kapubanner for mobile

Így adunk borravalót. Mikor és miért és mennyit?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Kikopóban van a megszokás alapú borravaló? Akkor adunk borravalót, ha elégedettek voltunk a szolgáltatással, vagy ha kaptunk egy kis extrát, derül ki egy friss kutatásból. Az eredmények szerint jelentősen csökkent azok aránya, akik a bankkártyás vagy okostelefonos fizetés esetén nem adnak borravalót.

Nagymértékben átalakult, hogy kinek, miért és mennyi borravalót adnak a magyarok: bár még mindig szeretnek jattolni, a szokás alapú borravaló kikopóban van – derült ki abból a reprezentatív kutatásból, amely a SimplePay megbízásából készült. A megkérdezettek 67 százaléka ugyanis szívesen ad borravalót, az extra szolgáltatást jutalmazza extra pénzzel, azaz már nem azért adnak borravalót a magyarok, mert szokás, hanem mert tetszett nekik a hely, elégedettek voltak a kiszolgálással, jó élménnyel távoztak.

Ez lehet a magyarázat arra is, hogy a korábbi, 2024-es kutatáshoz képest csökkent azok aránya, akik a nem teljes körű kiszolgálást nyújtó helyeken – ahol például a vendég maga viszi az asztalhoz a rendelését, sorban áll az ételért – adtak borravalót. Borravalót elsősorban az éttermi felszolgálóknak adunk, de a futárok, fodrászok, kozmetikusok munkáját is sokan méltányolják ilyen módon.

A szervizdíj is befolyásolja a borravalót

Bár a borravalóhoz a többség inkább pozitívan áll hozzá, 2024-hez képest 13-ról 18 százalékra emelkedett azok aránya, akik soha nem adnak jattot, míg 16 százalékuk az aktuális hangulata alapján dönt. A szolgáltatás színvonala mellett befolyásolja a döntést az is, hogy felszámoltak-e szervizdíjat a végszámlába.

A borravaló és a szervizdíj a vendég felől nézve hasonlónak tűnik, a kereskedő és a dolgozók szempontjából azonban jelentős az eltérés. A szervizdíjat a végszámla tartalmazza, a vendégnek kötelező megfizetni. A kedvező adózása miatt a vendéglátósnak azért éri meg, mert a munkabéreket kevesebb járulékkal tudják kifizetni, a szervizdíj intézményének célja ezzel a szektorban dolgozók támogatása és a versenyképesség növelése. Ezzel szemben a borravaló önkéntes alapú, a vendég szabja meg, hogy szeretne-e adni és mennyit. 2025 óta, amennyiben a borravalót a felszolgálók közvetlenül, direktben magánszemélyként kapják, úgy az teljesen adómentes, függetlenül attól, hogy a fizetés készpénzben vagy kártyával történik.

A borravaló és a szervizdíj közti különbséggel saját bevallása szerint a megkérdezettek 77 százaléka tisztában van, és egyre tudatosabban is figyelik fizetéskor. Ennek ellenére a korábbi felméréshez képest 7 százalékponttal csökkent azok aránya, akik a szervizdíjas helyeken adnak jattot: ez jelenleg csak 16%

Abban az esetben, ha nem számolnak fel szervizdíjat, átlagosan a számlaösszeg 8 százalékát adják borravalóként, szervizdíj mellett pedig inkább átlagosan 6 százalékot, ugyanakkor nem mindegy, hogy a vendéglátósok milyen módszerrel alkalmazzák a szervizdíj intézményét. Egy helynek lehetősége van azt két módon kezelni, a ma elterjedtebb gyakorlat szerint a végszámlához adják hozzá, ugyanakkor egyre több helyen már az étlapon feltüntetett ár „beépítve” tartalmazza a szervizdíjat is. A beépített megoldásnak hála a vendégek a rendelés pillanatában már tisztában vannak a végszámlánál fizetendő összeg mértékével, így a fizetés pillanatában másként állnak hozzá a borravaló kérdéséhez, és jellemzően magasabb, a szervizdíj mentes helyekhez hasonló mértékű összeggel honorálják a jó kiszolgálást.

A digitális transzformáció hatása

Szintén jelentős változás, hogy egyre kevesebben fizetnek készpénzzel a vendéglátóhelyeken, így a borravaló is a digitális térbe került. A felmérés szerint egy év alatt 6 százalékponttal csökkent a készpénzzel fizetők aránya, helyette az emberek bankkártyával, vagy digitális, mobilos fizetési módon egyenlítik ki a számlát. Számottevően az okostelefonos fizetések aránya emelkedett, a fiatalok fele már csak digitális megoldással fizet.

Ezzel együtt pedig nőtt azoknak is a hányada, akik bankkártya vagy mobiltelefonos fizetés esetén is adnak borravalót (77%). Egy év alatt emelkedett a digitális borravaló ismertsége: ma már a magyar internetezők 59 százaléka (2024: 52%) hallott róla, és 30 százalékuk (2024: 25%) próbálta is. A legtöbben a gyorsaságát és az egyszerűségét említik előnyként, különösen a kávézók, sörözők és fesztiválok látogatói.

A kontroll a vásárló kezében van

A felmérésből az is kiderült, hogy egyre többen használják ki a terminálok azon funkcióját, amely lehetővé teszi, hogy maguk állítsák be a borravaló összegét. „A kutatásból kivehető trendek azt mutatják, hogy a magyarok borravalóhoz való viszonya egyre tudatosabb: az automatikus gesztus helyét a mérlegelés veszi át, a fizetési módok pedig fokozatosan digitalizálódnak. A SimplePay tapasztalata szerint egyre több vendéglátós dolgozik szervizdíjjal – a legutóbbi, vendéglátósok körében végzett reprezentatív kutatás szerint már minden ötödik bevezette. A trendek és partnereink visszajelzései alapán úgy látjuk, hogy érdemes lehet a vendéglátósoknak megfontolni a szervizdíj árba történő beépítését, hiszen ezzel  a vendégek – különösan a külföldiek - számára egyértelműbbé és kényelmesebbé teszik a vacsora végén a fizetés pillanatát. Ennek hatására a növekvő ügyfélelégedettség elérése mellett további hatás, hogy ezzel a borravaló adási hajlandóságot és annak összegszerűségét is növelhetik” – szögezi le Varga Norbert, a SimplePay fizikai fizetéselfogadási üzletágvezetője. Mint mondta, a bankkártyás fizetés terjedése, a bankkártyás borravaló adómentessé válása egyaránt közrejátszhatott abban, hogy csökkent a készpénzes borravaló aránya.

A szakember szerint a szolgáltatások minősége és az átlátható jutalmazási lehetőségek ugyanakkor továbbra is kulcsszerepet játszanak abban, ki mennyit és hogyan ad. 

 

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek