kapubanner for mobile

Így szigorít a kormány a vendégmunkások behozatalában

Az idei 65 000 fős limit után 2025-ben maximum 35 ezer vendégmunkás érkezhet harmadik országból. Egyelőre csak Georgia (Grúzia) és Örményország a kedvezményezett ország, ahonnan lehet toborozni. Ám aki itt van, az a régi szabályok szerint hosszabbíthat a maximum három éves keretig.

Vendégmunkás statisztika törvény-

Egy héttel ezelőtt jelent meg a 450/2024. (XII. 23.) kormányrendelet a vendégmunkások Magyarországon történő foglalkoztatásáról, amely az eddiginél szigorúbban szabályozza a vendégmunkás-tartózkodási engedélyek kiadását.

A nemzetgazdasági miniszter arról döntött, hogy 2025-ben 35 ezerben maximalizálja a kiadható vendégmunkás-tartózkodási engedélyek és a foglalkoztatási célú tartózkodási engedélyek számát. A kormányrendeletet kiegészítő miniszteri rendelet szerint „az adott tárgyévben kiadható engedélyek száma nem haladhatja meg a Központi Statisztikai Hivatal által mért, az e rendelet kihirdetését megelőző négy negyedévre vonatkozó üres álláshelyek átlagos számát.” Ez jelenleg 71 000, tehát jelen állás szerint a 35 000-es szám a valódi felső limit.

Egyúttal érvénytelenítették az eddigi listát, amelyen a Fülöp-szigetek, Indonézia, Kazahsztán, Mongólia, Vietnám, Brazilia, Georgia (Grúzia), Kirgizsztán, Venezuela és Kolumbia szerepelt. Mostcsak Georgiát és Örményországot nevezi meg a melléklet.

Komoly szigorítás, hogy csak olyan harmadik országból hozható be vendégmunkás, amely rendelkezik Magyarországon egy olyan, az adott ország által államilag elismert szervezettel vagy irodával, amely kötelezettséget vállal arra, hogy a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó magyar jogszabályokban, illetve az Európai Unió jogi aktusaiban foglaltak be nem tartása esetében állampolgára elhagyja Magyarország területét, és ebbe az országba visszatér. Aki itt van, az a régi szabályok szerint hosszabbíthat illetve a folyamatban levő ügyintézést sem érinti az új rendelet. Ámújak csak akkor jöhetnek a távol-keleti országokból, ha a magyar kormány garanciákat kap a visszatoloncolásra.

Alacsony fizetésért is megtagadható az engedélykérelem

Nem mindegy az sem, hogy mekkora bért fizet(ne) a munkáltató a vendégmunkásnak. A közelmúltban ebben is történt szigorítás. A 2024. október 14-i 103. számú Magyar Közlönyben jelent meg a 100/2021. (II. 27.) kormányrendelet módosítása, amelynek 16/A. §-a ezzel a (3b) bekezdéssel egészült ki:

„A járási hivatal a foglalkoztató munkaerőigényét nem fogadja be, ha a foglalkoztató az ellátandó tevékenységért az erre a tevékenységre vonatkozó országos átlagos személyi alapbérnél lényegesen alacsonyabb alapbért – ideértve az illetményt és a díjazást – jelölt meg. A munkaerőigényben az ellátandó tevékenységért megjelölt alapbér – ideértve az illetményt és a díjazást – az erre a tevékenységre vonatkozó országos személyi alapbérnél akkor minősül lényegesen alacsonyabbnak, ha nem haladja meg annak nyolcvan százalékát.” (Eredeti cikkünkben ezt még csak tervezetként említettük, ám 2024. október 15-től hatályos, ahogyan erre egy munkaerő-kölcsönző cég vezetője felhívta a figyelmünket - a szerk.)

Kevesebb cég hozhat be vendégmunkásokat

Módosult a minősített kölcsönzőcégek listája. Ezek azok a HR szolgáltatók, amelyek állami minősítési eljáráson mentek át, teljesítették a létszámelvárásokat, így gyorsított úton hozhatnak vendégmunkásokat.Az Adecco decemberben saját kérelmére lépett vissza ebből a státuszból. Még korábban kiesett a körből szintén önként a Humán Centrum és a Primajob. Nem tudta hozni létszámelvárásokat és szintén kikerült a Randstad, az EU Jobs, a Humánia HRS Group, az Adapt és a Job HR. Így jelenleg az alábbi 21 kölcsönzőcég hozhat be mostantól vendégmunkásokat összevont, gyorsított eljárásban vendégmunkás-tartózkodási engedéllyel:

Prohuman Zrt.
Get Work Trend Kft.
Pannon Work Zrt.
Work Force Kft.
Jobtain Kft.
Service Flow Kft.
HR Direkt Kft.
HR Direkt Hungary Kft.
Alfa Works Kft.
Delego Kft.
Munkaland Magyarország Kft.
Menton Jobs Kft.
Man at Work Kft.
Trenkwalder HR Solution Kft.
Pannonjob Kft.
WHC Kft.
Pensum Group Nyrt.
Starjobs Magyarország Kft.
Adecco Kft.
Viapan “Dologidő” Kft.
HR Capital Kft.
HSA Kft.

További 11 kedvezményes foglalkoztató

Gyorsított, összevont eljárással hozhatnak be vendégmunkásokat a kedvezményes foglalkoztatók is. Ezek nem HR szolgáltatók, hanem olyan vállalatok, amelyek maguknak intézik a toborzást. Kedvezményes foglalkoztatónak minősül a kormánnyal érvényes stratégiai partnerségi megállapodással rendelkező foglalkoztató; az a foglalkoztató, amely nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházást valósít meg; az a foglalkoztató, amely a Kiemelt Exportőr Partnerségi Program keretében partnerségi megállapodással rendelkezik.

A kormany.hu listáján e cégek tartoznak ebbe a kategóriába, azaz ők terveznek vendégmunkásokkal. Ez a lista augusztus 16-a óta változatlan, az utolsó csatlakozó a Bayer Construct volt.

SHINHEUNG SEC EU Kft.
GÜNTNER-TATA Hűtőtechnikai Kft.
Kedali Hungary Kft.
Magyar Suzuki Zrt.
Continental Automotive Hungary Kft.
KOMETA 99 Zrt.
JIATAI Hungary Construction Project Nemzetközi Kereskedelmi Kft.
HANKOOK TIRE Magyarország Kft.
LE BÉLIER MAGYARORSZÁG FORMAÖNTÖDE ZRT.
TDK Hungary Components Kft.
Bayer Construct Zrt.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban

Csaknem 400 diákból „szemezgethettek” a munkaadók a DSZ Karrier Feszt 2026 rendezvényen. A fiatalok számára pedig számos gyakornoki és junior... Teljes cikk

Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek

A mesterséges intelligencia korában bárki percek alatt gyárthat tökéletesnek tűnő önéletrajzot – a cégek pedig egyre kevésbé hisznek nekik.... Teljes cikk

A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t

Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk