Elvették a munkaközi szünetet, plusz tilos rádiót, mobiltelefont, kávéfőzőt használni

Egy kötöttáru gyárban dolgozom 6-14 óra 20 percig 330 fővel együtt. Két hete volt egy termelési értekezlet. Itt bejelentették hogy pozitívan zártuk az évet. De mivel béremelést kell adniuk, ezért szankciókat vezetnek be. Ami azt jelenti, hogy volt reggeli időnk, ami 8-9-ig csoportosan 20 perc. Utána 10-kor 5 perc 12-kor 5 perc. A kétszer öt percet elvette. Avval az indokkal, hogy ez a cégnek ez nagy veszteség. Mi teljesítményes órabérben dolgozunk napi 8 órát, ülünk a gép mellett és varrunk. Péntek reggel bementünk dolgozni, találtunk egy újabb kiírást, miszerint tilos mobiltelefont, kávéfőzőt, mikrót, rádiót használni. Egy kicsit felháborodtunk. Nem kezdtünk el dolgozni, míg a főnökség be nem jött. A csoportvezetők hat óra három perckor telefonáltak nekik hét óra tizenötkor megérkezett a német főnök a helyettesével. Mi elmondtuk, hogy mi a gond. Ő akkor azt mondta hogy majd átbeszélik a dolgokat és a jövő héten választ kapunk. 8 órakor dolgozni kezdtünk. Ma újabb termelési volt, amin bejelentették hogy megkárosítottuk a céget, mert két órát nem dolgoztunk pénteken. Fegyelmit kapunk és ami kárt okoztunk, azt ki kell fizetni négy hónapon keresztül. De a pénteki napot csak hat órába számolja el. A kieső két órát igazolatlan mulasztásnak kellett a jelenlétire írni. Azt szeretném kérdezni hogy nekünk dolgozóknak milyen jogunk van? Nem tudom hogy milyen kárt okoztunk a cégnek?

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

A fegyelmi határozattal szemben jogorvoslattal élhet, melynek azonban határideje van. Javasolom, hogy haladéktalanul keresse meg a helyi szakszervezetet, vagy a Jogpontok Hálózatot.

A helyzet az, hogy a felháborodás esetleges jogossága esetén sem lehet a munkavégzést felfüggeszteni. A napi munkaideje a leírás szerint 8 óra 20 perc, melyben 20 perc munkaközi szünet van, amely nem része a munkaidőnek. Nem látom a munkáltató lépését jogellenesnek.

Első lépésként szerintem a munkáltatóval kellene a helyzetet tisztázni.

Aki válaszol:

Munkajogi szakértő - Kéri Ádám Munkajogi szakértő - Kéri Ádám

A jogi egyetemet 2001-ben fejeztem be (ELTE). Ezt követően európai uniós képzéseken vettem részt, majd 2004-től az Egyesült Államokban tanultam amerikai jogot.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Betegség miatt elvehetik a pihenőnapokat?

Cégünknél éves munkaidőkeretben, 12 órás 4 műszakos rendben dolgozóknál a betegszabadság miatt utólag elveszik az év elején meghatározott... Teljes cikk

Táppénz alatt járhatok hétvégén tanfolyamra?

Nagy fokú munkahelyi stressz és kimerülés miatt a háziorvosom táppénzre vett (60%). Korábban jelentkeztem egy felnőttképzési tanfolyamra, a... Teljes cikk

Hogyan alakul a gyermek utáni pótszabadság GYES ideje alatt született második gyermek esetén?

A munkahelyem a kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény hatálya alá tartozó minisztérium. Egy dolgozó 2020. október 1-jétől... Teljes cikk