Három dolog, amely egyszerűbbé teszi a pályamódosítást
Nagyszüleink, szüleink generációja még sokszor egy helyen dolgozta végig az aktív évtizedeit, a munkahelyváltás is ritka volt szakmán belül, a pályamódosítás pedig még inkább. Éppen emiatt nehéz lendületet venni, és belevágni, hiszen ezen a téren az utat a fiatalabb generáció tapossa ki. Hogyan kezdjünk neki mégis, és mivel segíthetjük a váltást?

A szakmaváltást sok tényező motiválhatja, lehet anyagi oka, de eredhet az érdeklődés vagy az élethelyzet változásaiból is. Sokakat például a gyerekek születése, vagy a több éves, évtizedes munka utáni kiégés késztet erre. Mások a pályakezdő éveikben ráébrednek, hogy a gyakorlatban kevéssé vonzó számukra a hivatás, és felkelti a figyelmüket egy projektmenedzser képzés, egy lakberendezői tanfolyam, vagy az irodai munka után úgy döntenek, inkább asztalosnak tanulnának.
A pályamódosítás nehézségei
Előfordul, hogy a döntést meghozni a legnehezebb lépés, hiszen rengeteg új vállalással jár. Mégis, ha már tisztában vagyunk vele, mit szeretnénk, meglesz a lendület a szervezéshez. Nézzük, melyek a legfőbb nehézségek!
Az idő
A munkahelyi, otthoni, családi kötelezettségek mellé be kell iktatnunk a tanulást, a vizsgákra való készülést. Ez igazi kihívás, hiszen akár duplaannyi feladattal is szembesülhetünk a hétköznapokban. Ha azonban motiváltak vagyunk, érdekel minket az elsajátítani kívánt szakma, akkor a tanulás akár egy hasznos hobbiként is felfogható, amelynek segítségével sokkal jobban szervezzük a mindennapjainkat.
Az energia
Az új dolgok tanulása persze sok belefektetett energiát is igényel. Ez az út lehet nagyon hosszú: az iskola, a gyakorlati tapasztalat megszerzése mind sok munkát jelentenek. Ne feledjük azonban, hogy bár új készségeket elsajátítani nem egyszerű, nemcsak a tudásunk, kompetenciáink fejlődnek, de a személyiségünk is gyarapodik, ha kilépünk a komfortzónánkból, és ismeretlen dolgokba kezdünk.
Anyagiak
Az első időszakban a tanulásba pénzt kell fektetnünk. A gyakorlati helyeken valószínűleg ingyen, vagy jelképes összegért kell dolgoznunk. Amikor pedig pályakezdőként belevágunk az új szakmába, egy ideig biztosan alacsonyabb bérekkel számolhatunk. Ne feledjük, ha olyan munkát végzünk, amelyet mind mentálisan, mind lelkileg élvezünk, az kifizetődik. Könnyebb lesz az előrelépés, a mindennapok mókuskereke is.
Három dolog, amely egyszerűbbé teszi a pályamódosítást
Ha meghoztuk a döntést, a lelkesedés lendülete akár azonnal vinne is magával, de azért jó átgondolni néhány szempontot. Az alábbiak tudatos megtervezése nagy segítség lehet az előttünk álló hosszú úton.
Tegyünk félre, mielőtt lépnénk!
Számoljuk össze, milyen anyagi vonzattal jár majd a tandíj, a könyvek, a vizsgák kifizetése, valamint az első időszakban az alacsonyabb bér. Ha úgy érezzük, pénzügyileg ez túl nagy vállalás lenne, ne adjunk fel a vágyainkat! Csupán tervezzünk előre, és kezdjünk el félretenni a következő időkre. Lehet, hogy az első hónapokban az új munkahelyen mindent alaposan ki kell számolnunk, de idővel, ha előrelépünk az új szakmánkban, megtapasztaljuk, hogy anyagilag megtérül a tudatosságunk. Meglátjuk majd: érdemes volt beadni a jelentkezést a projektmenedzser képzésre, az asztalos iskolába, vagy egyéb tanfolyamra!
Végezzünk alapos kutatómunkát!
Ha az anyagiak adottak, akkor sem érdemes első felindulásból, lelkesedésből lépni. Alaposan tanulmányozzuk, mivel jár adott szakma megtanulása, illetve milyen idejű gyakorlati státuszt igényel a végleges elsajátítás.
Emellett érdeklődjünk arról is, mit jelent a hétköznapokban az adott hivatás: lehet, hogy a filmekben, reklámokban vonzó és egyszerű, de a valóságban teljesen mást fed, és nem a legmegfelelőbb számunkra. Akkor fektessünk a szakmaváltásba pénzt és energiát, ha valóban szívesen végezzük majd adott munkát. Beszélgessünk olyanokkal, akik hasonló szakmát űznek, ha lehetőségünk van rá, kérjük meg őket, hogy mutassák meg feladataikat, akár a munkahelyüket, hogy még a váltás előtt gyakorlati tapasztalatokat is szerezzünk.
Legyünk tisztában saját kompetenciáinkkal!
Rengeteg vonzó és színes munka létezik, de nem biztos, hogy abban találjunk meg önmagunkat, amelyben mást felszabadultnak, sikeresnek látunk. Mérlegeljük képességeinket, igényeinket, kompetenciáinkat!
Mennyire tudunk csapatban dolgozni, mennyire igényeljük a magányos munkát? Vezető típusnak tartjuk magunkat, vagy inkább feladatot szeretünk végrehajtani? Rugalmas munkaidőben működünk jobban vagy könnyebben felvesszük a ritmust a kötött idejű feladatokban? Ezeket mind végig kell gondolnunk egy esetleges szakmaváltás előtt, és adott szakmára, valamint magunkra kell a következtetéseket vonatkoztatunk. Emellett fordítsunk figyelmet arra is, hogy milyen kiegészítő tudás elengedhetetlen a kívánt szakmához, legyen az egy idegen nyelv ismerete vagy egy számítógépes program használata. Ezekkel is számoljunk, mielőtt lépnénk!
Ugorjunk bele!
Ha motiváltak és tudatosak vagyunk, semmiképpen ne vacilláljunk sokáig, hanem vágjunk bele a pályamódosításba! Az idő, az energia, a sok kérdés mind megtérül – és nemcsak az út végén, hanem útközben is számos ösztönző, felemelő és önbizalomépítő élmény vár majd ránk.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Mennyit keresnek a karrierváltó informatikusok? 1 éve
- Ekkora fizetésre számíthat, aki átképzi magát informatikusnak 1 éve
- Karrierváltás, új munkahely? Erre figyelj, ha megléped 1 éve
- Új év, új célok - Sokan most gondolják újra karrierjüket 1 éve
- Most érlelődnek az újévi karrierfogadalmak: aknázza ki! 1 éve
- Karrierszünet után visszatérőket vár a Morgan Stanley 1 éve
- Ezek a legfontosabb készségek a munkahelyen 2024-ben 1 éve
- Karrierváltás: online marketingesek kaptak szakmai útmutatót 2 éve
- A pénzügyi függetlenség és a karrierépítés a legnagyobb hosszú távú siker a magyar fiatalok számára 2 éve
- Karrierváltás másképp: állásváltás házon belül 2 éve
- Így lehet sikeres a karrierváltás 40-en túl 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?