Iskolakezdési támogatás: csak utalványban
A HR Portálon jelenleg a második legnézettebb írás az iskolakezdési támogatás szabályainak megváltozásáról szóló hír. Nem véletlenül, hiszen sokakat érint ez az évek óta népszerű juttatási forma változása. Utánajártunk, milyen következményei lehetnek a törvénymódosításnak.
Az iskolakezdési támogatás a gyermekek beiskolázásához nyújt segítséget a szülők számára, amely jelenleg a tanév első napját megelőző és követő 60 napon belül használható fel például tankönyv, taneszköz, ruházat levásárlására.
Két fontos változásra kell felkészülni az iskolakezdési támogatással kapcsolatban jövő
Jövőre csak utalvány adható
A másik az, hogy míg idén kétféle módon lehet adni az iskolakezdési támogatást: utalvány formájában, vagy pedig a munkáltató nevére kiállított számlák elszámolásával, addig 2013. január elsejétől csak az elsőre nyílik lehetőség. - Vagyis jövő évtől kizárólag (papíralapú vagy elektronikus) utalvány formájában adható ez a juttatás. A törvénymódosítás indoklása az, hogy kevesen vették igénybe a számlák elszámolásának lehetőségét. A nagyobb cégek eddig is jellemzően utalványban adták ki a támogatást. Ez a kisebb településeken és kisebb cégeknek okoz majd kellemetlenséget, mert inkább ők éltek ezzel a lehetőséggel - mondta Fata László.
A szakember hozzátette, ez a változás még a szülők pénztárcáját érintheti érzékenyen. Az ugyanis, hogy az iskolában kiadott tankönyvekről szóló számlát jövőre már nem lehet elszámolni, tulajdonképpen azt jelenti, hogy az iskolakezdési támogatásból jövőre nem lehet a tankönyveket megvásárolni. - Hiszen az iskolákban nem megoldott az utalvány elfogadása - magyarázza Fata László.
Ez vár tehát a szülőkre, ha 2013 őszig nem történik változás, például az, hogy utalvány-elfogadóhelyekké válnának az iskolák, vagy az, hogy könyvesboltok kezelnék a tankönyvosztást.
A szülők valószínűleg tiltakozni fognak
A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete már 2008-ban több problémára felhívta a figyelmet. A kistelepüléseken élő szülők kifogásolták, hogy több kilométer távolságra van olyan kiemelt üzlet, ahol beválthatják az iskolakezdési utalványt, mert a helyi vállalkozók nem kötöttek szerződést az utalványt kibocsátó cégekkel, a számukra magas kezelési díjak miatt. Szintén nehezményezték, hogy hiába szeretné a szülők többsége tankönyvvásárlásra fordítani a munkáltatójától kapott iskolakezdési támogatást, ha "az iskolák nem fogadják el az utalványt, ezért sokszor szükségtelen dolgokra kénytelenek felhasználni a támogatás összegét". Az egyesület már akkor kérte az illetékesektől, hogy tegyék lehetővé az iskolákban az utalványok elfogadását. "Ne kényszerítsék a szülőket, hogy saját zsebükből fizessék ki a tankönyvcsomag árát, amikor munkáltatójuk jelentős összeggel járul hozzá iskolakezdési kiadásaikhoz." Az MSZOE akkor felkérte a szakminisztérium illetékeseit, hogy intézkedjenek arról, hogy az iskolák legyenek kötelesek elfogadni a különböző cégek iskolakezdési támogatáshoz kiadott utalványait.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk
2025. év végén az előző évhez képest kifejezetten kevés változás történt a kedvező adózású juttatásokhoz kapcsolódóan. Ez lehetőséget ad... Teljes cikk
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek 3 hete
- Lakhatási támogatás 2026-ban - amit munkavállalóként és munkáltatóként tudni kell 3 hete
- Ekkor indul a munkakörülmények fejlesztését célzó pályázat második szakasza 4 hete
- Ekkora hitelt kaphatunk egy vagy két minimálbéres jövedelemmel 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- A meglepő igazság: Miért jelennek meg szülők a Z generáció állásinterjúin? 1 hónapja
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 1 hónapja

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?