Itt a legnagyobb vezetőkiválasztó cégek listája: mozgások az élbolyban
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA listavezető változatlan: magasan az élen a HumanField, annak ellenére, hogy az előző évhez képest valamelyest csökkent a vezetőkiválasztásból származó árbevétele. A többi cég helyeket cserélt, és voltak, akik jelentős növekedést tudtak elérni 2023-ban. Nézzük, mi történt az executive search piacon az elmúlt időszakban! Folytatjuk a Budapest Business Journal (BBJ) iparági toplistáit bemutató sorozatunkat.
Az összeállítás a 2023. évi vezetőkiválasztásból származó árbevételek alapján készült.
A dobogó tetején most már évek óta a HumanField Vezető- és Specialistakiválasztó Kft. szerepel. Bár az elmúlt évhez képest valamelyest csökkent a cég árbevétele 1,284 milliárd forintról 1,224 milliárdra. Az első hely így sem került veszélybe, hiszen egyedül ez a cég szerepel a listán, amely 1 milliárd forint felett tudott teljesíteni. (Azok közül a cégek közül, amelyek közölték az adataikat.) Korábban Dr. Molontay Patrik a 2023-as évről a HR Portalnak azt nyilatkozta, hogy embert próbáló időszak és szűkös év volt, amely ugyan pénzügyileg nem volt olyan rossz, mint mondjuk 2020, de mint mondta: „Szétfeszíti a szektort az a korábban sosem tapasztalt jelenség, hogy a gazdasági visszaesés ellenére nehezebb betölteni egy-egy pozíciót, mint gazdasági szárnyalás alatt.” Ugyanakkor 2024-es várakozásairól bizakodóan nyilatkozott. A 2024-es első félév eredményei egyelőre nem hozták az előző év bevételeinek felét (455 millió forint), így a jövőre aktuális listából kiderül majd, hogy a második félév beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket. A cég a 2024 júliusi adatok szerint 20 tanácsadóval és két kutatóval dolgozik, együttműködő irodáik pedig a világ 25 országában vannak. A kiválasztási idő átlaga pedig 3 hét.
Második lett a listán a tavalyi harmadik a Friisberg&Partners International. A cég 813 millióról 900 millió forintra tudta növelni az árbevételét év/év. Menetel előre a rangsorban, hiszen az utóbbi években mindig egy-egy helyet sikerül előre lépnie. 2024 első félévében pedig sikerült túllépniük, az előző évi bevétel felét. Nyolc főállású alkalmazottal dolgozik a cég, a kiválasztási időt 4 hétre teszik.
A dobogó harmadik helyén a SpenglerFox Hungary, amely két helyet tudott javítani az előző listához képest, így sikerült visszakapaszkodnia korábbi pozíciójába. Bevétele 590 millióról 615 millió forintra emelkedett. Ugyanakkor, ahogy a második helyezett az elsőtől, a harmadik is jelentős elmaradásban – több mint negyedmilliárd forint - van a másodiktól. Ez a cég is jól teljesített 2024 első félévében, vagyis túlteljesítette az előző évi bevétel felét. Hét alkalmazottal, 63 partnerirodával dolgoznak, és 5 hét az átlagos executive kiválasztási idő, és félév garanciát is vállalnak ügyfeleik felé.
Az Arthur Hunt meg tudta őrizni negyedik helyét a listán, ugyanakkor árbevétele jelentősen csökkent az előző évhez képest, 597 millió forintról 409 millió forintra. A cég 11 főállású alkalmazottal rendelkezik, köztük 4 kutatóval. Az ügyfeleiknek 12 hónap garanciát biztosítanak, de az átlagos keresési időt nem közölte a cég.
Ötödik az ISG International Executive Consulting, amely egy helyet tudott előre lépni, 392 millió forintos bevételt termelve.
Az első tíz helyezett között szerepel még az Amrop Kohlmann&Young, a PSP Siklóssy&Partner, a Prime by JobGroup, a HILL International Kft. és a Kienbaum Executive Consultants Kft. Mely cégek közül a PSP Siklóssy&Partner két helyett lépett előre, a 9.-ről a 7. helyre. Új szerepló az első 10-ben a Prime by JobGroup, amely a 8. helyezést szerezte meg. A Kienbaum maradt a 10. Minden említett cég növelni tudta a bevételeit, a 7-10. hely között 200 millió forint feletti vezetőkiválasztásból származó eredménnyel.
Bár szerepel a listán, de nem hozta nyilvánosságra eredményeit a tavaly második MP Solutions Kft., amely 2023-as bevételei szerint most is a dobogó második fokán szerepelt volna, mert az Opten adatai szerint 1 078 milliárd bevétellel rendelkezett, vagyis szintén bevételeit növelve átlépte az 1 milliárdos küszöböt.
Továbbra sem adják meg vezetőkiválasztásból származó árbevételeiket olyan, a fejvadászat területén egyébként nemzetközileg jelentős cégek, mint a Korn/Ferry vagy az Egon Zehnder, amelyek egyébként akár az élbolyban is szerepelhetnének.
A Budapest Business Journal iparági listái (Book of Lists) és összes kiadványa a https://www.bbj.hu/shop oldalon vásárolható meg.
A legnagyobb Vezetőkiválasztással foglalkozó cégek Magyarországon a 2023. évi, a vezetőkiválasztásból származó nettó árbevételeik alapján (ahol nincs szám, ott a vállalat az adatot nem közölte. A cég nevére kattintva bővebb információhoz juthat.):
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc