A vállalatvezetés jövője - A coaching szemléletű vezetés címmel egésznapos szakmai konferenciát tartottak Gárdonyban, a Velencei tó partján. A nemrég megnyílt Nautis Vital Hotel elegáns helyszínt biztosított a résztvevőknek, hogy hátrahagyván napi gondjaikat, átadhassák magukat egy izgalmas szellemi kalandozásnak.

Az volt a célunk, hogy az érdeklődő vállalatvezetőknek bemutassuk a coaching szemléletű vezetés jelentőségét, több oldalról megvilágítva, a témát alaposan körbejárva, átfogó képet nyújtsunk az előnyökről, hátrányokról, valamint az eddigi személyes tapasztalatokról. Meghívott vendég előadóink különböző szektorokból érkeztek és közreműködésük révén színesebb, árnyaltabb kép rajzolódhatott ki a jelenlegi helyzetről. Volt közöttük olyan vezető, aki személyes pozitív élményeiről számolt be, ezzel is bátorítást adva azoknak, akik még csak most ismerkednek ezzel az új szemlélettel.


Szemléletváltás - szemüvegcsere



A coaching szemléletű vezetés olyan újszerű vállalatvezetési stílus, amely az emberekkel történő humánus bánásmódra épít és a coaching eszköztárából merít a gyakorlati alkalmazás során. A coaching szemléletű vezetés alapelveinek megismerése, megértése és gyakorlati alkalmazása nem megy egyiknapról a másikra. Mindkét fél (vezető és vezetett) részéről mély belső elkötelezettség, türelem és kellő tolerancia szükséges a gyökeresen új vállalatvezetési szemlélet, attitűd és gondolkodási mód elsajátításához.

Ez egy olyan tanulási folyamat, amely a vezetőtől indul ki és a vállalat minden munkatársára kihat.

A vezetőnek azt kell megtanulnia, hogyan merje kiengedni kezéből a gyeplőt, hogyan támaszkodhat a kollektív bölcsesség elvére, hogyan tudja inspirálni a munkatársakat a kreatív, önálló, felelősségteljes munkavégzésre, a vállalati célok elérésére. A beosztott munkatársaknak pedig azt kell megtanulniuk, hogy hogyan éljenek a tágabb mozgástér adta lehetőségekkel, a szélesebb körű döntési szabadságukkal, a rájuk háruló fokozott felelősséggel, és a végrehajtó, bólogató szerepkörből kilépve, autonóm, önmegvalósító alkotókká váljanak.

A coaching szemléletű vezetési stílus meghonosodása a szervezeti életben nem jelenti azt, hogy a vezető ezentúl coachként funkcionál. Sokkal inkább arról van szó, hogy a meglévő vezetői módszerei, emberi magatartása gazdagodik a coaching eszköztárával, amelyeket megfelelő helyzetekben, kontextusokban hatékonyan tud alkalmazni.

Ma már nem kérdés a coaching, hanem felelet.

Évekig mondogattuk, hogy a coaching nálunk gyerekcipőben jár. Definiálgattuk, pozícionálgattuk, kerestük a szó életerős, kifejező magyarra fordítását. Időközben beindultak a felsőfokú coach diplomát adó képzések. Kitűnő könyvek születtek neves szakemberek tollából. Felélénkültek a nemzetközi kapcsolatok. S ha ma körbe tekintünk a coach piacon, láthatjuk, hogy jelentős számú professzionálisan képzett, tapasztalt, kiváló coach mozog a "pályán", akik felkészülten várják a megbízásokat (most nem beszélek a sarlatánokról, őket elintézik a farkastörvények). Számos kutatás támasztja alá a coaching hasznosságát, tanulmányok, cikkek, személyes tapasztalatok igazolják a coaching létjogosultságát, áldásos hatását a vállalati eredményesség növelésében.

Itt az ideje a coachingot felnőtté nyilvánítanunk!


De mi a helyzet a másik "térfélen"?



Az elmúlt másfél évben közel 100 céggel kerültünk valamilyen szintű üzleti kapcsolatba és azt tapasztaltuk, hogy a társadalomban megélt és jogosan elvárt demokrácia mintha nem létezne a vállalati életben. A "multik" kötött hierarchikus szervezetében, a szigorú szolgálati útvonalak szövevényében elvész az egyéni kibontakozás lehetősége. A KKV-k körében pedig reneszánszát éli az autokratikus vezetési stílus. A pénzügyi- gazdasági válság felerősítette a tulajdonos-vállalatvezető egyszemélyi felelősségét. Érthető, hiszen a viharban hánykódó hajónak erőskezű, józan gondolkodású kapitányra van szüksége. Ezen az elven működve még a korábban demokratikus úton járó vállalatoknál is visszarendeződés tapasztalható az egykézben összpontosuló döntési hatalom irányába. A válság keltette hullámverés lassan elül. Most van itt a kiváló alkalom arra, hogy a cégek újragondolják az irányokat, és a sok tekintetben karcsúsodott, megifjodott hajóval nekivágjanak az új piacok felkutatásának.


Merre fú a változás szele?



A konferencia szervezésére az indított el minket, hogy megéreztük a soha vissza nem térő alkalmat a dolgok jó irányba történő változtatására. Világossá vált számunkra, hogy az üzletelésről meglévő tudásunkat merőben új alapokra kell helyezni. A vállalatok túljutottak a válság okozta sokkhatáson, és sokan közülük lázasan keresik az új megoldásokat, figyelik a világgazdasági trendek alakulását. Az üzleti guruk, a tanácsadók valamint a coach szakma is felkészült a vállalati élet felpezsdítésére, a vállalatvezetőkkel való termékeny együttműködésre. Olyan ez a pillanat, mint amikor a menyasszony elkészül és a vőlegénnyel együtt várják, hogy felcsendüljön a nászinduló.

Tudatában vagyunk a közös felelősségünknek a jövő alakulása iránt. Amikor az Accept Coaching üzletágunkat létrehoztuk és megfogalmaztuk a credónkat, nem titkolt szándékunk volt, hogy tevékenyen részt vállaljunk a vállalatok sikereinek növelésében, hogy a coaching által nyújtott lehetőségeket népszerűsítsük a vállalatvezetők körében.


Visszatérve a konferenciára...



A konferencia záró akkordjaként kerekasztal beszélgetést kezdeményeztünk. A terem átrendezésével kinyitottuk a kört, és akik eddig a hallgatóság soraiban ültek, ezáltal aktív szereplőkké váltak. A meghívott vendégeket is meglepte az a sok őszinte kérdésfelvetés, ami az egész napos szellemi kalandozás után megfogalmazódott és felszínre tört a témával kapcsolatban. Izgalmas személyes élményekről, érdekes tapasztalatokról hallhattunk, amelyek még inkább alátámasztották azt a meggyőződésünket, hogy az üzleti élet szereplői igénylik a kölcsönös párbeszédet, a meghallgattatást, a vélemények szabad kifejezésének lehetőségeit.


Kavicsot dobtunk a tóba



A konferencia elérte a célját. Alaposan körbejártuk a vállalatvezetés aktuális problémáit, felvázoltunk néhány lehetséges választ a XXI. század kihívásaira. Megerősödött a hitünk abban, hogy a coaching szemléletű vezetés felbecsülhetetlen értéket jelent a jövő vállalatvezetői számára. Tisztában vagyunk azzal, hogy nem vihart kavartunk a tengeren, hanem csak kavicsot dobtunk a tóba, de a fodrozódás a víz felszínén tovább viszi az üzenetünket.

Tímár Erzsébet, Kovács Gabriella
Accept Coaching Kft.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A legjobb vezetők néha a legrosszabb emberek? A nárcizmus rejtett ára

A kutatások szerint a nárcisztikus személyiségjegyekkel rendelkező emberek gyakran jutnak vezetői pozícióba, mert magabiztosak, meggyőzőek és erős... Teljes cikk

Mindig az utolsó pillanatra hagysz mindent? A tudomány szerint ez önvédelem

A halogatást sokan lustaságnak vagy rossz időmenedzsmentnek tartják, a kutatások szerint azonban egészen más áll a háttérben. Amikor egy határidő... Teljes cikk