Érvek és kétségek: hogyan debütál a SZÉP-kártya?
A tét igen nagy: 2,5 millió felhasználó eshet két szék közül a padlóra 2012-ben a SZÉP Kártya bevezetésével. Lehet-e módosítást elérni egy már benyújtott kormányzati koncepción ma, vagy csak azért mert üzleti szereplők érdekeit is szolgálná helyből el kell utasítani? - teszi fel a kérdést a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.
A Parlament elé beterjesztett, az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat tervezet szerint a vendéglátásban elkölthető melegétel juttatást nem lehet papír alapon biztosítani, csak SZÉP Kártyán keresztül 2012. január 1-je után. A kártya kibocsátására mindössze néhány bank jogosult. A fogyasztásra kész élelmiszer vásárlására használható hideg utalvány havonta maximálisan 5.000 forint értékben lesz adható, a jelenlegi 18.000 forint helyett.
Jelenleg sem a munkaadók, sem pedig a munkavállalók nem tudják bizonyosan, hogy néhány hét múlva, 2012 januárjától pontosan milyen összegben, milyen juttatásokat, milyen adózással, mely szolgáltatóktól, milyen platformon/formátumban vehetnek igénybe - írja a közlemény.
Az Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) tagcégei jelenleg 100.000 ügyfél, 2.500.000 munkavállaló és 40.000 beváltóhely közti kapcsolat napi szintű megteremtésével járulnak hozzá az utalványpiac biztonságos és sikeres működéséhez. Kétséges, hogy a 2012 januárjától a SZÉP Kártya át tudja-e venni az étkezési utalvány szerepét, hiszen a SZÉP Kártya legnagyobb és legelső kibocsátója is csak mintegy 200 ügyféllel, és 1.500 beváltóhellyel tudott eddig szerződni, és még a 3.000 darabot sem éri el a munkavállalók számára kibocsátott kártyák száma.
Magyarországon európai viszonylatban is alacsony a kártyaleolvasó terminálok elterjedtsége, főként a fővároson kívül, illetve az éttermi szektorban. Mindez már önmagában súlyos problémákat vet fel: társadalmi egyenlőtlenséget főváros és vidék viszonylatában, a támogatni kívánt vendéglátóipar és KKV szektor pedig a szándékokkal ellentétben jelentős bevételektől esik el.
Jelenleg az utalványozói piac szereplői profit-orientált cégek. Vajon ezért már kötelező elutasítani a tapasztalatukat? Elképzelhető, hogy a kormányzat ne vegyen tudomást arról, hogy a tervezett átalakítás százezreket fog negatívan érinteni Magyarországon kizárólag azért, mert a jelenlegi struktúra ezen szereplők üzleti érdekeit is szolgálja? Indokolt egy jól működő, a teljes társadalom érdekeit szolgáló modell megszűntetése, csak mert a működtetői a tevékenységükért cserébe profitra tesznek szert? - teszi fel a kérdést a közlemény.
A cafeteria piac szereplői közül csak az EUFE 3 tagcége 400 munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, és az általuk közvetlenül befizetett adó összege eléri az 5 milliárd forintot, mely összeg megegyezik nettó profitjukkal. A teljes étkezési utalvány piac jelenlegi formájában több ezer ember megélhetését is biztosítja. A vendéglátásban, főként a kis kifőzdékben, büfékben, dolgozó munkaerő megélhetése függ attól, hogy jövőre ezek a főként melegétel utalvány forgalomtól függő helyek fenn tudják-e tartani magukat, azaz az ő megélhetésük, munkájuk is nagyban függ attól, hogy milyen és mekkora lesz az utalványos piac.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy juttatás, amely a munkavállalónak adómentes, a munkáltatónak olcsóbb, mint a béremelés - mégis sokan nem tudnak róla. A 35 év alatti... Teljes cikk
Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk
- 2026: Évtizedes adóátalakítás indul – így változik a cégek és dolgozók adóterhe 5 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 5 hónapja
- Emelkedik a 2026-os EU Kék Kártya bérminimum – mit jelent ez a munkáltatóknak? 6 hónapja
- Dőlnek a hitelkérelmek: rekordot döntött a fix 3%-os kkv hitel 6 hónapja
- Hideg élelmiszer is vásárolható a SZÉP-kártyával 6 hónapja
- Rekord az első héten: tarol a fix 3 százalékos vállalkozói hitel 7 hónapja
- Fix 3 százalékos kamat a magyar kkv-knak erre a hét termékre 7 hónapja
- Illegális SZÉP-kártya biznisz: több százmilliót mostak ki készpénzre 7 hónapja
- Egymillió forint jár a legjobb IT ötletekért 9 hónapja
- Hamarosan lejár a SZÉP-kártya díjmentes felhasználás határideje 9 hónapja
- SZÉP-kártya 2025: új rekordok, erősödő belföldi turizmus 9 hónapja

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?