Coca-Cola: a közös felelősség
A dolgozók aktív hozzájárulása nélkül nem tud igazán társadalmilag felelősséget vállalni egy vállalat. Jól tudja ezt a 122 éves Coca-Cola is, amely igyekszik alkalmazottait is bevonni országos egészségmegőrző programjaiba.
A kiegyensúlyozott életmódért
A felelős piaci magatartás jegyében indult 2005-ben a Coca-Cola Magyarország Testébresztő Programja, amely az aktív életmód - a rendszeres testmozgás és a sport szeretetének - népszerűsítését helyezte középpontba. "A kezdeményezés célja, hogy a vállalat Testébresztő Programja a lehető legtöbb ember részére biztosítsa a testmozgás lehetőségét szabadidős sporteseményeken. A mozgás elengedhetetlen része kell, hogy legyen az életünknek, hiszen egy átlagember az elmúlt évtizedek során mindössze néhány százalékkal több energiát vesz csak magához, mint elődei, ezzel szemben közel 15 százalékkal kevesebbet mozog" - mutat rá a program fontosságára a kommunikációs vezető, aki szerint a mozgásszegény életmód egyik oka annak, hogy az elhízás mára társadalmi méreteket öltött. A program sikerességét mutatja az is, hogy 2007-ben több mint 750 ezer ember vett részt a testébresztésen 310 településen és több mint 400 sportlétesítményben. "Tudatosabb egészségszemlélettel és az aktív életmóddal az emberek sokat tehetnek saját egészségük megóvásáért és jó közérzetük megőrzéséért. A tudatosságból következik a megelőzés. A megelőzés egyik legjobb, mindenki számára hozzáférhető módja pedig a testmozgás" - tette hozzá Szabó Ibolya.
A kollégák sem kivételek
A Coca-Cola Magyarország felelős magatartásának másik példája a vállalat munkatársai iránti elkötelezettség: a megfelelő munkakörnyezet és munkafeltételek, oktatási és képzési programok. "Az egészség befektetés, hiszen minden cég legfontosabb értéke a munkavállaló. Aktív életünk legalább harmadát munkahelyünkön töltjük el, a munkahelyi környezet, a munkavégzés körülményei ezért jelentős mértékben befolyásolják a dolgozók teljesítményét, kreativitását, megelégedettségét, s így természetesen a cégek érték- és nyereségtermelő képességét is. Mivel napjaink legnagyobb részét a munkahelyünkön töltjük el, így a munkahely az egyik leghatékonyabb eszköz az egészséges életmóddal kapcsolatos tudás, tapasztalat átadására, sőt a testmozgásra is. Ezt felismerve 2006 augusztusában indítottuk útjára az egészséges életmód elterjesztését, az egészségmegőrzés elősegítését szolgáló munkahelyi Egészségébresztő Programunkat" - mondja Pogány Éda, a Coca-Cola Magyarország kommunikációs igazgatója.
Ennek keretében az alkalmazottak részt vehetnek a vállalat által kezdeményezett különböző sportolási és szabadidős tevékenységekben, rendszeres eljárhatnak orvosi és dietetikai tanácsadásra és orvosi, valamint fittségi vizsgálatokra, életmódhétvégékre. Az étkezdében mindennap van fitnesz- és vegetáriánus menü, illetve minden élelmiszer kalóriatartalmát egy táblázatban megtalálhatják a tudatosan választó munkatársak. Eredményeik elismeréseként 2007-ben a Coca-Cola Magyarország érdemelte ki - nagyvállalati kategóriában - az első helyezést az Amerikai Kereskedelmi Kamara Egészséges Munkahely Díján.
A Cola-Cola környezetvédelemi kezdeményezései közé tartozik a vállalaton belüli gazdaságos, ökológiai gépjármű-vezetési program is. A helyi flottamenedzserek próbaprojektet vezettek be a gazdasági és környezetvédelmi előnyök elérésének elősegítésére. A projekt részei a környezetkímélő gépjárműhasználat és a képzések. Az eredmény: üzemanyag-használatuk vállalati szinten 5 százalékkal csökkent. A tesztből legjobb gyakorlat lett, amelynek tanulságait 2008. januártól az egész cégcsoportra kiterjesztik.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egy friss nemzetközi kutatás szerint jelentős különbségek vannak az egyes szakmák egészségügyi kockázatai között: míg a műszakos, fizikailag és... Teljes cikk
Laboreredmények szerint rákkeltő nikkelnek lehettek kitéve nemcsak a saját állomány, hanem alvállalkozók dolgozói is a Samsung SDI gödi üzemében.... Teljes cikk
A Telex oknyomozó cikke szerint a gödi Samsung-gyárban súlyos munkavédelmi kockázatok merültek fel: egyes mérések a határérték többszázszorosát... Teljes cikk
- Munkahelyi egészségromlás - feleslegesen szenvednek a munkavállalók? 2 hete
- Így lesz üzleti érték a társadalmi felelősségvállalásból 3 hete
- A 40 feletti magyarok többsége háttérbe szorítja testi-lelki egészségét és magányos 3 hete
- Mit tehetünk, hogy jobban aludjunk? 4 hete
- Felmérés: ez a foglalkozás élvezi a legnagyobb társadalmi bizalmat 4 hete
- Család vagy karrier: Miért érezzük, hogy belerokkanunk? 1 hónapja
- A nők tovább élnek, mégis több időt töltenek betegen – mi áll a háttérben? 1 hónapja
- A legtöbb munkáltató nem áll készen a menopauza-megfelelési határidőre 1 hónapja
- Nem csak stresszesek: ezek a munkák teszik leginkább tönkre az egészséget 1 hónapja
- Ilyen egy gondoskodó munkaadó: díjat nyert a HungaroControl 1 hónapja
- Figyelmeztetés a munkaadóknak – új szintre lép a munkahelyi mentális egészség 2026-ban 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?