Eszközök a szerszámosládába

Mivel Komócsin Laura könyvében épp a hétvégén értem a diagnózishoz használt eszközök végére, így legalább valami elképzelésem volt arról, hogy mi is következik. (Arról nem is beszélve, hogy a boldogsággörbét kipróbáltam otthon a fiamon és a férjemen, a naplózás pedig - mindenki kapott egy fókuszt a többiektől, ami idegesíti folyamatban van.)

Az 5 ujj módszer

Átnéztünk megnyitási eszközöket, teszteket, rajzolós, vagdosós és építős feladatokat, rajzoltunk címert és írtunk a körülrajzolt kéznyomunkba, írtunk kreatívan egy saját problémánkról, szociális atomot alkottunk egy képzeletbeli munkahelyi helyzetre, vizualizáltunk egy múltbeli pozitív élethelyzetet, megalkottuk a saját érték- más néven mókuskerekünket.

Megtudtuk, hogy a jó eszközökhöz sokat kell papír- és játékboltba járni, hogy a legszigorúbb csapatot is feldobja, ha a Micimackós kártyával sorsoljuk ki, hogy ki melyik csapatba kerüljön. Játszani mindenki szeret - ezt magunkon is láttuk. Olyan lelkesedéssel vágtuk ki a kézlenyomatunkat, mintha gyakorló szülőként nem ezt csinálná egyébként is a csoport nagy része. Akkor nem szoktam ennyire lelkesedni a feladatért. Persze talán nem szerencsés az első coachingülésen montázskép készítéshez kipakolni a Story-magazinokat vagy fémpénzekkel játszva térképezni fel viszonyrendszereket, de az egészen biztos, hogy a coaching egy későbbi szakaszában, amikor már a bizalom is kiépült coach és coachee között, akkor hasznos lehet.

Végül ismét coachinggyakorlat következett, immár nem csak kérdésekkel, hanem eszközökkel "faggatva" egymást. Sokszor, sok embernek elmondtam már ugyanazt a problémámat a képzés gyakorlatai során (még ha az alapfelvetésem nem is minden esetben ugyanaz volt, mindig ugyanahhoz a problémához jutottunk, ez már önmagában is elgondolkoztató), érdekes látni, hogy mindenki máshogy közelít a témámhoz, máshonnan fogná meg.

Alapvetően vicces úgy ülni a csoportban, hogy mindenki tudja, hogy blogot írok magunkról. Egyes nem odaillő kérdések vagy kifejezések után felmerül, hogy ‘majd beleírod a blogba’, holott nyilvánvaló, hogy senkinek a története nem lehet témája ennek a blognak. A cél a hangulat átadása, egy összkép, mintha helikopterrel nézném fentről azt, ami idelent történik, de kiragadni nem lehet egyéni szituációkat. Pedig lenne mit...

Este otthon megmutattam a gyerekeknek és a férjemnek a címeremet, melyben a nekem fontos dolgok kaptak helyet. Megnézték az enyémet, majd azonnal rohantak (a férj is) papírért és megalkották a sajátjukat. Klassz este (és nappal) volt.

HR Blog