Folytatódik a sztrájk a Bosch miskolci üzemében
Vasárnap ismételten munkabeszüntetéssel folytatódik a sztrájk a Bosch-konszern miskolci üzemében, mivel eredménytelen volt a tárgyalás a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. cégvezetése és a munkavállalói érdekképviselet között - írja az MTI.
Az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete (ÉTMOSz) közleménye szerint a munkáltató elzárkózott a helyzet konstruktív megoldásától és megkérdőjelezte az eddigi tiltakozás sikerét, noha abban saját hivatalos adatai szerint is a műszakban lévő fizikai dolgozók több mint négyötöde vett részt.
A szakszervezet közölte: a tárgyaláson jelezték, hogy elégedetlenek az egyoldalúan végrehajtott béremeléssel, de készek a sztrájkköveteléstől elmozdulni, amennyiben a munkáltató hajlandó az együttműködésre. A gyár vezetése ettől elzárkózott és közölte, hogy a Bosch épp a nagyon alacsony alapbérek miatt választotta Miskolcot - írták.
Az MTI kérdésére Janik Tamás, az ÉTMOSz elnöke közölte, hogy a vasárnapi munkabeszüntetés idejéről még nem döntöttek. A gyár dolgozói folyamatosan, így vasárnap is dolgoznak - tette hozzá.
A Bosch-konszern egyik miskolci gyárában hétfőn bérkövetelés miatt két tartott két órás munkabeszüntető sztrájkot tartott az ÉTMOSz. Az akció után közölték: továbbra is követelik decemberben kezdődött és a munkáltató által egyoldalúan lezárt bértárgyalás folytatását.
Ficzere Ferenc, a magyarországi Bosch csoport kommunikációs igazgatója hétfőn elmondta, hogy a Bosch csoport Magyarországon minden évben a piaci környezetet és a törvényi előírásokat figyelembe véve emeli a fizetéseket. Hozzátette: a magyarországi telephelyeken dolgozók bére átlagosan csaknem 10 százalékkal nőtt, az emelés mértékét az egyéni teljesítmény és az egyes vállalatok eredménye is befolyásolja.
MTI

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek