Itt vannak a legnagyobb diákmunkaadók
Szinte minden iskolaszövetkezet árbevétele nőtt tavaly. Vezet a Meló-Diák 17,6 milliárd forintos árbevétellel, második a Prohuman Csoporthoz tartozó Prodiák, harmadik a Fürge Diák. A top 10-ben csak egy helycsere. Növekedési ütemben - alacsonyabb szintről indulva - a WHC emelkedik ki. Körülnéztünk az iskolaszövetkezetek piacán a 2023-as pénzügyi jelentések alapján.
A száraz számok ismertetése előtt nézzük mekkora piacról is van szó. A statisztikákat némileg megtéveszti az iskolaszövetkezeten keresztül történő foglalkoztatottság, hiszen így a diákmunkás szinte semmilyen létszámstatisztikában nem jelenik meg, ezért leginkább becslésekre lehet hagyatkozni. Egyes adatok szerint a diákmunkások száma 150-200 ezer fő között mozoghat, ami egy elég jó aránynak tekinthető. A fenti sorokkal áll szemben az Eurostat felmérése, amely viszont messze az uniós szint alatt méri a diákok foglalkoztatottságát, mindösszesen 6% körüli értéket mért 2022-ben. Az arányok ilyen mértékű eltérését információink szerint az okozza, hogy az Eurostat a tagországokra egységes módszertant alkalmaz, amelyben az iskolaszövetkezeten keresztül történő foglalkoztatás nem számít bele a statisztikába.

Diákok foglalkoztatottsága az EU-ban
Áttérve a nettó árbevételekre a 2023-as évben szinte minden iskolaszövetkezet bővülni tudott. Árbevételeiket összevetve a tavalyi adatokkal és rangsorrral, szignifikáns változás nem tapasztalható.
Vezet a Meló-Diák 17,6 milliárd forintos árbevétellel, amely 14 százalékkal növelte forgalmát. Második a Prohuman Csoporthoz tartozó Prodiák 26 százalékos növekedéssel 10,5 milliárd forintot elérve, harmadik a Fürge Diák a 8 milliárd forinttal. A top 10-ben csak egy helycsere történt: a Multi Job előzte az EU-Diákokat. Növekedési ütemben - alacsonyabb szintről indulva - a WHC emelkedik ki 47 százalékos plusszal.

Iskolaszövetkezetek árbevételeinek változása
Ahhoz, hogy tágabb képet kapjunk az eredmények mögött rejlő folyamatokról, megkerestünk néhány iskolaszövetkezetet, azzal kapcsolatban, hogy milyen problémákkal, tervekkel vágtak neki az elmúlt és az elkövetkezendő időszaknak.
A Meló-Diák átlagosan 30.000 diákot foglalkoztat, a létszámban minimális 5% körüli csökkenés, ugyanakkor a ledolgozott órákban 5% körüli növekedés volt tapasztalható. A legkedveltebb területek a gyakornoki, gyorséttermi és kereskedelmi munkák, de szezonális jelleggel a strand és hostess munkakörök is hamar betöltésre kerülnek. Betöltés szempontjából nehézkesek azok a területek, amelyek speciális tudást (pl. IT) igényelnek, továbbá azok, amelyek folyamatos délelőtti munkavégzés várnak el. Ezen felül a népszerűtlenségük okán a szalag és mezőgazdasági munkák betöltése az, ami kihívást jelent. Mindezek ellenére a vállalat az összes rendelés kevesebb, mint 5 százalékát nem tudta teljesíteni a fenti, illetve egyéb technikai okokból. Bérek tekintetében követik a munkaerőpiaci folyamatokat, annál is inkább, mert a minimálbéren vagy az a körül fizetett pozíciók betöltése gondot okoz. A Meló-Diák 2024-ben az eddig ledolgozott órákban több, mint 10%-os növekedést tapasztal, ebből következően az idei évre mindenképpen bővüléssel számolnak.
Az Y Generáció Iskolaszövetkezet létszámát tekintve 6-8.000 főről 7-9.000 főre történő bővüléssel zárta a 2023-as évet. Itt is a legkedveltebbek közé az irodai kisegítő, gyakornoki és vendéglátós pozíciók kerültek, azonban náluk az online marketing és tartalomgyártó feladatok is jellemzők. Nehezen betölthetőek azok a pozíciók, amelyek kvalifikált, vagy tapasztalt diákot kívánnak meg. Bérek tekintetében az éves 10-15% közötti bérnövekedés a jellemző, lekövetve ezzel a munkaerőpiaci trendeket. Mindent összevetve kisebb mértékű növekedést és stabil működést várnak erre az évre is az Ydiák-nál.
Javarészt hosszútávú karrierépítés a célja azoknak a hallgatóknak, akiket a Schönherz iskolaszövetkezeten keresztül találnak állást. A diákok 73%-át a munkaadók a diák jogviszony lezárultát követően tovább alkalmazzák. A Schönherznél a legkedveltebb területek IT mérnöki, gazdaság és adminisztratív pozíciók, azonban nehezen betölthetőek azok, amelyek nagyon ritka nyelvtudást vagy szakmai tudást követelnek meg, valamint azok, ahol a lokáció megközelítése nehézkes. Tekintettel arra, hogy a létszámban nincs érdemi változás, a bérköltség növekmény hátterében a bérek emelkedése áll, amely azonban idén kevésbé dinamikus. Összességében erre az évre stagnálással kalkulál a Schönherz, amely hátterében az áll, hogy a megrendelők óvatosabban kezelik a forrásaikat és sok esetben belső átcsoportosítással oldják meg a felmerülő létszámhiányt.
Az EU-DIÁKOK tapasztalatai erős átfedést mutatnak a többi iskolaszövetkezetével. Jellemző, hogy a diákok karrierépítési céllal vágnak bele a diákmunkába. Népszerűek a gazdasági, pénzügyi és informatikai területek. Az irodai munkák, különösen a home office és hibrid munkavégzési lehetőségek, nagy népszerűségnek örvendenek a diákok körében. Fontos tényező a munkahely megközelíthetősége, a munka napi rutinba történő integrálhatósága és a fizikai, valamint időbeli ráfordítások megfelelő kompenzációja. A diákok értékelik, ha a munkahely teljes értékű tagként kezeli őket, bevonja őket a csapatépítő programokba és részesíti őket a béren kívüli juttatásokban is. Mindezek mellett a lakóhelytől való távolság, a csapatszellem, és a munkakörnyezet minősége is döntő szempont a munkahely kiválasztásánál. Kevésbé népszerűek, illetve nehezen betölthetőek a nehéz fizikai munkák, a speciális tudást vagy nyelvtudást igénylő munkakörök, régiós viszonylatban pedig a nyugati régió igényel hosszabb keresési időt. Bérezés tekintetében az EU-DIÁKOK szezonális bérnyomást tapasztal, de a bérezés mellett nyereményjátékokkal, projektbónuszokkal és egyéb juttatásokkal igyekeznek a munkát vállaló diákokat motiválni és ezzel együtt megtartani.
Nyitókép: Freepik
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Nem a személyiségünk, és nem is önmagában a telefon a hibás. Egy friss magyar kutatás szerint a gyenge önkontroll és a kimaradástól való félelem... Teljes cikk
A sikeresen lezárult felkészítő szakaszt követően folytatódik a Kortárs segítők program, amelyben diák mentortársak erősítik a szakképzésben a... Teljes cikk
Az év végére jelentősen megugrik a szezonális munkaerő-kereslet, a Mind-Diák Szövetkezet adatai alapján az eseti, szezonális munkák díjazása... Teljes cikk
- Ezer új munkahely jön létre Miskolcon 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 3 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 1 hónapja
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Megette az AI a junior pozíciókat? Mi lesz a pályakezdőkkel? 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 2 hónapja
- Ők adják a munkát a nyugdíjasoknak: itt a lista a legnagyobb szövetkezetekről 2 hónapja
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 2 hónapja



Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?