Csúcsvezetőnek születni kell?
A jó főnök agilis, kommunikatív, összetartja a csapatot, mindenkihez van egy-két dicsérő szava, érzi, miben a legjobbak az egyes beosztottjai. Ha a helyzet úgy kívánja, akkor viszont rendkívül szigorú, következetes, sőt kemény. De mi a helyzet, ha például egy olyan mérnök kerül a munkatársak élére, akinek nincs vezetői tapasztalata? Hogyan birkózhat meg a feladattal? Erre valóban születni kell vagy megtanulható?
Delegálni a legnehezebb
Juhos Andrea, a DBM Magyarország tanácsadó cég ügyvezetője elmondta: egy vezetőnek tudnia kell, hogy kik azok az emberek, akik alkalmasak az egyes feladatok elvégzésére. A delegálás - azaz a részfeladatok kiosztása - során a szakértőből lett vezetőknek az a legnehezebb, hogy tudatosítsák magukban: már nem nekik kell mindent elvégezni. Egy kisvállalkozásnál még megteheti az első számú vezető, hogy minden ember munkáját ellenőrzi, ám egy több ezer főt foglalkoztató cégnél már nem. A feladata a jövőkép- és stratégiaalkotás, a hatékony kommunikáció, illetve a beosztottak motiválása, koordinálása.
"Coachként együtt dolgoztam az egyik bank régiós vezetőjével, akit értékesítőből léptettek elő. Arra kellett rávezetnem, hogy elfogadja: már nem ő a vezető értékesítő, hanem az értékesítők vezetője. A cég vezetése nehezményezte, hogy még mindig járt az ügyfelekhez, és emiatt időhiánnyal küszködött, nem tudta ellátni a feladatait. Az a faramuci helyzet állt elő, hogy azért nevezték ki, mert ő volt a legjobb értékesítő, ezért viszont többé nem csinálhatta azt, amiben a legjobb. El kellett fogadnia, hogy a cégvezetés azt várja tőle, tegye legalább olyan jóvá a beosztottjait, mint amilyen ő" - mesélte Juhos Andrea. "Az is előfordult, hogy egy olyan - korábban marketingesként dolgozó - vezetőt kellett coacholnom, aki pokollá tette az utódja életét, mert nem tudta elengedni a korábbi feladatait."
A tanácsadó hozzátette: ha a szakember képes arra, hogy az új feladatait szívvel-lélekkel elvégezze, akkor jó vezető válhat belőle. A tapasztalatai szerint nagyjából egy évre van szükség ahhoz, hogy beletanuljon az új szerepbe, majd további egy év alatt érheti el, hogy komfortosan érezze magát, rutint szerezzen. Csak ezután lesz képes csúcsvezetőként hozzáadott értéket teremteni.
Milyen egy csúcsvezető?
Minél magasabb beosztásban dolgozik valaki, annál inkább a kommunikációra helyeződik a hangsúly. Juhos Andrea szerint egy extrovertált személyiségű embernek sokkal könnyebb a dolga. Az ilyen típusú vezetők sokkal nyíltabbak, könnyebben teremtenek kapcsolatokat, míg egy introvertált (zárkózottabb) embernek ezt meg kell tanulnia.
Lipcsei viszont nem ezen az alapon tesz különbséget a vezetésre alkalmas, illetve kevésbé alkalmas emberek között. "Egy introvertált személyiségű főnök is lehet kommunikatív, de ő közben óvatosabban nyúl a beosztottakhoz, megfontolja, hogy kinek mit és hogyan mond el. A másik végletre sem mondanám egyértelműen, hogy tökéletes: az extrovertált személyiséggel együttjárhat például a szószátyárság, vagy épp az, hogy minden esetben önmagát akarja előtérbe helyezni. Egy biztos, a fejlett kommunikációs képesség nélkülözhetetlen eszköze a jó vezetőnek" - tette hozzá.
A jó kommunikáció viszont nem feltétlenül azt jelenti, hogy a főnök rá tudja sózni a hűtőt az eszkimókra. A lényeg a beosztottak megfelelő irányba terelgetése, amelyhez nem minden esetben kellenek szónoklatok, sokszor elég a példamutatás.
