Európa munkaerőpiacai - Az irány jó, csak a tempó hibádzik

A jelenlegi munkáltatói szempontból előnyös munkaerő-piaci tendenciák további erősödése és a tradicionális munkaerő-piaci modellek változása várható idén, illetve az elkövetkezendő esztendőkben. Ezt támasztja alá a Citigroup nemzetközi felmérése, mely átfogóan tanulmányozta Európa valamennyi munkaerőpiacának helyzetét.

Mint arról a felmérés beszámolt, kontinensünk munkaerőpiacai egyértelműen a kis liberalizációs lépések hívei, ellenben az amerikai 'változtassunk meg mindent egyszerre' modellel. Ezzel

szemben azonban egyre jobban kirajzolódik: a változások felgyorsulnak és végleg szakítunk a berögzült munkaügyi sémákkal.
Így példának okáért a köztudottan tradicionális jellegű dél-európai országokban lassan, de biztosan nyernek teret a részmunkaidős, az alkalmi jellegű és a határozott időtartamú foglalkoztatási formák. Példának okáért a spanyoloknál már minden harmadik munkavállaló határozott idejű munkaszerződéssel dolgozik, míg ezzel párhuzamosan az összes munkavállaló 11,6 százaléka csak részmunkaidős foglalkoztatásban áll. Ez 5 évvel ezelőtt csupán 5 százalékot tett ki. Olaszországban, ahol a korlátozott munkaszerződéses foglalkoztatás csak a 90'-es évek végén ütötte fel a fejét, ma már a munkavállalók 12 százaléka dolgozik ilyen keretek között. A munkáltatók számára mindez előnyös, hiszen ha csökken a termelés, a bevétel, akkor a kiadásaikat könnyűszerrel csökkenthetik azzal, hogy az időben kifutó munkaszerződéseket nem hosszabbítják meg. Persze ez az európai munkavállalók részére óriási rizikót, létbizonytalanságot is jelent és fog jelenteni az elkövetkezendő években. Az érem másik oldala, hogy Európa HR-esei egyre nyitottabbak az új munkaerő felvételére, ha a cég anyai helyzete azt megengedi. Mindez közgazdasági szempontból rendkívüli mértékben felgyorsítja a pozitív növekedési folyamatokat a munkaerő-piaci tényezők és a vállalatok, munkáltatók szempontjából egyaránt.

A felmérés egyértelműen megállapította, hogy az egyes európai országok munkaképes lakosságának egyre nagyobb hányada vállal részidős munkát. A tradicionális formákkal szakító részmunkaidős foglalkoztatási modelleket túlnyomó részben fiatal nők preferálják, akik a gyereknevelés miatt másképpen nem tudják megoldani, hogy ne szakadjanak ki a mindennapos munkakörükből. Rajtuk kívül az elmúlt évek során egyre nagyobb

számban kerülnek ki az idősebb korosztályokból is részmunkaidős-foglalkoztatottak. Ennek egyik nyomós oka, hogy sok európai ország a korai nyugdíjaztatás pénzügyi előnyeit eltörölte, vagy lecsökkentette, így azok a munkavállalók akik a törvényben megszabott általános nyugdíjkorhatár előtt mennek nyugdíjba, nyugdíjuk komoly hányadától eshetnek el.

Az egyes országok liberalizációs lépései és a flexibilis munkaidő-modellek lehetővé tették, hogy a 90'-es évek kezdetén tapasztalt csupán 66 százalékos aránnyal szemben ma már a munkaképes korú lakosság 71 százaléka néz munka után. Idén, illetve az elkövetkezendő években az erre irányuló kormányzati lépések Európa szerte tovább erősödnek, hiszen a gazdasági stabilitás 'mérlege' -a kedvezőtlen demográfiai folyamatok során egyre csökkenő munkaerő-kínálat ismeretében- csak így tartható egyensúlyban.

A Citigroup-felmérést végző közgazdászok meglátása szerint a legnagyobb munkaerő-piaci liberalizációs 'löketet' külföldről kapják és fogják kapni az elkövetkezendő években az országok, hiszen példának okáért 2000-től 2003-ig 1-ről 2.000.000-ra nőtt az országok között évente vándorló munkaerő száma. Az elmúlt két-három év során megváltoztak az emigráns munkavállalókat mágnesként vonzó kulcs-országok is. Míg mintegy 10 évvel ezelőtt a gazdaságilag megrendíthetetlen Németország jelentette a főbb célpontot, addig ma már a kedvezőbb munkaerő-piaci feltételeket nyújtó Spanyolország, Franciaország és Írország váltak a legkedveltebb befogadó célponttá.

Az európai országok között vándorútra vállalkozó munkavállalók legtöbbje olyan munkát tölt be a célországokban, amelyre nincs elég helyi munkaerő. Az adott ország részéről ez a legjobb módja a munkaerő-piaci hiányosságok kiküszöbölésének. Spanyolországban például alig 18 százaléknyi külföldi munkavállaló dolgozik a fejlődésében piaci robbanást produkáló építőiparban. A Franciaországhoz hasonló adatok alátámasztják: a külföldi munkaerő-beáramlástól nincs miért tartani. Sőt, annál inkább kedvező a befogadó országok számára. Mivel a bevándorló munkavállalók hajlandóak a megszokottnál alacsonyabb munkabérért dolgozni, így különösen az alacsony szakképzettséget igénylő állások, ágazatok esetén munkáltatói szempontból előnyös módon képesek megfékezni a nemkívánatos mértékű ágazati, szakmai munkabér-növekedést.

Annak ellenére, hogy mindezek a változások gazdasági szempontból kedvező folyamatokat tükröznek, tény: az európai munkaerő-piaci fejlődési tempó még korántsem elégséges. Mindenesetre akár mennyire is távol vagyunk Amerika növekedési ütemétől, azt az előítéletet, hogy munkaerő-piacaink még mindig túlszabályozottak, túlságosan tradicionálisak és még mindig nem flexibilisek, már elfelejthetjük! Mint ahogyan azt a felmérés adatai is alátámasztják, jó úton járunk, csak még nem eléggé gyorsan.