kapubanner for mobile

Duplájára nőhetnek az átlagbérek a turizmusban

A 2015-ös átlagbérek megduplázását várja a turisztikai munkaadóktól a kormányzat, amely áfacsökkentéssel, országmarketinggel és több százmilliárd forintnyi vonzerőfejlesztéssel segíti az immár két számjegyű növekedést felmutató ágazatot - írta a Világgazdaság.

Egészen elképesztő számokat publikált a Központi Statisztikai Hivatal a kereskedelmi szálláshelyek áprilisi forgalmáról, amely átlagosan 24 százalékkal növekedett, döntően a karácsonyi ünnep hatásával felérő húsvétnak köszönhetően, ráadásul 2017-ben először négynapos volt. A szálláshelyek bevétele 27 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a bruttó szállásdíjbevétel meg még többel nőtt, a már rekordnak számító 33 százalékos többlet még a húsvéttal együtt is szépen mutat - írta a vg.hu.

A rendkívül kedvező adatokat kommentálva, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, Guller Zoltán jelezte, hogy Budapest egyre több listán szerepel az élen. Meglátása szerint visszaköszön az elért eredményekben, hogy Magyarország biztonságos hely, turizmusának növekedése többszöröse a világban és az európai országokban tapasztaltnak. A beutazóforgalom döntő része egyelőre Budapestre koncentrálódik, ahol ennek bővülési üteme áprilisban 20 százalékos volt, vidéken viszont - az alacsonyabb bázis miatt - már 25 százalékos növekedést regisztráltak.

A kormány minden eddiginél több forrást biztosít a turizmusnak, ebből a három kiemelt turisztikai térség - Balaton, Tokaj, Felső-Tisza, Nyírség és Sopron-Fertő - fejlesztésére 500 milliárd forintot kap, aminek egynegyede hazai forrás, a többi uniós. Turisztikai fejlesztésre és marketingre 53 milliárd forint lesz jövőre, ami kétszerese az ideinek és hétszerese a 2010-ben biztosítottnak - mondta az MTÜ vezérigazgatója, hozzátéve, hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy a turizmus 2019 végére a GDP-hez közvetlen és közvetett módon 16 százalékkal járuljon hozzá, ami az osztrák szintre emeli az ágazat súlyát itthon is. Ennek megfelelően - tette hozzá - a kabinet arra számít, hogy a turisztikai munkaadók nagyjából megduplázzák a 2015-ös átlagbéreket.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Duplájára nőhetnek az átlagbérek a turizmusban
2. oldal - Minden összejöhet a turizmusban 2018-ban
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek