Huszonhatezer állástalan kapott lehetőséget az idei közmunkaprogramban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz idén 26 ezren jutottak, illetve jutnak foglalkoztatási lehetőséghez a 12,5 milliárd forint értékű közmunkaprogramban - mondta Bálint Attila, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanácsának főosztályvezetője szerdán Nyíregyházán sajtótájékoztatón.
December elsején indul az ez évi utolsó, egy kistérségi közmunkaprogram, amely tízezer állástalan ember két hónapos alkalmazását teszi lehetővé. A foglalkoztatók az önkormányzatok lesznek, s a helyhatóságok november 21-ig pályázhatnak a közmunka tanács 2,5 milliárd forint összegű támogatásának elnyerésére - mondta Bálint Attila, a Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanácsának főosztályvezetője. Hozzáfűzte: az összeg négyötödét a hátrányos helyzetű önkormányzatok között osztják fel, míg egyötödére a többi helyhatóság pályázhat. A decemberi és januári közmunkaprogram résztvevői a szociális ellátást segítik majd a településeken, illetve más közfeladatot látnak el, így például közintézmények, közterületek karbantartásán és rendbe tételén dolgoznak. A közmunka tanács főosztályvezetője kiemelte: 2007-től kötelező, hogy a közmunkások képzésben is részesüljenek, különböző képesítést szerezhessenek a munkaerő-piaci elhelyezkedéshez. Tavaly 2100-an, az idén viszont már több mint 2600-an vettek részt szakmai tanfolyamokon.
Bodnár Gáspár, a nyíregyházi vízügyi igazgatóság vezetője arról tájékoztatott, hogy a szervezet 13 éve vesz részt a közmunkaprogramban, s az idén 420 embert foglalkoztat májustól. A program költségéhez az igazgatóság 130 millió forint saját forrást biztosított, míg 195 millió forint volt a pályázati támogatás összege. Az alkalmazott munkanélküliek - akiknek 30 százaléka roma származású állástalan volt - részt vettek a nyári árvízvédelemben, valamint a védművek karbantartását látták el, november végéig pedig 42 hektár ártéri erdőt telepítenek. Közülük 63-an képzésen is részt vettek, vízügyi létesítmény-fenntartási, valamint gát- és csatornaőri képesítést szereztek, s ők jelentik a munkaerő-utánpótlást az igazgatóságnak.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?