kapubanner for mobile

Év végi juttatások - hogyan adóznak

A juttatások időzítésével azért kell foglalkoznunk, mert nem mindegy, hogy melyik év szabályai szerint fizetjük a közterheket, és melyik év összkeretét fogyasztja az adott elem, írja Fata László cafeteria szakértő, a Cafeteria Trend magazinban.

Sok munkáltató az előző hónap jogosultsága alapján a következő hónap elején adja a juttatásokat. A januárit február elején, a februárit március elején és a decemberit ... január elején.

A személyi jövedelemadóról szóló törvény azonban (egy-két kivételtől eltekintve) úgy rendelkezik, hogy a juttatás kiadásának, utalásának, feltöltésének napjára vonatkozó szabályok szerint kell adóznunk.

Tehát a február elején adott juttatások adóját majd március 1-12. közt kell bevallani és megfizetni. Így a cég számára decemberi, de január elején adott juttatások bizony már a 2016-os szabályok szerint adóznak, és a 2016-os éves (200.000, 450.000 Ft) kereteket fogyasztják.

Sokszor aztán úgy oldják fel ezt a helyzetet a munkáltatók, hogy a 2016. január eleji juttatásokat előrehozzák idén decemberre.
Ezzel azért kell különösen vigyázni, hogy 2015-ben nehogy túllépjük az átütemezéssel az egyes juttatások havi, éves kereteit és az összkeretet. (az átütemezéssel dupla juttatás jelenhet meg decemberben, vagy éppen 13. juttatás az adott évben)

Erre az átütemezésre az idén várhatóan azért nem lesz nagy szükség, mert a jelenleg ismert szabályok alapján 2016-ban a 15 százalékos személyi jövedelemadó miatt alacsonyabb lesz a béren kívüli juttatások adóterhe is.

Így a munkáltató jobban jár, ha 2016 januárjában adja át az esedékes elemeket, mintha 2015 decemberében tenné ezt a 16 százalékos szja mellett.

Bár az adómentes lakáshitel törlesztés támogatás időzítését - éppen az adómentesség miatt - kévésbé zavarná az évváltás, viszont itt az év végi juttatásoknál fontos lehet, hogy meddig képesek az idei évre könyvelni a fogadó bankok a törlesztést, és mikortól kerülhet a jövő évi tételek közé.
Olyan időszak is adódhat év végén, melyben elindított utalások később visszapattannak a munkáltatóhoz, ami plusz egyeztetési terheket okoz majd.

Fata László
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk

Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban

Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk

Cafeteria 2026

2025. év végén az előző évhez képest kifejezetten kevés változás történt a kedvező adózású juttatásokhoz kapcsolódóan. Ez lehetőséget ad... Teljes cikk