Hogyan mondjunk fel önmagunknak egy kéttagú bt.-ben?
Kéttagú betéti társaság beltagjának felmondása nem válik hatályossá, ha azt ő a társaság nevében saját maga mint a cég törvényes képviselője veszi át. Ilyen esetben a felmondásra a taggyűlésen kerülhet sor, vagy a felmondást a másik tag részére is kézbesíteni kell, így döntött a Legfelsőbb Bíróság. A Világgazdaság részletezi a jogvitát.
A perben a bt. beltagja annak megállapítását kérte, hogy a
társasághoz címzett rendes felmondása érvényes és hatályos. A felmondási idő lejártával beltagsági jogviszonya megszűnt. Állította, hogy jognyilatkozatát a társasággal kellett közölnie, nem pedig annak másik tagjával, a kültaggal, vagyis a cég képviselőjeként ő maga volt jogosult a felmondást tartalmazó okirat átvételére.
Az elsőfokú bíróság igazat adott neki, a másodfokú bíróság azonban megváltoztatta a döntést. Azt mondta: a törvény értelmében a felperesnek joga volt felmondani. Ezt kétségkívül a társasággal kellett közölnie. A perbeli esetben azonban, amikor is a cégnek csak két tagja van, és a felmondással élő beltag tölti be a képviselői tisztséget, a kültaggal is tudatni kell az intézkedést, mert az különben nem érvényesül. Ilyenkor a társaság részére címzendő nyilatkozatot a legfőbb szerv ülésén kell megtenni, így a kültag is értesül róla. A perbeli felmondás úgy nem hatályosulhatott, hogy azt a felperes önmagával közölte - fejtette ki a másodfokú igazságszolgáltató fórum.
A felperes felülvizsgálatot kért az LB-től, amely azonban megerősítette a jogerős ítéletet. A felmondást joghatályosan valóban a taggyűlésen, illetve - mivel a társaság kéttagú - a másik tag részére történő személyes vagy postai kézbesítéssel is közölhette volna a felperes - hangsúlyozta az Legfelsőbb Bíróság.
Világgazdaság
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Egy nagy presztízsű amerikai HR-szervezet, az SHRM ellen indul per, miután egy volt dolgozó szerint faji megkülönböztetés és retorzió érte a... Teljes cikk
Az év végéhez közeledve érdemes a szabályokat áttekinteni, hiszen a szabályosan jövőre át nem vihető, még fel nem használt idei szabadságok... Teljes cikk
Az EU-ban a nemek közötti bérszakadék átlagosan 13%. Magyarországon a női bérek hátránya 18%. Az egyenlő díjazás alkalmazásának egyik gátja a... Teljes cikk
- A kiskorú gyermek puszta létezése nem indok – elbukta a MÁV a home office-pert 1 hónapja
- Felmérés: világszerte minden ötödik ember munkahelyet váltana egy éven belül 1 hónapja
- Felmondás menete 2026 1 hónapja
- Közös megegyezésnél jár a felmondási idő vagy annak megváltása? 2 hónapja
- The show must go on! 3 hónapja
- Mi lehet a titka a kiégés megelőzésének? 3 hónapja
- Felmondtál? 10 érv, hogy miért ne fogadd el a munkáltatód marasztalását 3 hónapja
- Meddig szólhat bele az EU a tagállamok béreibe? - fontos ítélet született 3 hónapja
- A britek majdnem fele toxikus munkakörnyezetben dolgozik 4 hónapja
- Elítélték a bejárónőt, aki saját munkáltatóját lopta meg 4 hónapja
- Új trend a bosszúfelmondás: amikor revansot vesz a dolgozó 6 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig