Szilágyi Katalin
Megjelent: 10 éve

Hiányzik az üzleti tervezés a kisebb IT cégeknél

images

- A válság miatt tavaly 20-25 százalékkal is visszaesett az informatikai piac, szakemberek az idei év második felére jósoltak némi fellendülést. Hogy áll most ez a szektor?

- A kkv és az államigazgatási piacra szállító informatikai vállalkozások talán még a tavalyi évnél is nehezebb időszakot élnek meg. A választások következtében az informatikai fejlesztések támogatásának illetve az államigazgatási (pl. önkormányzatok) megrendelések felfüggesztése nagyon érzékenyen érinti a fejlesztő cégeket. Sokan szinte kizárólag a rendszeres support (támogatási) díjakból tartják fenn magukat. Leginkább a gyógyszeripar és a követeléskezelés, illetve risc-management területén nőtt a megrendelések száma.

- A Forrester Research felmérése szerint az informatikai szoftverre szánt vállalati pénzek több mint fele idén a jelenlegi alkalmazások frissítésére és fejlesztésére megy el. Mit tapasztal, hazánkban is többet költenek a vállalatok szoftverfejlesztésekre?

- Nyilván a külföldi tulajdonú nagyvállalatoknál a Forrester felmérése érvényesül, hiszen a corporate döntések a magyarországi leányvállalatokra is kihatnak.

- Mely területeken várhatóak IT fejlesztések?

- Elsősorban a vállalat költséghatékonyságának és a cashflow javítására, értékesítési rendszerek kiterjesztésére (web-áruházak) alkalmazhatnak fejlesztéseket.

- Mi a tendencia: a saját fejlesztések vagy az informatikai erőforrás kihelyezési projektek (outsourcing) száma fog bővülni a jövőben?

- Az outsourcing és a hosting mindig is fontos szerepet játszott a költséghatékonyság növelése területén. Az ASP vagy SaaS (szoftver megoldás szolgáltatásként történő igénybevétele) jellegű alkalmazás értékesítési modell - több próbálkozás mellett - még inkább a jövőt jelenti, s nem a jelent.

- Várható-e bővülés a humáninformatikai szoftvereket kínáló vállalkozások körében?

- A bérszámfejtési megoldások mindig fontos részét képezték a vállalati informatikának. Ha a kkv vállalati piacot nézzük, egyéb humán rendszerek területéről nem igen beszélhetünk.

- Egy szakmai cikk szerint az IT piacon 2013-ig 300 új vállalkozás jöhet létre. Ön szerint ez reális? A nagy informatikai szolgáltatók mellett mennyire tudnak labdába rúgni a kisebbek?

- A kisebb informatikai cégek elsődlegesen a kkv piacot szolgálják ki. Sajnos, ez az a piac, amely leginkább "megsínylette" az elmúlt évek gazdasági, pénzügyi válságát. Ha megvizsgáljuk, hogy a kkv szektor mennyit költ informatikai beruházásra, siralmas képet kapunk. Nagyon hiányzik ezen a piacon a jelenleg felfüggesztés alatt lévő támogatások elindítása. A kis és középvállalkozások piaca olyan mértékig tőkehiányos, hogy pályázatok esetén komoly problémát jelent az önerő finanszírozása.

- Felkészült-e a hazai IT piac a vállalati oldalról érkező igények teljesítéséhez? Megfelelnek a piaci kihívásoknak?

- A vállalati oldalról érkező igények teljesítésének szempontjából elsődlegesen az igények megfelelő specifikálása a probléma. A kkv piac egyik szakmai problémája, hogy hiányzik a klasszikus üzleti konzultációs vagy tanácsadói szakmai szint. A vállalati vezetők részéről történő igények megfogalmazása sok esetben nem eléggé átgondolt, szakmailag megkérdőjelezhető. A "hagyományos" rendszerterv sajnos ma már fehér hollónak számít ezen a területen. Legfeljebb valamilyen nagyvonalú követelmény specifikációval találkozhatunk. Pedig az informatikus (fejlesztő) csak a jól specifikált, mindkét fél részéről egyértelműen azonos tartalmúként értelmezett rendszertervből képes igényeket teljesíteni. Amíg az építőiparban egy 10 milliós lakás megépítésénél nem kérdés az akár 100 oldalas műszaki, kivitelezési dokumentáció, amit a kivitelező beáraz, addig sajnos ma általánosan előfordul, hogy hasonló volumenű rendszer esetén 3-4 órás beszélgetés alapján kell ajánlatot tenni. Nem emlékszem az elmúlt 10 évben olyan ügyfélre, aki hozott egy (pl. tanácsadó céggel készített) rendszertervet, hogy ezt akarom megvalósítani. Ebből adódnak azok a félreértések, hogy nem erre gondolt az ügyfél.

- Milyen problémák nehezítik még a kisebb IT vállalkozások működését?

- Elsősorban a fejlesztő cégekkel kapcsolatban vannak tapasztalataim. A hazai szoftver vállalkozások rendkívül technika orientáltak. Hiányzik az üzleti gondolkodás. Ezalatt értem azokat a klasszikus feladatokat, mint a megfelelő üzleti tervezés, költség kontroll, piaci elemzések. Megdöbbentő számomra, hogy a vállalkozások jelentős részének fogalma nincs arról, mennyibe kerül számára egy konkrét ügyfél. Helytelenítem a döntési mechanizmusukat. Döntéseiket elsődlegesen műszaki, illetve érzelmi alapon hozzák, s nem megfelelő üzleti elemzésekre építve. Ez vonatkozik a fejlesztési technológia, termékfejlesztési politika meghatározására is. Nagyon sok vállalkozás nem veszi figyelembe a piac - beleértve a konkurenciát - változásait. Egy kis IT vállalkozás legnagyobb előnye kellene, hogy legyen a gyors üzletpolitikai reagálási képesség, ebben nagyon sok javítani való van. A versenyképesség alapfeltétele, hogy megtalálja a vállalkozás azt a piaci rést vagy igényt, ahol fizetőképes kereslet találkozik a szolgáltatásának egyedi hozzáadott értékével. Természetesen ehhez szükséges valamennyi döntési szabadság, mely a mérhetetlen forráshiány következtében rendkívül korlátozott.

- Hogyan tudják növelni versenyképességüket, termelékenységüket a szoftverfejlesztő kkv-k?

- A versenyképesség növelése összetett feladat. Az előző kérdésre adott válasz sokban segíthet. A termelékenység növelése az egyik fontos szempont, amely a jobb versenyképességet támogatja. Hiszen a termelékenység biztosítja, hogy versenytársainknál olcsóbban és gyorsabban elérjük kitűzött célunkat, legyen az új fejlesztés vagy meglévő rendszerek üzemkészen tartása, üzleti követése. A termelékenység egyértelműen csökkenti az üzleti kockázatot, növeli a nyereséget. Lehet a termelékenység olyan szintje, amely korábban nem létező igényeket generálhat. Itt arra gondolok, hogy az időben elhúzódó megvalósítás miatt az igény már megszűnik. Lehetnek olyan igények, melyek csak néhány napig érdekesek. A termelékenység általában antagonisztikus ellentmondásban van a szoftverfejlesztéssel, mint alkotói tevékenységgel. Általában a fejlesztő nem nagyon érdekelt a termelékenységben, hiszen ez olyan eszközöket, módszereket jelent, amely csökkenti a vállalkozás fejlesztők felé történő kiszolgáltatottságát, a fejlesztő szabadságfokát, személyes önmegvalósítás mértékét. Ezért nagyon meglepőnek tartom, amikor egy IT vállalkozás vezetője/tulajdonosa egy programozóra bízza a cége versenyképességét alapvetően befolyásoló eszköz kiválasztását azzal, hogy ő nem ért hozzá.

- Egy közelmúltban szervezett szakmai konferencián szemléletváltást sürgetett az informatika területén. Mire gondolt pontosan?

- A Magic Magyarország Kft., mint alkalmazásfejlesztési, integrációs technológiák egyik vezető szállítója, több mint 20 éves tapasztalatokkal rendelkezik a kis és közepes szoftverfejlesztői vállalkozások területén. Ez a kérdés folyamatosan jelen van. A kis és mikro vállalkozások jelentős részét néhány tehetséges műszaki IT szakember alapította. Az esetek nagy részében még megfelelő alkalmazás is van a háttérben. Az elsődleges probléma ugyanakkor a megfelelő üzleti szemlélet, a vállalatszervezési készség, stratégiai tervezés, értékesítési és költség gazdálkodási módszerek hiánya. S mindezek gyors változtatási készsége. Ezek a szempontok a mai gazdasági, piaci helyzetben még jobban előtérbe kerültek. Egy kkv IT cégnek a mai körülmények között piaci szempontból még inkább átgondoltabbnak, költséghatékonyabbnak és változás esetén reakcióképesebbnek kell lennie.
  • 2020.08.30Sämling Solution most induló online nyílt képzései! Összes képzésünk elérhető online, professzionális csapatunk profi megoldásokkal a megszokott színvonalon a következő képzéseket ajánlja figyelmébe: Virtuális csapatok menedzselése, Practical Task&Project menedzsment, Hogyan oktassunk online, Kreatív problémamegoldás, Megtartó erőim a változó időkben, Reziliencia,Virtuális interjútechnika Részletek Jegyek
  • 2020.09.17HR Basic képzés HR feladatai vannak? Szeretné rendszerezni ismereteit, vagy szeretné összevetni saját gyakorlatát a másokéval, illetve egyszerűen csak érdeklődik a téma iránt? Nálunk megtanulhatja mit és hogyan kell hatékonyan csinálni. Jöjjön el képzésünkre és sajátítsa el – évek helyett 11 napban – az operatív HR munka legfontosabb eszközeit! Részletek Jegyek
  • 2020.10.06Vigyázz, jönnek az ellenőrök! Az ellenőrzésektől mindenki tart. Sok esetben azonban nem könnyű magunkat kiismerni a jogszabályok és az ellenőrzési folyamatok útvesztőjében. Ebben az eligazodásban szeretnénk segíteni olyan szakértőkkel, akik az ellenőrzések napi gyakorlatára látnak rá. Részletek Jegyek
Follow hrportal_hu on Twitter
További cikkek
Varga Mihály a foglalkoztatási bürokrácia csökkentésével adna új lendületet a gazdaságnak

Az adóterhek mérséklése mellett a foglalkoztatási adminisztráció csökkentésével is támogatni kell a gazdasági újrakezdést - jelentette ki a... Teljes cikk

Chatbotot vetett be a Nébih az ügyfélszolgálatán

Július 1-től Nébo a chatbot napi 24 órában várja a hívásokat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ügyfélszolgálatán. Bár Nébo... Teljes cikk

Indul a kötelező online számlázás, de szeptember végéig nem bírságol a NAV

Új korszak kezdődik 2020. július 1-jén az adóegyszerűsítésben és a gazdaságfehérítésben. Az online számlázás nemcsak az áfabevallások... Teljes cikk