Csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma júliusban
Július végén 414 200 álláskeresőt tartottak nyilván Magyarországon, júniushoz képest 5,6 százalékkal, tavaly júliushoz képest 16,7 százalékkal kevesebbet – tette közzé a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) a honlapján.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti munkanélküliek száma a 15-74 éves korosztályban 2014. második negyedévében 358,9 ezer volt. Ez alapján a munkanélküliségi ráta 8 százalék, 2,3 százalékponttal alacsonyabb az előző év azonos időszakához képest.
Az NMH beszámolt arról, hogy júliusban 56,5 ezer pályakezdő szerepelt a nyilvántartásban, arányuk az összes álláskereső között 13,6 százalék volt. A legtöbb pályakezdő fiatalt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartották nyilván, de jelentős a Hajdú-Bihar megyében regisztrált pályakezdő álláskeresők száma is. A pályakezdők aránya az összes álláskereső között a fővárosban volt a legalacsonyabb, 6,2 százalék.
A tartósan, egy éven túl nyilvántartásban lévő álláskeresők száma 110 500 volt idén júliusban, ami az összes álláskereső 26,7 százaléka. Előző évhez képest több mint harmadával esett vissza a tartós álláskeresők száma a NMH adatai szerint.
A foglalkoztatók júliusban összesen 73,7 ezer üres álláshelyet jelentettek be, amely másfélszerese az előző év azonos időszakában regisztráltnak. Az újonnan bejelentett állások 78,9 százalékához igényeltek támogatást a foglalkoztatók. A legtöbb új állást Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében jelentették be, az állások 33,8 százalékát.
Összességében júliusban 152,9 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből a zárónapon 91 ezer maradt betöltetlen.
Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 58,2 ezer volt, amelyből 35,8 ezer a közfoglalkoztatás valamely formáját takarta. Emellett a „Nyári diákmunka elősegítése 2014” program keretében meghirdetett állások száma is jelentős, a programnak köszönhetően közel 20 ezer álláshelyet jelentettek be a cégek.
Az év hetedik hónapjában az újonnan bejelentett nem támogatott álláshelyek száma 15,5 ezret tett ki, amely egy hónap alatt közel egynegyedével esett vissza, egy év alatt viszont 6,2 százalékkal nőtt. Júliusban a nem támogatott állások elsősorban a mechanikaigép-összeszerelő, a tehergépkocsi-vezető, az egyszerű ipari, az egyszerű szolgáltatási és szállítási, és egyéb termék-összeszerelő foglalkozásokra vonatkoztak – olvasható a NMH összefoglalójában.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A kis- és középvállalatok számára egyszerűsítést jelent a vállalati fenntarthatósági átvilágításról szóló uniós irányelv, a CS3D aktuális... Teljes cikk
Öt százalékon stagnált az általános munkanélküliség a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban februárban, ami... Teljes cikk
Nem javul a hatékonyság viszont tovább csökkent a munkahelyi elköteleződés. Mindössze a munkavállalók ötöde elkötelezett világszerte, és bár a... Teljes cikk
- Tényleg csalhatnak az AI-jal az az állásinterjúkon? 5 napja
- Gyorsít a BMW, fékez az Aldi - létszámtrendek 1 hete
- A nyugdíjban és egyéb ellátásban részesülők száma az ellátás típusa szerint - grafikon 1 hete
- Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban 4 hete
- Túl a sablonokon – Europass, az álláskeresők online partnere 2 hónapja
- A középfokú nappali oktatásban részt vevő tanulók száma - grafikon 2 hónapja
- A gyorsan növekvő vállalkozások a működők arányában Magyarországon - grafikon 2 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 2 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 2 hónapja
- Mit jelent a vállalatok számára a NAV új ellenőrzési terve? 2 hónapja
- Így állt a munkanélküliség és a foglalkoztatottság a V4-ekben és az EU-ban - grafikon 2 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?