Ilyen egy nap az informatika bizniszben
Szilágyi László a DXC Technology hazai szakértője informatikai és üzleti szerepkörökben is mozog egyszerre: Business Analyst, aki felméri az ügyfél igényeit, fejlesztő, aki részt vesz a fejlesztendő rendszerek kialakításában, projektvezető munkáját segíti tervezési feladatok egy részének elvégzésével. Igazi modernkori IT-s, hol otthonról, hol az irodai stand-upokban csatlakozik be a csapat pörgésébe. A délutáni sörözés pedig csak hab a DXC-sek napján.
A iroda Újbuda központjában van, tömegközlekedéssel szinte minden irányból jól megközelíthető. Én felváltva járok be tömegközlekedéssel, autóval vagy motorral. Ha tömegközlekedéssel jövök, akkor sincs holtidő, ilyenkor van lehetőség zenehallgatásra, olvasásra. A kollégáim közül sokan a kerékpározást választják a munkahelyre való bejutáshoz, nekik előny, hogy a kerékpárút is épp itt fut az ablakunk előtt.
Ma is különböző kétkerekűkkel érkeztünk. Van, aki sportosan, van, aki gyorsan.
Indul a reggeli rutin
Változó, hogy mikor érek be az irodába: mostanában a jó időt és a hosszú nappalokat kihasználva van úgy, hogy már reggel 7 óra előtt bent vagyok, cserébe délután több időm marad a munkán kívüli dolgaimra.
A reggeli órákban még nyugalomban ellenőrzöm a napi feladataimat, átnézem melyik milyen státuszban van. A korai órákat azért is szeretem, mert hatékonyan lehet megválaszolni az esetlegesen előző napról megmaradt leveleket. De a reggeli feladatok közé befér egy kávé is a korán érkező kollégákkal.
Egy tipikus agilis munkanap
Az első fix pontja a munkanapunknak az agilis munkavégzés részeként a daily standup mindennap fél 10-kor. Talán furcsa lehet, hogy ezt a meetinget nem ülve, hanem állva tartjuk - az a tapasztalat, hogy sokkal hatékonyabb, gyorsabb az egyeztetés, a kérdések átbeszélése. A sok ülés után jó felállni és frissebb az egész beszélgetés. Mindenki elmeséli, hogy milyen feladatai voltak előző nap, volt-e problémája, amiben esetleg segítséget vár, illetve ki mit fog csinálni aznap.
A meeting utána a nap ma egy olyan dokumentum összeállításával folytatódott, ami alapján a kollégák el tudtak kezdeni dolgozni a feladatokon. Ebben a dokumentumban már konkrét képernyőterveket, az igényt megvalósító algoritmusok működését, illetve adatkapcsolat specifikációkat írunk le, ezzel biztosítva a fejlesztők pontos munkavégzését. A mai napon extraként scrum master helyettesítési feladataim is akadtak, ez annyit jelent, hogy hozzám fordulhatnak a csapattagok technikai problémáikkal, például ha valaki nem éri el az adatbázist, nincs hozzáférése egy adott területhez.
A DXC vállalati szoftvereket fejlesztő részénél dolgozom, a mi csapatunk a hazai piacvezető telekommunikációs cég számlázó- és CRM rendszerét fejleszti. Ehhez több technológiát használunk, Oracle adatbázist, amihez különféle kliensek (Java, Centura, Delphi) kapcsolódnak.
Összekovácsolódott társaság vagyunk. Vannak olyanok, akikkel már 25 éve ismerjük egymást és együtt dolgozunk. A csapatunkban informatikusokon kívül vannak business analystek, pénzügyi-adminisztrációs területen dolgozó csapattagok is. Skillek szempontjából nagyon jó felépítésű a társaság, a szerepkörökhöz tartozó feladatok igény szerint átfedhetik egymást: pl. a fejlesztők is nehézség nélkül végeznek tervezői vagy tesztelői feladatot, amennyiben ezzel előrébb tudják mozdítani a közös szekeret. Mindig nagy büszkeség, amikor egy adott alkalmazás- vagy szoftververzió sikeres a megrendelő szemében is - itt mindenki magáénak érzi a leszállított terméket, igazi csapatmunka minden, amit kiadunk a kezünkből.
