kapubanner for mobile

Csaknem 200 tanodát karol fel jövőre az állam

Jövőre országosan 183 tanoda működését támogatja mintegy 2,5 milliárd forinttal az állam - közölte a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság. A tanoda típusú programok célja azoknak a diákoknak a felzárkóztatása, akiket szüleik alacsony iskolai végzettségük miatt nem tudnak támogatni a tanulásban.

A főigazgatóság még 2020 júliusában írt ki pályázatot a tanodák jövő évi működtetésére a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkársága megbízásából. Ennek eredményeként a 2021-2023-as finanszírozási időszakban 183 tanodát támogatnak, az e célra rendelkezésre álló keretösszeg a jövő évben 2,4 milliárd forint.

A tanoda típusú programok több mint 20 éve indultak el Magyarországon, céljuk a hátrányos helyzetben élő tanulók délutáni, tanodai keretek közötti felzárkózása. Az oktatási feladatok mellett a kulturális hiányok pótlását, az életpálya-építést, a szakmaválasztást és a közösségépítést is feladatul tűzték ki.

A programban általános iskolás és középiskolás diákok egyaránt részt vesznek, egy tanoda 20-30 tanulónak biztosít támogató segítséget. Az így finanszírozott programok és szolgáltatások az idén már több mint ötezer gyermeket értek el Magyarországon.

A pályázat eredményhirdetésére szervezett sajtótájékoztatón Langerné Victor Katalin, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára kiemelte: 2019-től a kormány már hazai finanszírozásból, a központi költségvetésből biztosítja a tanodák működését, amivel kiszámíthatóvá és állandóvá vált a szolgáltatásuk.

Sztojka Attila, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság vezetője azt hangsúlyozta, hogy azoknak a gyerekeknek nyújtanak támaszt ezek a foglalkozások, akiket a szüleik alacsony iskolai végzettségük miatt nem tudnak támogatni a tanulásban. A tanodák így több ezer család társadalmi mobilitását segítik.

A nyertes szolgáltatók listáját a főigazgatóság honlapján tették közzé.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés

A magyar cégek 43%-a romló gazdasági környezetre számít, miközben közel kétharmaduk már vizsgálja a mesterséges intelligencia alkalmazását –... Teljes cikk

AI-ban sereghajtók lettünk? A régió legalacsonyabb képzési aránya Magyarországé

A KPMG legújabb kutatása átfogó képet ad a közép- és kelet-európai régió – köztük Magyarország, Csehország, Lengyelország, Románia,... Teljes cikk

Így tanulnak idegen nyelvet a munkavállalók

Már emberarcú robottól is lehet nyelvet tanulni, ám sokan a személyesség, a közösség, a hús-vér nyelvtanár miatt választják a nyelviskolában... Teljes cikk