kapubanner for mobile

Így lehetetleníti el a kormány a szakszervezeteket?

Elindult a Magyar Kormánytisztviselői Kar kiépítése. Szkeptikus tisztviselők szerint a kar létrehozásának oka, hogy a kormány formális tárgyalópartnert hozzon létre magának, így nem kell vesződnie egyes szakszervezetekkel - írja a Napi Gazdaság.

Gőzerővel indult el a Magyar Kormánytisztviselői Kar kiépítése. A testület már júliusban megalakult, de csak szeptember közepén kezdték el a kampányt, amelyben a tagságot és a közgyűlést megválasztják. A szervezet bemutatkozójából kiderül, hogy a kar a kormánytisztviselők érdekvédelmi szerve lesz, az érintetteket szeptember végén tájékoztatták arról, hogy kikre lehet voksolni, illetve hogyan várhat bárki jelöltté. Szavazni október második felében lehet, a megválasztottak pedig november elején kezdhetik meg a munkát - tudta meg a Napi Gazdaság.

A lap szerint a történet nem csak azért furcsa, mert a kormánytisztviselőknek ágazati szinten vannak saját szakszervezeteik, amelyek most lényegében feleslegessé válnak. A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács is új taggal bővül majd, kérdés, ez hogyan érinti a többi nagy szakszervezetet. A kar ugyanis a tervek szerint egyeztetéseket folytat majd a kormánnyal olyan ügyekben, amelyek érintik a kormánytisztviselők jogállását, és "kezdeményezheti a kormánytisztviselők élet- és munkakörülményeit, valamint foglalkoztatási feltételeit és a hivatás gyakorlását érintő jogszabályok megalkotását és módosítását" - a meghatározásba beleférnek a bértárgyalások is. A jelek szerint a szervezkedést a kormány is támogatja, ami kérdésessé teszi függetlenségét.

A kormánytisztviselők jó része nem is tudott arról, hogy érdekeiket novembertől egy kar védi majd. A Napi Gazdaságnak többen arról számoltak be, hogy a kezdetben különösebben komolyan nem vett szavazólapok kitöltését kötelezővé tették - a tagság pedig eleve automatikus.

Napi Gazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek