Hogyan fog tíz év múlva működni a cég, ha kirúgják a fiatalokat? – kiakadt a vezető
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat"Ez a legostobább ötlet, amit hallottam" – nyilatkozta az Amazon egyik vezetője a junior fejlesztők AI miatti kirúgásáról. A felszólalásban kiemelte, hogy a fiatal szakemberek kulcsszerepet játszanak a szoftverfejlesztés jövőjében, hiszen ők tanulják meg a problémamegoldást és a kód felépítését, amit az AI önmagában nem helyettesíthet – írja a The Register.
A 20 és 30 év közötti techdolgozók körében az év eleje óta 3 százalékponttal emelkedett a munkanélküliségi ráta. Ez a növekedés jóval nagyobb, mint általában a techszektorban és nagyobb, mint más fiatal munkavállalók esetében tapasztalt emelkedés - írtuk korábbi cikkünkben.
Amazon Web Services (AWS) vezérigazgatója, Matt Garman egy interjúban élesen bírálta azt a gondolatot, hogy az AI képes lenne helyettesíteni a junior fejlesztőket. „Ez a legostobább dolog, amit valaha hallottam” – mondta Garman a befektető Matthew Berman társaságában folytatott beszélgetés során, miközben az AWS Kiro nevű AI-alapú kódíró eszközéről beszélt.
Garman szerint a fiatal szakemberek nemcsak olcsóbbak, de az AI-eszközöket is jobban ismerik, és éppen ezért lenne értelmetlen őket elbocsátani. „Hogyan fog működni a cég tíz év múlva, amikor senki sem fog megtanulni semmit?” – tette fel a kérdést. Hangsúlyozta, hogy továbbra is fontos a frissen végzett diákok felvétele, akik megtanulják a szoftverfejlesztés alapjait, a problémamegoldást és a kód felépítését – készségeket, amelyeket az AI önmagában nem helyettesíthet.
Garman természetesen nem hagyta figyelmen kívül az AI szerepét az oktatásban sem: a Kiro eszköz célja éppen az, hogy támogassa a junior fejlesztők tanulási folyamatát. Ugyanakkor kritikusan nyilatkozott az AI teljesítményének méréséről a kód mennyisége alapján. „Ez egy buta mérőszám,” mondta, kiemelve, hogy a több sor kód nem feltétlenül jelent jobb minőséget, sőt sokszor a kevesebb sor a hatékonyabb.
Az AWS belső adatai szerint a fejlesztők több mint 80 százaléka már használ AI-t valamilyen formában, legyen az egységtesztek írása, dokumentáció készítése, vagy a kódírás segítése. A CEO kiemelte, hogy az AI-eszközök használata folyamatosan növekszik, és a jövőben elengedhetetlen lesz a tanulásra való képesség, a kritikus gondolkodás és a kreativitás fejlesztése a fiatalok számára.
„A technológia fejlődése olyan gyors, hogy nem érdemes azt várni, hogy egy szűk szakmai készség biztosítson hosszú távú karriert. Fontos, hogy megtanulják, hogyan gondolkodjanak önállóan és hogyan oldjanak meg problémákat” – tette hozzá Garman, aki szerint azok a fiatalok, akik ezeket a készségeket elsajátítják, hosszú távon sikeresek lesznek a gyorsan változó tech világban.
kép forrása: freepik
AI-generáció: mi lesz, ha a diákok már nem tanulnak meg írni és gondolkodni?
- olvassa el korábbi cikkünket!
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc