Megjelent: 2 éve

Home office tippek: A színeknek és a térelválasztónak is nagy jelentősége van

Bár a vírushelyzet alatt bevezetett korlátozások már valamelyest enyhültek, számos munkahely megtartotta az otthoni munkavégzés lehetőségét. A jelenlegi állás szerint a home office bizony hosszú távon is velünk maradhat, és mivel könnyen megtörténhet, hogy mindig más környezetben kell majd dolgoznunk, érdemes tisztában lennünk azzal, hogy milyen feltételek mellett fogjuk valóban jól érezni magunkat.

home office-

A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) Építészet és Design Tanszékének mesteroktatója, Bodonyi Zoltán összegyűjtött néhány fontos szempontot a kellemes atmoszféra kialakítására.

Színek

A színek nem csak esztétikai szempontból fontosak: hatással vannak a hangulatunkra, a kreativitásunkra, ezáltal pedig a hatékonyságunkra is. Minél természetközelibb színek vesznek körül minket, annál jobb a közérzetünk, így a zöld mindig jó választás lehet – stresszcsökkentő, nyugtató és boldogságérzetet keltő hatását bármikor kihasználhatjuk.

Érdemes tudnunk, hogy míg a meleg színek ösztönző hatásúak, a hideg színek inkább nyugtató jellegűek. A kék szín bár szintén természetes, túlzott használata és sötétebb árnyalatai depresszív érzéseket is kiválthatnak. Hasonló a helyzet a pirossal: bár ösztönzőleg hat, túlzott jelenléte akár zavaró vagy ingerlő is lehet.

Fények és természet

A megfelelő fényviszonyok és az oxigéndús levegő alapvető fontosságúak a munkavégzés szempontjából. Túl kevés fény és elhasznált levegő mellett álmosak, kedvtelenek, figyelmetlenek leszünk, ezért a két első tényező, amire mindig figyelnünk kell, a minél több természetes fény és friss levegő. Ezek mellett érdemes beengednünk a természetet is: a növények azon túl, hogy zöld színükkel jobb hangulatot keltenek, növelik a mentális és fizikai komfortérzetet, és kedvezően hatnak a kreativitásra és a figyelemre.

Elrendezés

A METU mesteroktatója szerint alapvető fontosságú, hogy a munkavégzésre szánt sarkot, asztalt, területet valamilyen szempontból elkülönítsük a tér – például otthonunk – többi részétől. Ez persze nagyban függ a tér adottságaitól: a munkaasztal orientáltsága, az ablakhoz, ajtóhoz viszonyított helye, valamint a használó nézési iránya nagyban befolyásolja az szeparáltság érzetét. Ezen felül a bútorozás adhat kreatív megoldásokat.

„Egy jól megválasztott – minimum 150 cm-es, azaz ülő pozícióban szemmagasságig érő – polcos szekrény, egy térelválasztó paravánfal, de akár egy függöny is hatékonyan tud kialakítani privátabb munkakörnyezetet” – mondta Bodonyi Zoltán. Ha nincs semmilyen lehetőségünk az elszeparálásra, vagy ha netán túl hangos a környezet, egy fülhallgató vagy egy füldugó is hasznos megoldás lehet.

Ösztönző részletek

Bár azt gondolnánk, home office sarkunkban érdemes személyes kiegészítőkkel, eszközökkel körülvennünk magunkat, a színes-szagos tárgyak egyes feladattípusoknál könnyen elvonhatják a figyelmünket ahelyett, hogy ösztönzőleg hatnának a munkánkra.

Bodonyi Zoltán szerint a kiegészítők kapcsán is érdemes tudatosan gondolkodnunk: a kreatív munkát végzők számára például ideális lehet, ha változatossá teszik a munkára szánt időt óránkénti 10 perces sétával, gyakori hely- vagy pozícióváltoztatással, apró játékokkal, tárgyakkal, hiszen ezek mind-mind befolyásolhatják a munkájukat. Monoton feladattípusok esetén azonban akár hátráltathatnak is minket az izgalmas részletek.

Gondoljuk végig a saját preferenciáinkat

Sokaknak nem megy jól a home office-ban történő munkavégzés, másokat pedig a nagy és zsúfolt irodák frusztrálnak. "Attól függően, hogy mi az elvégzendő munka és milyen személyiségek vagyunk, különféle helyszínek, szituációk lehetnek ideálisak számunkra” – mondta Bodonyi Zoltán.

„Egy kreatívabb feladatot például a teraszon borozgatva is el lehet végezni, a monoton munkához azonban jellemzően elszeparált környezetre van szükség. Éppen ezért gondoljuk végig, mi az, ami a személyes jellemzőink és a tevékenységünk szempontjából a legjobb választás.”

A szakember szerint a környezet jellemzőin túl is alapvető fontosságú, hogy tudatosan ketté kell választanunk az otthoni és a munkához kapcsolódó feladatainkat. „Igazán hatékonyak csak az idő megfelelő beosztásával és a napi célok gondos felállításával lehetünk” – tette hozzá.

Fotó: unsplash.com

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni

Egy újabb 4 napos munkahét projekt! A PwC Magyarország könyvvizsgálati üzletágának 280 munkatársa hétfőtől csütörtökig fog dolgozni a három... Teljes cikk

Home office: működik a hibrid munkavégzés?

Magyarországon az atipikus munkavégzés aránya mindig is alacsony volt, alacsony arányszámok jellemezték a távmunkát és a home office-t. Aztán jött... Teljes cikk

Kevesebb stressz, alacsony vérnyomás, több nasi és alkohol - így áll a távmunka mérlege

Az otthoni munkavégzés lehetővé teszi, hogy az emberek egészségesebben étkezzenek, kevésbé érezzék magukat stresszesnek és alacsonyabb legyen a... Teljes cikk