Hamarosan lehet jelentkezni az ápolói ösztöndíjra
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJövő hét keddtől jelentkezhetnek az iskolarendszerű egészségügyi szakképzést nyújtó középfokú intézmények nappali tagozatos tanulói az ápolói ösztöndíjra, amelynek összege havi negyvenezer forint - közölte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az MTI-vel.
A közleményben ismertették a támogatás egyik feltétele, hogy a fiataloknak a szakképesítés megszerzését követően legalább annyi ideig kell megszerzett végzettségüknek megfelelő munkakörben dolgozniuk valamely hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál, amennyi ideig az ösztöndíjat kapták.
Az ösztöndíjjal támogatható OKJ képzések körének meghatározása a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatóknál fennálló betöltetlen álláshelyek száma alapján történik - tették hozzá.
A közlemény szerint a pályázat célja, hogy az ápolók utánpótlását ösztöndíjjal segítse, és ezáltal növelje a jól képzett és elhivatott egészségügyi szakdolgozók létszámát. Az ösztöndíjasok támogatására létrehozott országos mentorhálózat pedig a hivatástudat kialakulását, megerősítését segíti.
2017. június 1-jén a Széchenyi 2020 program keretén belül elindult több mint négymilliárd forintból megvalósuló projekt során várhatóan 3200 egészségügyi hivatást választó tanuló részesülhet ösztöndíjban.
mti

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?