Így kerüljük el a járványokat a munkahelyen
A késő őszi, téli hónapokban egész Európán végigszáguldanak a különféle vírusok által okozott járványok. A munkahelyen, zárt terekben tartózkodók kiemelten veszélyeztetve vannak, ha nem tartják be az alapelőírásokat - írja a hvg.hu.
A felelős magatartás legalább annyit segíthet a légúti vírusfertőzések robbanásszerű elterjedésének megfékezésében, mint a vakcináció. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a megelőzéssel kapcsolatban nem csak az oltások fontosságára hívja fel a járványügyi szakemberek figyelmét, hanem lényegesnek tartotta egy úgynevezett influenza etikett megfogalmazását is.
Mák Ibolya budapesti háziorvos szerint bár az emberek többsége tudja, jóval kevesebben alkalmazzák a gyakorlatban ezeket, az egészség védelmével kapcsolatos ismereteket. Pedig, már - a toaletthasználat előtti és utáni, hazaérkezést követő, étkezés előtti, a munkahelyen lévő közösen használt tárgyakkal való érintkezés utáni alapos kézmosással is sokat tehetünk a kórokozók továbbterjedése ellen. A doktornő szerint nem tapintatlanság, sőt a figyelmesség jele, ha influenzás időszakban kerüljük a kézfogást. Igyekezzünk gyakran szellőztetni a helyiséget, ahol tartózkodunk. Mivel a felsőlégúti megbetegedést okozó influenzavírus emberről emberre terjed, nagyon fontos (lenne) a környezet, és a használati tárgyak (kilincsek, bútorok felületének, a több munkatárs által használt számítógép klaviatúrájának, illemhelyek "lehúzóinak" stb.) gyakori tisztítása, fertőtlenítése.
Egyszerűen megvalósítható lenne, ha influenzajárvány idején például a munkahelyi illemhelyeken a kézmosó gélt tartalmazó tartályokat fertőtlenítő folyékony szappannal töltenék fel - sorolja tovább az apró teendőket a doktornő, amelyek segítségével csökkenthetnénk a felsőlégúti vírusos megbetegedések robbanásszerű terjedését. Mint mondja, nem lehet elégszer elismételni az immunrendszer védelmével kapcsolatos tennivalókat sem. "Járványos időszakban a megbetegedés kockázatát csökkentheti a rendszeres C-vitamin fogyasztás-, a rendszeres, szabad levegőn történő mozgás - legalább napi fél óra séta -, a kiegyensúlyozott életvitel és táplálkozás, valamint a megfelelő mennyiségű, legalább 7-8 óra alvás."
A megfelelő minőségű higiéniai felszerelések javítják csak érdemben a kézmosási szokásokat, hajlandóságot − derül ki a svájci CWS-boco magyarországi felméréséből, melyet a Piac és Profit közöl.
A felmérés szerint gyakoribbá vált a kézmosás és nőtt a szappan- és törölközőhasználat abban a három vidéki iskolában (Csanytelek, Békéscsaba, Kecskemét), ahol az intézmények hozzáférhetővé tették a diákok számára a megfelelő minőségű higiéniai felszereléseket. A szappan nélküli kézmosások száma a vizsgálat kilenc hónapja alatt egy százalékra csökkent, míg a hagyományos eszközöket használó kontroliskolában ez a szám a tíz százalékot is meghaladja - közölte a magyarországi vállalat kereskedelmi vezetője. Unger Zoltán kiemelte, a kéztörlést is sokkal kevesebben mulasztják el, a jól felszerelt iskolákban ez csupán két százalék, szemben a másik intézmény 18 százalékával. Aki már látott forgalmas közintézményben kitett frottírtörölközőt néhány órával nyitás után, az ezen nem csodálkozik - tette hozzá a vezető.
A kifejezetten közösségi használatra tervezett, megfelelő színvonalú tisztasági eszközök vélhetően nemcsak a diákközösségek higiéniás szokásait javítják, ez a felnőtteknél, közintézményekben és munkahelyeken sem lenne másképp - vélekednek a kísérlet résztvevői. Amennyiben a kézmosás terén fejlődést akar elérni Magyarország, arra nem az emberek beszéddel való ösztönzése az üdvözítő megoldás, hanem a gusztusos és tiszta kéztörlő és szappanadagoló - mutatott rá a szakértő.
hvg.hu/Piac és Profit

Min múlik a kézmosás?

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?