kapubanner for mobile

Hatékonyságnövelés munkahelyi megfigyeléssel

A munkahelyi megfigyelő rendszerek humánus bevezetésében nincs nagy tapasztalatuk a hazai cégeknek, a legtöbben csak elrettentésként használják, ahelyett hogy munkaszervezési kérdésekre keresnék meg a válaszokat vele (ki mennyire leterhelt, miben kellene továbbfejleszteni stb.). Pedig megfelelő hozzáállással, a dolgozók is könnyebben elfogadnák a folyamatos ellenőrzést - véli Spiller László, a Kelly Services IT tanácsadója.

images

Szinte nincs olyan vezető a világon, aki titkon ne álmodozna arról, hogy egyszer beosztottja minden lépését követni tudja. A digitális forradalom eljövetelével azonban könnyedén megvalósítható e vezetői "hóbort", csupán megfigyelő eszközöket kell telepíteni a munkavállalók gépeire, s máris kiszűrhetők az illegális felhasználások - derült ki a Kelly Services november 4-i szemináriumán. Spiller László, a Kelly Services IT tanácsadója előadásában rámutatott arra, hogy az internet előretörésével megváltoztak az emberi viszonyok. Ma már postai levél helyett e-mailben, chaten vagy fórumokon társalgunk egymással, és nem a fonóban, hanem blogokon, illetve iwiw-szerű oldalakon építünk közösséget. Mindennapjainkban tehát éles érték- és kultúraváltás ment végbe, ahol már nem számít sem idő, sem tér, csak a világgal való minél többszöri - virtuális - érintkezés. Ennek a szabadidőnk mellett rendszerint a munkaidőnk is áldozatául esik, mondván, mi frissíti fel jobban a munkában megfáradt agyat, mint egy jól megérdemelt YouTube videó.


Fáj a munkáltatónak az üresjárat



Az effajta szabados életmód érthető okokból érzékenyen érinti a munkáltatókat, hiszen rengeteg erőforrás vész így kárba. Jól mutatja ezt a Gallup Intézet amerikai felmérése, amely szerint a pornóoldalak hálózati forgalmának 70 százaléka munkaidőben, reggel 8 és délután 5 óra között zajlik, az ipari kémkedést pedig volt vagy jelenlegi alkalmazottak hajtják végre az esetek 58 százalékában - döbbentette meg közönségét a tanácsadó. További elrettentő adat, hogy 800 megkérdezett dolgozóból 30 százalék vallotta be olyan bizalmas vállalati információk elküldését külsős személyeknek, amelyek pénzügyi vagy termékadatokat tartalmaztak. Ez ráadásul nem is eshetett nehezükre, tekintve, hogy az ezer legnagyobb globális vállalat 46 százaléka használ olyan csevegő programokat, amelyek fájlküldő opcióval is rendelkeznek.

Spiller László
Nem feltétlenül kell azonban minden mögött korrupciót sejteni, rosszindulat nélkül is rengeteg kár okozható, legalábbis az elemzés szerint a nem munkával kapcsolatos internetes barangolás akár 40 százalékos hatékonyságvesztést is eredményezhet a nemzetgazdaság számára. Egy átlagos dolgozó napi egy órás cél nélküli internetezéssel számolva évi ötezer dollár veszteséget termel a vállalatnak, ami kétszáz fős munkaerő-állomány esetén akár az évi egymillió dollárt is elérheti. Anyagilag tehát igencsak megéri felügyelni az alkalmazottak munkavégzését, bár tulajdonképpen a munkaszervezés okán sem mindegy, hogy mely dolgozó tölti el a legtöbb időt böngészéssel, ki folytatja a legtöbb internetes csevegést, ki jár be későn és megy el korán a munkából, illetőleg ki küldi a legtöbb csatolmánnyal ellátott elektronikus levelet, akár privát, akár üzleti, vagy éppen magánüzleti célból (például álláskeresés).

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Hatékonyságnövelés munkahelyi megfigyeléssel
2. oldal - A nemkívánatos tevékenységek felderítéséről is ejtsünk néhány szót
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek