kapubanner for mobile
Megjelent: 1 éve

A munkaerőhiányon is enyhíthet a megváltozott munkaképességűek alkalmazása

Az ENSZ 1992-ben a fogyatékkal élő emberek világnapjává nyilvánította december 3-át. Talán ennek hatására is évről évre egyre több szó esik arról, hogy milyen kihívásokkal néznek szembe a fogyatékkal élő emberek a hétköznapokban – arról viszont talán még mindig kevesebbet lehet hallani, hogy a munkavállalás, a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása milyen előnyökkel járhat nemcsak számukra, de a gazdasági szereplők és az egész társadalom számára is.

images

images

A Prohuman szakemberei szerint az égető munkaerőhiány kapcsán is érdemes lenne minél több cégnek végiggondolnia, hogy miként vonhatna be megváltozott munkaképességgel rendelkező embereket a foglalkoztatásba.

„Ha megoldást nem is, de tartalékot még mindenképpen jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek bevonása, foglalkoztatása. Tapasztalataink szerint sok esetben pusztán azért nem lépnek a vállalatok ebbe az irányba, mert attól tartanak, hogy olyan követelményeknek kellene megfelelniük, amelyeket nem tudnának teljesíteni. Holott csupán egy kis odafigyeléssel könnyedén megoldható a legtöbb esetben, hogy egy fogyatékossággal vagy egészségkárosodással élő honfitársunk értékes és hatékony tagja lehessen egy csapatnak, vállalatnak” – mondta el Ignácz Béla, a HR szolgáltató ügyvezető igazgatója.

Egyre többen, de még mindig nem elegen

Az elmúlt nagyjából 10 évben 18%-ról 44%-ra nőtt azon megváltozott munkaképességű emberek aránya, akik dolgoznak. Mindez mutatja, hogy ez a foglakoztatási forma kezd Magyarországon is egyre elterjedtebbé válni, de még mindig elmarad az 50%-os EU-s átlagtól. A statisztikák szerint hazánkban nagyjából 150 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik, azonban a jó gyakorlatok tanulmányozásával, átvételével és a támogatói környezet fejlesztésével ez a szám még tovább növelhető.

Pozitív hatások sok irányban

„A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása nemcsak az ő életükre van óriási hatással, hanem közvetlen kollégáikra és magukra a foglalkoztató szervezetekre is. Gyakori tapasztalat, hogy ahol megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak egy csapatban, ott befogadóbb munkahelyi légkör alakul ki, és az élet minden területén nyitottabbá teszi a munkatársakat. Ennek eredményeként erősödik az összetartozás és a csapategység, ami pozitív hatással van a munkatársak lojalitására és ezzel csökkenteni tudja a fluktuációt, de sok esetben a termelékenységet is jótékonyan befolyásolja” – emelte ki Ignácz Béla.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk