Hogyan számítható be a szolgálati időmbe a külföldön dolgozott idő?
2015 márciusában számolták ki a teljes jogú öregségi nyugdíjamat, amit a mai napig nem tudok megemészteni. Szolgálati éveim 40 év 100nap körüli, ehhez még jön 4 év 265 nap EK-ban dolgozott idő. A nyugdíjfolyósító 45 évet ismert el szolgálati időnek. Közölték velem, hogy az EK-ban szerzett szolgálati időért esedékes nyugdíjat akkor kell megkérni ha az adott országba érvényben lévő nyugdíjkorhatárt elérem. Nos ebben az évben márciusban elértem és hivatalos nyomtatványon megigényeltem a külföldön szerzett szolgálati idő után esedékes nyugdíjat. Az igen tisztelt kormányhivatal egy csomó jogszabályra hivatkozva elutasította az öregségi nyugdíj kérelmemet. Igaz én nem ezt kértem, de közölték velem hogy a már egyszer megállapított nyugdíjam nem kérhetem(nem is azt kértem) ez kettő és fél hónapba telt. Két hét eltelte után (naponta legalább 20 próbálkozás után) sikerült elérni az ügyintézőmet és ő közölte velem, hogy mit képzelek én, majd ők tudják hogy mit kell csinálni és lecsapta a telefont 15 napon belül lehet fellebbezni de mit? A határozat alján 2 sorban közölték, hogy a külföldi partnernek továbbították az igényemet! A kérdésem a következő: 1, Magyarországon megszerzett szolgálati időmet miért a Nemzetközi Főigazgatóság számolja? 2, ha ők számolták miért számolták hozzá a külföldön szerzett munka viszonyomat? 3,ha hozzá számolták (45 évet igazoltak) miért nem 90 % átkaptam a nyugdíjalapnak? 4, ha az EK nem fizet mert kevés az ott letöltött idő ki fog fizetni erre az időre? Hiszen uniós államban dolgoztam, fizettem adót, járulékot.

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
Vagyis ha egy nyugdíjigénylő az adott tagállam belső szabályai szerint rendelkezik önálló jogosultsággal, akkor ennek a kettős megállapításnak a szabályai szerint az alábbiaknak megfelelően kell az ellátást kiszámítani:
(1) ki kell számítani a nemzeti szabályok szerint járó ellátást az adott tagállamban szerzett szolgálati idő és átlagkereset alapján (ez a szabály vonatkozott az Ön magyar nyugdíjára a megjelölt 40 évnyi itthon szerzett szolgálati ideje alapján, míg a más EU tagállamban szerzett ideje alapján számítandó nyugdíjra feltehetően nem fog vonatkozni, mert a leírása szerinti rövid szolgálati időtartam nem alapozza meg az önálló jogosultságát a külföldi nyugdíjra), majd
(2) ki kell számítani az úgynevezett pro rata temporis, azaz időarányos nyugdíjrészt. Ennek menete a következő: meghatározzák egy elméleti nyugdíj összegét, vagyis azt az összeget, amekkora lenne a nyugdíj, ha az igénylő a valamennyi érintett EU tagállamban szerzett szolgálati idejét mind az adott tagállamban szerezte volna, majd ennek az elméleti nyugdíjnak kiszámítják egy olyan arányú részét, ahogyan az adott tagállamban szerzett szolgálati idő az összes szolgálati időhöz aránylik.
Az (1) és (2) módszerrel kiszámított két ellátás közül a magasabb összegű ellátás lesz a folyósítandó nyugdíj összege az adott államtól.
Ha valaki nem rendelkezik önálló nemzeti ellátásra való jogosultsággal, csak az időarányos, pro rata nyugdíj kiszámítására kerül sor - valószínűleg ez lesz az Ön esetében is a leírása szerint azon EU tagállam(ok) részéről, ahol szerzett nyugdíjra jogosító időt és volt járulékalapot képező keresete.
Az ügyintézésre ilyen esetben kizárólag a Budapest Főváros Kormányhivatala VIII. Kerületi Hivatala (Fiumei út) jogosult, ők továbbítják az érintett tagállam(ok) illetékes nyugdíjmegállapító hatóságai részére az Ön nyugdíjigényét. Az ügyintézés nagyon időigényes, de a külföldi pro rata nyugdíját a jogosultsága megnyílásának napjára visszamenőleg megkapja majd.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
2023. augusztus 01 -el lesz meg a 40 év szolgálati időm, s mehetnék el korkedvezményes nyugdíjba (már személyesen is egyeztettem a NYUFI-val ). A... Teljes cikk
Hogyan tudom igazolni a be nem jelentett munkaviszonyomat, ha 1995 és 1996-ban ténylegesen dolgoztam? Teljes cikk
2021-ben kértem meg a kimutatást a Nyugdíjbiztosítási osztálytól. Idén júniustól igénybe vehetném a nők 40 kedvezményes nyugdíját a külföldi... Teljes cikk
- Most dől el minden: később már nem kérhető a nyugdíj újraszámítása 7 napja
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 1 hete
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- Jelentős változás jöhet a nyugdíjszámításban, amely sokakat érint 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?