Az én feladatom a csapatban részben Business Analyst, részben fejlesztői tevékenységekben merül ki, de nem áll messze tőlem a tervezés és a projektvezetés sem. Most például egy olyan projekten dolgozom, amelynek során a telekommunikációs cég egy alkalmazásából egy, a megrendelő architekturális elvárásainak jobban megfelelő másik alkalmazásba visszük át az adatokat és a számlázási rendszer egyes részeit. Emiatt én most két helyen is ülök az irodában: annál a csapatnál, ahonnan és ahová visszük át az üzleti funkciókat. Ez a munkafolyamat megkívánja a rendszeres egyeztetést a megrendelővel. A napi feladataim sorrendjét nagyjából én határozom meg, figyelembe véve a csapat által ismert prioritásokat és fejlesztési határidőket.
Feltöltődés délben
Kell az energia, így ebédidőben néhány rendszeresen látogatott helyünket keressük fel a környéken: vannak gyorséttermek, pizzázók, főzelékbár, sőt rétesező is a közelben, de az én egyik kedvencem a Fehérvári úti vásárcsarnok, ahol sült hal, sült kolbász és más házias ételek is megtalálhatók az étlapokon, és a sor is gyorsabban lepörög mint a felkapottabb ebédelős helyeken. Ezen a napon néhány kollégát is magammal csábítottam a piacra egy közös ebédre.
Délutáni meeting
Délután személyes egyeztetés zajlott megrendelőnkkel, a telekommunikációs cég szakértőjével. Kivételesen most ők látogattak el hozzánk, így a helyszínen ki tudta próbálni fejlesztői környezetben a már elkészült módosításokat, az apróbb változtatásokat pedig ilyenkor azonnal meg tudunk ejteni.
Napzárta a kollégákkal
Elég nagy az összetartás munkaidőn túl is, rendszeresen vannak közösen szervezett programjaink. Néha eljárunk bowlingozni, de a hőségre és a kollégák nagy érdeklődésére való tekintettel ma az egyik kedvenc helyemre látogattunk el - ahol állítólag máskor is meg kell jelennünk…

Fotó: DXC
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Database Administrator (DBA), magyarul adatbázis-adminisztrátor az az informatikai szakember, aki egy szervezet digitális „széfjéért” és annak... Teljes cikk
A QA Engineer (Quality Assurance Engineer), magyarul leggyakrabban minőségbiztosítási mérnök vagy szoftvertesztelő, a szoftverfejlesztési folyamat azon... Teljes cikk
A Social Media Manager - magyarul közösségi média menedzser - az a szakember, aki egy márka, cég vagy közszereplő teljes online jelenlétét kezeli a... Teljes cikk
- 330 új munkahely jön létre Kapuváron 1 hónapja
- HR washing: the reality behind HR marketing 2 hónapja
- Szexibb lett az író, mint a fejlesztő? A techcégek már kommunikációs szakemberekre vadásznak 2 hónapja
- Hogyan lesz a vállalati kultúra a megtartás egyik legerősebb eszköze? - aki válaszol Plósz Orsolya 3 hónapja
- Idén is a top munkaadók között a Philip Morris International 3 hónapja
- Új Country Manager a JTI Hungary Zrt. élén 3 hónapja
- Négyszáz új dolgozót toboroz ez a cég Debrecenben 3 hónapja
- The HR profession suffers from success blindness 3 hónapja
- Az Adattárolás Új Korszakának Analízise: Az SSD-technológia Átfogó Áttekintése és Stratégiai Jelentősége 2026-ban 3 hónapja
- Képzelt állásinterjú egy bértranszparens országban - fikció, ami hamar valósággá válik 3 hónapja
- Lesz idén prémium? Mikor jár és mikor perelhetünk érte? 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?