Megjelent: 10 éve

Egyenlő munkahelyi esélyeket ígérnek a nyitott vállalatok

Minden harmadik nő érzi úgy Magyarországon, hogy nem egyenlő lehetőségek állnak előtte, és férfi kollégái előtt. Ezen kíván változtatni a Nyitottak vagyunk közösségi kezdeményezés, és az ehhez csatlakozott világcégek, magyarországi startupok és vállalkozások, akik vállalják, hogy nyilvánosságra is hozzák, hogy mit tesznek idén az esélyegyenlőség érdekében.

Az első nyilvános vállalásokat és sokszínűségi mutatókat Nőnapon tették közzé, az akcióhoz a nyitottakvagyunk.hu oldalon egész évben lehet csatlakozni. A kezdeményezés elindítói ezzel inspirálni szeretnének másokat is.

1,1 millió magyarországi munkavállaló tartja sürgetőnek, hogy munkahelye tegyen érte, hogy egyenlő lehetőségeket, és esélyeket kapjanak a nők és a férfiak - derült ki a Gemius kutatásából. Minden harmadik nő gondolja úgy, hogy sem a karrier lehetőségek (31 százalék), sem a fizetésük terén (37 százalék) nem kezelik ugyanúgy őket, mint férfi kollégáit. Bár általános jelenség, hogy az egyenlőtlenség jelenlétét a férfiak kevésbé érzékelik, Magyarországon mégis már minden negyedik férfi egyetért azzal, hogy nők és férfiak nem jutnak ugyanolyan esélyekhez a munkahelyeken.

Eközben nemzetközi kutatások azt mutatják, hogy nem csak a női és férfi dolgozóknak lenne jobb, de sikeresebbek is azok a sokszínű cégek, szervezetek, ahol a cég minden szintjén változatos összetételű csapatok dolgoznak, és ezekben nők és férfiak hasonló arányban vannak jelen.

“Hiszünk benne, hogy nyitottnak lenni - mindenkit csak a tettei és teljesítménye alapján megítélni - helyes, és meg is éri. Tény, hogy a kutatások nem festenek jó képet a jelenlegi helyzetről. Ami talán ennél is fontosabb, hogy mit lehet tenni. A probléma már rég óta látható, amit viszont eddig nem láttunk, hogy ki mit tesz azért, hogy ez változzon. Azzal, hogy nyilvános vállalásokra biztatunk, és láthatóságot adunk ezeknek, célunk, hogy segítsük a változást. Azt tapasztaltuk, hogy cégekként, szervezetekként is tudjuk inspirálni egymást, és így közösen akár több tízezer munkavállaló életébe hozhatunk pozitív változást, meglepően rövid idő alatt is” - nyilatkozott az akciót indító Nyitottak vagyunk kezdeményezés képviselője.

Hogy állnak jelenleg a cégek?

Magyarországon most az Auchan, a BP, a Prezi, a CMS Cameron McKenna Ügyvédi Iroda sokszínűségi mutatóit is nyilvánosságra hozta Nőnapon. Ezek megmutatják, hogy milyen a nők és férfiak aránya náluk Magyarországon a teljes cégben, a vezetők között, és az új alkalmazottak körében. Nemzetközi tapasztalatok szerint a különböző iparágakban működő cégek más-más kihívásokkal kell, hogy megküzdjenek azért, hogy nők és férfiak kiegyensúlyozott arányban dolgozzanak náluk, de a transzparencia és a nyilvános párbeszéd iparágtól függetlenül fontos lépés a változások felé.

