Hogyan lehet túlélni az átmeneti helyzeteket?
A szakmai karrier talán a legfontosabb kérdés felnőtt életünk során. Sok is múlik rajta: szakmai kiteljesedésünk, az értelmes, alkotó közösségben való munka, valamint anyagi biztonságunk. A világ azonban folyamatosan és sokszor kiszámíthatatlanul változik és akár azon is kaphatjuk magunkat, hogy körön kívül kerültünk. Nem feltétlenül azért, mert hibáztunk, hanem azért, mert mást vár már el a céges világ, a környezet, mint eddig. Ilyenkor kell észnél lenni és jó döntésekkel új egyensúlyi helyzetbe kerülni.
Rengeteg pro és kontra érv mellet az sem mindegy, mire vagyunk alkalmasak, képesek, mihez érzünk energiát, motivációt.
Mostanában talán még többen szembesülnek ezekkel a kérdésekkel, főleg a 90-es évek nagy menedzser generációja, akik a legújabb kori piacgazdaságot segítettek létrehozni, és akiket az elmúlt évekig folyamatosan helyzetbe hozott az élet. Ám a gazdaság megtorpanása, a strukturális változások új helyzetet teremtettek sokak számára, valódi dilemmaként felvetve a „hogyan tovább” kérdését:
• Ragaszkodjunk pozíciónkhoz? Keressünk a szakmán belül más cégnél, akár versenytársnál, hasonló állást? Ezt hívják csöbörből vödörbe váltásnak.
• Ragaszkodjunk a céghez és elfogadunk más pozíciót, és az ezzel együtt járó szerény, de nem sértő kompenzációt? Ez egyfajta parkoló pálya.
• Továbbra is alkalmazotti létben gondolkodjunk? Hajlandóak legyünk mind szektort, mind szakmát váltani? Ehhez persze nagy szerencse is kell, olyan szakmai és személyiség profil, amely ezt lehetővé teszi. A jó hír, hogy mindkettő fejleszthető!
• Céget alapítsunk? Ez a korábbi alkalmazotti feladatokhoz képest a világ másik oldala, sok minden szükséges hozzá, és nem biztos, hogy 40-50 évesen kell elkezdeni, a szakmai és a személyiségprofil ebben az esetben is kulcskérdés!
• Saját lábra álljunk? A korábban megszerzett szürkeállományunkat értékesítsük a piacon? Itt már csak az a kérdés, hogy a tanácsadó, a tréner, a coach vagy az interim menedzser életforma, feladatkör az, amit igazán élvezettel és jól tudunk a mindennapokban megvalósítani: az életkor legalább egyvalamire biztosan jó: bölcsebb és hitelesebb lesz az ember, és ez sokszor bizony piacképes tudás!
• A pályaelhagyást válasszuk? Így lesz a szoftverfejlesztőből biokertész, a grafikusból autórestaurátor, a felsővezetőből pék, és folytathatnánk a sort.
Hogyan működik a COMPASS?
A COMPASS küldetése, feladata, hogy teret adjon a személyes fejlődési ambícióknak, segítse újraértelmezni az egyén előtt álló lehetőségeket, és megtalálni a legjobb megoldást, legyen az a visszatérés az alkalmazotti világba, saját vállalkozás melletti döntés, vagy interimként való projekt munka. A rendszer már a belépési ponttól kezdve személyre szabottan irányítja az érdeklődő szakembereket. Személyes adottságot, készségek és szándékok döntik el, hogy laza, „megfigyelő” státuszban vagy aktívabb partneri kapcsolatban folytatja valaki karrierjét.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
Szakmai becslések szerint a következő tíz évben mintegy 145 ezer cég érintett a generációváltásban. Ezek a vállalkozások adják a magyar munkaerő... Teljes cikk
A fenti mondat Orbán Gábortól, a Richter Gedeon CEO-jától származik, aki a Mathias Corvinus Collegium vezetői konferenciáján beszélt Csányi Attila... Teljes cikk
Ősszel a hazai vállalatoknál megugrik az új munkatársak száma, és ezzel együtt a betanítási terhek is. A rosszul szervezett munkakezdés akár 50... Teljes cikk
- A kontármunka drágább, mint valaha: ennyibe kerül, ha rossz szakembert választunk 4 hónapja
- Felmérés: kevés HR-es ismeri fel a hamis álláskeresői adatokat 5 hónapja
- Nem mindennapi állás: a Fordnál most a fantáziáért fizetnek 6 hónapja
- 100 millió dolláros fizetés egyetlen AI-szakembernek? Zuckerberg személyesen indult hajtóvadászatra 7 hónapja
- Így képzik a jövő AI-szakembereit Magyarországon 7 hónapja
- EU Kék Kártya: mely külsős ország szakemberei kapták a legtöbb munkavállalási engedélyt? 9 hónapja
- Bill Gates: tanárra és orvosra kevésbé lesz szükség, de a focistát nem váltják le gépek 10 hónapja
- Egy zárszerelő napja tele van kihívásokkal 10 hónapja
- Keletről nyugatra nő a munkaerőhiány az építőiparban 11 hónapja
- Az autós hibakód olvasók: minden, amit tudni szeretnél róluk 11 hónapja
- Az ÉVOSZ szerint több tűzvédelmi szakemberre van szükség az építőiparban 12 hónapja
A tudás törvényei: a megértés kulcsa