kapubanner for mobile

Fennmaradhat a papír alapú meleg étkezési utalvány is

Egyre inkább hajlik a kormány arra, hogy az eredeti elképzelésekkel szemben ne csak a Széchenyi Pihenőkártyán (SZÉP-kártya) lehessen 2012. január elsejétől meleg étkezésre szánt cafeteria juttatást adni -– írta pénteki számában a Világgazdaság. A lap szerint azt azonban még nem tudni, hogy a papír alapú meleg étkezési utalványok kibocsátására ki lesz és ki marad jogosult.

images

A Világgazdaság értesülései szerint még nem eldöntött, hogy is nézne ki pontosan az új rendszer, számos lehetséges, egymástól eltérő alternatíva merült fel a tárgyalások során. A forrásaik szerint az átalakításra több átmeneti időt kellene hagynia a kormánynak.

A lap úgy tudja, hogy a kormánynak csak a Széchenyi Pihenőkártyát favorizáló eredeti elképzelései annyiban módosultak, hogy már nem biztos, hogy jövőre teljesen megszűnne a hideg étkezési utalvány, azt ugyanis nagy valószínűséggel a Magyar Posta kezelné kizárólagosan.

A Világgazdaság információi szerint olyan változat is felmerült, hogy egy átmeneti időszakban fennmaradna a papír alapú meleg étkezési utalvány is a SZÉP-kártya mellett, de az még nem tisztázott, hogy azt is a posta kezelhetné kizárólagosan, vagy maradhatna a pályán a most a piac szinte egészét uraló három francia hátterű cég.

MTI/Világgazdaság
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek