kapubanner for mobile

Túl kell tekinteni a vállalatok határain

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat



A folyamatos online „kapcsolatban lét” a munkahelyeken is egyre inkább jellemző lesz. Itt a megkérdezettek 71% úgy gondolja, hogy ez növelni fogja a személyes hatékonyságot. Míg ezzel egy időben 47% aggódik amiatt, hogy ez a vállalat számára is hatékonyságnövekedést fog-e jelenteni. Ezért jól meg kell válogatni a valóban hasznos eszközöket, platformokat.

A HR nem hagyhatja figyelmen kívül az adatelemzést, hiszen a digitálisan elérhető rengeteg adat, információ a munkaerő tervezéséhez, a tehetséggondozás alakításához elengedhetetlen lesz. A megfelelő adatok elemzésével például már idejekorán kiderülhet, hogy kik lesznek azok a munkavállalók, akik elmennek a cégtől, kik a veszélyeztetettek a fluktuáció szempontjából. Ahogy az is, hogy kiket érdemes megszólítani a munkaerőpiacon.

Persze, mint fiatal területnek, az adatelemzésnek is vannak kockázatai. Így például a reputáció, hogy kiderül, hogy a munkáltató használja a dolgozók adatait. Ezért fontos ebben a tekintetben is a transzparencia, a megfelelő tájékoztatás. Kérdés még az adatok megbízhatósága - itt a legfőbb kérdés, hogy tudni kell, hogy milyen adatot mire érdemes használni, milyen szempontok szerint kell szűrni őket egy-egy cél érdekében. A másik kiemelkedő kérdés az adatvédelem. A megkérdezettek 70%-a úgy véli az adatelemzés jelentős segítséget jelent a döntéshozatalban, míg 10% jobban aggódik az adatok védelméért.

Csépai Martin összefoglalásként elmondta, hogy a trendek egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy a jövőben számos szempontból túl kell tekinteni a vállalatok határain a fenntartható működés érdekében.

Fotó: Pixabay
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Ezek a trendek fogják meghatározni a HR-t
2. oldal - Túl kell tekinteni a vállalatok határain
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek