kapubanner for mobile

Ezen az egyetemen ragadt bent a legkevesebb diploma a nyelvvizsga hiánya miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

13 ezren már átvették bent ragadt diplomájukat, A diplomák kiállítása több milliós kiadással jár az intézményeknek.

Magyarországon körülbelül 75 ezer felsőoktatási oklevél ragadt bent a nyelvvizsga hiánya miatt, ezekből azonban már több mint 13 ezret vehettek át a hallgatók - írja a Világgazdaság. Mint ismert, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter április elején bejelentette, hogy 75 ezer diák mentesülhet a nyelvvizsga-kötelezettség alól. Az intézkedés a doktori képzésekre nem vontakozik.

A bölcsészi és a gazdálkodási területeken maradt bent a legtöbb diploma a nyelvvizsga hiánya miatt, de ezekre a szakokra jár a legtöbb hallgató is - közölte a lappal a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK). A szervezet szerint nagy segítség volt nyelvvizsgamentesség bevezetése, mert tavasszal 2-3 hónapig egyáltalán nem volt mód nyelvvizsgázni. A HÖOK szerint a könnyítés a társadalomtudományi és pedagógusi területen végzőknek segített leginkább. A Világgazdaság által megkérdezett felsőoktatási intézményeknél több mint 13 ezerre tehető azoknak a száma, akik jelentkeztek az okleveleikért. A Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) 3600-an jelentkeztek, ami az összes át nem vett diploma csaknem 60 százaléka. A BGE rektorhelyettese azt is elárulta, hogy a diplomák kiállítása az iskoláknak több millió forintos többletkiadást jelent.

A Budapesti Corvinus Egyetemen június elejéig 1619 hallgató jelezte, hogy átvenné diplomáját, ebből 511-en már meg is kapták. A legkevesebb diploma az Állat­orvostudományi Egyetemen ragadt benn, ott mindössze két oklevelet kellett kiadni.

A Budapesti Műszaki Egyetemen viódehívás segítségével azonosítják azokat a hallgatókat, akik már nem szerepelnek a tanulmányi rendszerben, vagy nem emlékeztek a Neptun-kódjukra. Május végéig 1600 korábbi hallgatónak állították ki a diplomáját.

Világgazdaság
fotó: pixabay
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek