Ezeket ellenőrzi jövőre a munkaügyi hivatal
A munkaügyi hivatal kiemelten ellenőrzi jövőre a munkaerő-kölcsönzéssel és a szabadsággal kapcsolatos szabályok betartását - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság 2015-ös ellenőrzési tervéből.
Az NMH honlapján elérhető tervezet szerint a munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos szabályok betartását azért vizsgálják kiemelten jövőre, mert e területen nem volt célvizsgálat az utóbbi időben, és a hatóság reprezentatív adatokat kíván szerezni az atipikus foglalkoztatásban érintett, az általánosnál kiszolgáltatottabb helyzetben lévő munkavállalók foglalkoztatásáról. E vizsgálatokat márciusban és áprilisban végzik majd. Ezt követően június-júliusban a munkavállalói jogviszonyok rendezettségét veszik górcső alá.
Az NMH kiemelte, hogy e célvizsgálat a munkavállalók alapvető jogainak érvényesülését, a "tisztességes, jogkövető vállalkozások versenyhátrányának" csökkentését szolgálja. A szabadsággal kapcsolatos törvények betartását október-novemberben ellenőrzik. A munkavédelmi ellenőrzések 2015 első negyedévében a faipart, a második negyedévében a biológiai kórokozók okozta fertőzések megelőzését érintik.
Ezt az indokolja, hogy 2013-ban és 2014-ben az előző évekhez képest megnőtt az egészségügyi és a mezőgazdasági ágazatból bejelentett foglalkoztatási eredetű fertőző megbetegedések száma. A jövő év negyedik negyedévére a bányászat munkavédelmi ellenőrzését tervezik, ebben a hivatal együttműködik a Magyar Bányászati és Földtani Hivatallal és a bányászkapitányságokkal.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?