IPOSZ: rendezni kell a kamarák jogállás
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) szerint az államháztartási és közigazgatási reform kapcsán rendezni kellene az érdekképviseletek és a gazdasági kamarák helyzetét, jogállását.
Géresi József, az IPOSZ alelnöke a szövetség csütörtöki sajtónapi ünnepségén hangsúlyozta, hogy szerintük két törvényt kellene alkotni, egyet az érdekképviseletekről, egy másikat az egységes gazdasági kamaráról.
Az IPOSZ alelnöke hangsúlyozta, hogy nem szabad összemosni az érdekképviseletek és a kamarák feladatát, hatáskörét.
Vonnák Sándor, az IPOSZ felügyelő bizottságának elnöke felvetette, hogy a gazdasági önkormányzat, azaz a gazdasági kamara köztestületként állami feladatokat lásson el, az érdekképviseletek pedig képviseljék a gazdaság, az általuk tömörített szakma, tagság érdekeit.
Az IPOSZ alelnöke hangsúlyozta, hogy nem szabad összemosni az érdekképviseletek és a kamarák feladatát, hatáskörét.
Vonnák Sándor, az IPOSZ felügyelő bizottságának elnöke felvetette, hogy a gazdasági önkormányzat, azaz a gazdasági kamara köztestületként állami feladatokat lásson el, az érdekképviseletek pedig képviseljék a gazdaság, az általuk tömörített szakma, tagság érdekeit.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?