A vállalások

Elsők között hozta nyilvánosságra, hogy miket fog tenni 2016-ban több ismert világcég, ezek Magyarországon összesen több mint tízezer embert foglalkoztatnak. Vállalásokat egész évben lehet tenni, a nyitottakvagyunk.hu-n várják további cégek csatlakozását. Vállalások érkeztek már többek között az Auchantól, a BP-től, a CMS Cameron McKenna Ügyvédi Irodától, a GE Lighting-től, a Microsofttól, a Morgan Stanley-től, első kulturális intézményként a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumtól, és a Nyitottak vagyunk kezdeményezés elindítóitól, a Prezitől, az espelltől és a Google-tól is. Vállalások szólnak pl. a női vezetők számának növeléséről, részmunkaidős és távmunkában végezhető állások számának emeléséről, fizetéskülönbség feltárásáról, ha létezik, csökkentéséről, iskolásoknak, elsősorban lányoknak szóló programokról.

A nyitottakvagyunk.hu oldalon egy - 10 plusz 1, szakértők szerint fontos teendőt tartalmazó - listából választhatnak azok, akik nyilvánosan is vállalják, min fognak dolgozni 2016-ban azért, hogy nők és férfiak egyenlő lehetőségekhez és esélyekhez jussanak a munkahelyen.

10-ből 7 vállalás valósult meg

A Nyitottak vagyunk kezdeményezés első, nyilvános vállalásokra hívó akciója során, tavaly, világcégektől, startupoktól és magyarországi vállalkozásoktól összesen több mint 100 nyilvános vállalás érkezett. A vállalást tevő cégek nyilatkozatai alapján átlagosan 10 vállalásban szereplő programból 7-et sikerült is teljesíteni, és sokan idén is folytatják a munkát.

A Neticle nevű médiafigyelő, és elemző cég például cégen belül nyilvánossá tette az egyes munkakörökhöz tartozó fizetéseket, így mindenki pontosan tudhatja, milyen pozícióval milyen bér jár. Ezzel többek közt a nők és férfiak közt sokszor felfedezhető fizetéskülönbséget akarták megszüntetni.

A Hosszúlépés. Járunk? városi sétaszervező családi vállalkozás fennállása óta először kellett, hogy GYES-sel foglalkozzon, a tulajdonos házaspárnak született gyereke. Így rögtön a férfi kollégának is megteremtették a lehetőséget, hogy egy saját, kísérleti programjuk segítségével kivegye a részét gyereknevelésből. A férfi egyelőre heti fél, majd egy napot tölt otthon, elmondásuk alapján ez nem csak a családon belüli kiegyensúlyozottabb munkamegosztás megteremtésében segít, de így a kisgyermekes anyuka is könnyebben vissza tud majd térni munkájához, ahogy szeretne.

A nagyvállalatoknál számos, kifejezetten nőknek szóló, az esélyegyenlőséget elősegítő képzés indult cégeken belül is, de iskolás lányoknak, és vállalkozónőknek is tartottak foglalkozásokat. Többen sikeresen dolgoztak azon is, hogy növekedjen a nők száma a vezetők körében, emelkedett a kisgyerekes szülőknek különösen kedvező részmunkaidős és távmunkában végezhető munkák száma, és dolgoztak újabb GYES-GYED utáni programokon is.

A Nyitottak vagyunk közösségi kezdeményezés elindítói szeretnék, ha a nyilvános vállalások és a transzparencia hagyománnyá válnának a nők és férfiak egyenlő munkahelyi esélyeiért tenni akaró cégek körében.
  • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csökkent a Tesco, bővült a Lego: így alakultak a létszámok a nagyoknál

Júliusról augusztusra a Tescónál több mint 600 fővel dolgoztak kevesebben. Ez volt a legnagyobb létszámmozgás a HR Portál és az Opten... Teljes cikk

Visszaüt, ha az embereken kezdjük a spórolást

Sok cégnél mostanában zajlik a HR büdzsé éves tervezése. Bár a szakértő szerint egy évre egyre kevésbé lehet előre látni, inkább negyedévente... Teljes cikk

Bértranszparencia másképp

Az EU bértranszparencia irányelv bevezetése minőségileg új lépést jelent a fizetések átláthatóságát illetően, de aki akart, eddig is képet... Teljes cikk