HR standup - Litkai Gergely: Személyzeti ügyek
Értelmes munkát végzünk-e? Elvesszük-e majd a robotok munkáját? Litkai Gergely humorista a HR területére merészkedik Személyzeti ügyek című önálló estjén.
Hogyan olvassunk álláshirdetéseket? Mennyire vagyunk kiégve? És még számos fajsúlyos HR vagy némileg konzervatívabb szóhasználattal, személyzeti téma is helyet kap Litkai Gergely önnálló estjén a Dumaszínházban.
Litkai Gergely nem először veszi elő a munkahelyek és azok viszonyainak tematikáját, hiszen korábban foglalkozott többek között a különböző szakmák és munkakörök hasznosságával is Multiland című előadásában. "Ki menniyit ér?" Hányast kapna egy hasznossági listán az ügyvéd, a bórkóstoltató, a logisztikus, ha a 10-es a mentős, a tűzoltó vagy az orvos?
Ahogy az is a témái között szerepelt, hogy túléljük-e vajon a mesterséges intelligenciát.
Vagy elkészítette magán a SWOT analízis humoralapú változatát is.
Vagyis ezek alapján a kifejezetten személyzeti fókuszú önálló est is bár csíősnek, de ígéretesnek hangzik.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Január 24-én kezdődik és február 1-ig tart a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál. A filmek az életről és annak részeként, gyakran a sors... Teljes cikk
Milyen törvények és elvek szabályozzák a tudás növekedését, mozgását, értékteremtését? Milyen finom árnyalatai vannak a tudásnak? Erről szól... Teljes cikk
Az AI olvassa a céges e-maileket, majd megzsarolja a vezetőt, amikor az le akarja cserélni. Milyen kérdést érdemes mindenképp feltenni egy... Teljes cikk
- Már az EU-ban is téma lett a menopauza, a munkahelyeknek is lépniük kell! 1 hete
- Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő? 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- 50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban 3 hete
- Kínai gigaberuházás Tatabányán: 43 milliárd forint, 800 új munkahely 3 hete
- A titkos fegyver, amivel a cégek boldogabb és hatékonyabb csapatot építenek 3 hete
- 150 új munkahely Napkoron a milliárdos beruházás nyomán 3 hete
- Nem a fizetés számít: ez tartja a munkahelyen a Z generációt 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- 200 új munkahelyet hoz létre ez a cég Sóskúton 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?