"Digitális jogosítvány" nélkül nagyot fog ütni a "digitális üvegplafon"
A mesterséges intelligenciára érdemesebb nem veszélyként, hanem a digitális műveltség részeként tekinteni, aminek a fejlesztése nemcsak a vállalatok, de a dolgozók számára is fontos, hiszen ezzel tudják megőrizni helyüket a munkaerőpiacon - tanácsolja a K&H HR vezetője. Az átfogó, naprakész számítógépes ismereteknek - ami ma már az AI használatot is magába foglalhatja - ugyanis komoly szerepük van a vállalatok hatékonyságának növelésében, illetve a munkavállalók elhelyezkedési és előrelépési esélyeinek szempontjából is. A digitális szakismeretek bővítése ezért mindkét fél számára komoly lehetőség a fejlődésre, sőt, egyre inkább elengedhetetlen – és még uniós forrás is igénybe vehető rá.
A mesterséges intelligencia kapcsán sok szó esik arról, hogy milyen hatásai lesznek a munkaerőpiacra. Míg legtöbbször a munkahelyek elvesztését emelik ki, addig aktuálisabb kihívást jelent az, hogy a munkavállalók megfelelően képzettek legyenek a digitális technológiák használatára. Az IMF idei tanulmánya alapján ugyanis a fejlett gazdaságok és a magasan képzett munkavállalók számára is komoly előnyt jelent majd a produktivitás és a jövedelmi szint növekedésében. A digitális műveltség – ami magába foglalja például a gépelést, az online kommunikációt, az adatbázisok kezelését, a kép- és dokumentumszerkesztők használatát, az online kutatásokat, az alapszintű programozói ismereteket és természetesen a mesterséges intelligencia alkalmazását is – nemcsak a cégek, de a munkavállalók számára is komoly értékkel bír.
„Egy cég annyira fejlett digitálisan, amennyire a dolgozói értik és alkalmazni tudják ezeket a megoldásokat. Ha tehát a vállalatok a piaci környezet és a fogyasztói igények változásaira könnyen, gyorsan, dinamikusan akarnak reagálni, érdemes a kollégák IT képzéséről is gondoskodni, legalább évente. Esetünkben munkatársaink éves szinten átlagosan 9 napot töltenek képzéssel, aminek egy része a modern technológiákhoz kapcsolódó tudás megszerzésére irányul. Fontos számunkra, hogy lehetőséget biztosítsunk kollégáinknak arra, hogy piacképes,modern IT tudással rendelkezzenek, ami hosszú távú biztonságot nyújt számukra a munkaerőpiacon, és biztosítja, hogy ne ütközzenek digitális üvegplafonba” – mondta el Medvey Leila, a K&H HR igazgatója. „Ráadásul a munkaerő bevonzása is egyszerűbb egy innovatív vállalatnál, különösen a fiatal korosztály esetében, akik kifejezetten az innovatív, modern környezetet keresik, amikor céget választanak” – tette hozzá.
„A „digitális jogosítvány” ma már elengedhetetlen része a mindennapjainknak. Vagyis hogy a munkatársak informatikai tudásának fejlesztése mellett a napi munkavégzésbe is beépüljenek, alkalmazzuk a modern technológiákat. A lakossági ügyfélpontokban dolgozó kollégák például aktívan használják a mobil applikációt és a táblagépet. Emellett rendszeresen kipróbáljuk az új eszközöket, így jelenleg is több új hatékonyságjavító, AI által is vezérelt eszközt tesztelünk a napi munkavégzésünk során” – hangsúlyozta a HR vezető.
Ehhez külső és belső, személyesen vagy akár online lebonyolított képzést is alkalmazhatnak a cégek. Sőt, februártól munkaerő-fejlesztési támogatás is igényelhető hozzá az uniós forrású GINOP 3.2.1-21 projekt keretében, ráadásul a digitális képzések mellett az úgynevezett soft skillek fejlesztésére is kiterjed a támogatás. „A dolgozók képzésében a szakmai ismereteken túl egyre nagyobb szerepet kapnak az olyan készségfejlesztő programok, amelyek a problémamegoldást, együttműködést, kommunikációt, projektvezetést erősítik. Sőt, e kettő, a szakmai és a készségfejlesztő tréningek ötvözetével egy komplett karrierterv állítható össze, amelyet a banki munkatársak esetében is alkalmazunk” – avat be a részletekbe Medvey Leila.
fotó: freepik
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss jelentés szerint az emberi erőforrás menedzsmenthez kapcsolódó készségek a harmadik legkeresettebbek voltak az amerikai álláshirdetésekben... Teljes cikk
Rohamosan bővül a magyar felnőttképzési szektor, ahol évente közel egymillió résztvevő és akár 500 milliárd forint mozog. Bár a kínálat a... Teljes cikk
A mesterséges intelligencia nemcsak felgyorsítja a fejlesztést, hanem alapjaiban alakítja át a mérnöki szerepet is. Egy tapasztalt AI-mérnök példája... Teljes cikk
- Öt lépés, amellyel a HR támogathatja a neurodivergens munkavállalókat 17 órája
- Hogyan kezelje a HR humánusan a leépítéseket? 18 órája
- Kopogtatnak az első robot bejárónők: fillérekért törnek be a piacra 22 órája
- Az AI leváltja a kárszakértőket? Már ember nélkül is megy a kifizetés 22 órája
- Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot 2 napja
- Minden második dolgozó retteg a pénzügyeitől: ez rontja a produktivitást 2 napja
- Emelt támogatási összeggel folytatódnak a munkaerőpiaci programok Borsodban 2 napja
- Több ezer elbocsátás a Metánál és a Microsoftnál az AI miatt 3 napja
- Tényleg csalhatnak az AI-jal az az állásinterjúkon? 3 napja
- ESG: könnyítés a kkv-knak, szigorodó fókusz a nagyvállalatokon 3 napja
- A mesterséges intelligencia szerepe a teljesítményalapú bérezésben 4 napja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?