Képzésre szükség van
A kompetenciák egy része - például a stratégiaalkotás - könnyen megtanulható, jóval nehezebb viszont a reflexióra való képesség elsajátítása. Juhos Andrea hasznosnak tartja a tréningeket, a coach alkalmazását és az atipikus képzéseket, amelyekkel fejleszthető a személyiség. "Volt olyan vállalat, amelynek a vezetői a bohócdoktorokkal együtt járták végig a kórházakban a kis betegeket. Mások afrikai fejlődő országokban végeztek önkéntes munkát, de akadt olyan cég is, amely hospice-házba vitte a vezetőit, vagy drámapedagógust hívott hozzájuk. Így olyan dolgokat tanulhattak, tapasztalhattak, amire máshol nem lett volna lehetőségük" - mondta a tanácsadó.
A felsőoktatásban is képeznek vezetőket, menedzsereket, ám Lipcsei András szerint nem elég az elmélet elsajátítása. "A síelést vagy a biciklizést sem lehet könyvből megtanulni, csak gyakorlással, személyes jelenléttel, többszöri próbálkozással jut el valaki oda, hogy kijelenthesse: ért hozzá" - magyarázta.
Tényleg születni kell rá?
Vannak olyan emberek, akik ha belépnek valahová, akkor mindenki rájuk figyel - a kisugárzásuk, a fellépésük, a testtartásuk, a gesztusaik, illetve az öltözködési ízlésük is ezt támasztja alá. Ezek egy része velük született adottság, de sok részlete megtanulható. Például a kézfogás erőssége vagy a ruházkodási stílus elsajátítható, ám ha a gesztusok és a mimika, a testbeszéd nem áll összhangban a mondanivalóval, akkor elvész a hitelesség. Néha elég, ha a vezető hisz abban, amit csinál vagy mond, akkor az egész lénye ezt sugározza.
Sokkal könnyebb a helyzete annak, aki már eleve vezéregyéniségként született, ám neki sem árt sokat tanulni. Lipcsei szerint ez ugyanúgy van, mint a sportban: a meglévő tehetség fejlesztésével érhető el a kiemelkedő teljesítmény. A vezetésre alkalmas emberek általában "maguktól kiválasztódnak, az ösztönös, vezetésben tehetséges fiatal már korán kitűnik a társai közül" - mondta a fejvadász. Szerinte senki nem lesz véletlenül főnök. Akinek ez a pálya nem vonzó, nem fogja keresni az alkalmat, hogy csúcsvezetővé váljon.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Database Administrator (DBA), magyarul adatbázis-adminisztrátor az az informatikai szakember, aki egy szervezet digitális „széfjéért” és annak... Teljes cikk
A QA Engineer (Quality Assurance Engineer), magyarul leggyakrabban minőségbiztosítási mérnök vagy szoftvertesztelő, a szoftverfejlesztési folyamat azon... Teljes cikk
A Social Media Manager - magyarul közösségi média menedzser - az a szakember, aki egy márka, cég vagy közszereplő teljes online jelenlétét kezeli a... Teljes cikk
- Miért az SMS a leghatékonyabb kommunikációs megoldás? 5 hónapja
- HR tehetségek 2025: Krigel Tamás 5 hónapja
- A legtöbb cég nem tudja megszólítani a saját kollégáit 6 hónapja
- Hazudnak a munkahelyen? Így ismerheted fel 6 hónapja
- Politizálás a munkahelyen? Így állnak hozzá a dolgozók 6 hónapja
- Csökken az újságírószakma vonzereje - avagy mit üzennek a média szakos diákok? 7 hónapja
- Íme 4 lépés, amivel bármilyen munkahelyi vita elsimítható 7 hónapja
- Így csökkenthetők a dolgozók munkahelyi biztonsággal kapcsolatos aggodalmai 7 hónapja
- 5 tipp, hogy egészséges legyen a munkahelyi légkör 8 hónapja
- Hogyan beszéljünk a főnökkel? 8 hónapja
- A dolgozók majdnem fele az AI-t választaná főnökének egy ember helyett 8 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?