Megjelent: 6 éve

Fel kell pörgetni a folyamatok egyszerűsítését, automatizálását



A másik résszel azonban máshonnan közelítenék a felvetésre. Onnan, hogy nem mindegy, hogy mekkora a fluktuáció, és annak milyen okai vannak. Sok múlik például azon, hogy a legnagyobb kihívásra hogyan tud a szektor rövid és hosszú távon válaszolni - ez pedig nem a fizetésekről szól. A logisztika nagy technológiai változások előtt áll, aminek a már említett csomagszámnövekedés is az oka. Ha három éve napi 1500 csomagot adtunk fel, akkor ma ötezret, két-három év múlva meg a nyolcezer sem túlzó feltételezés. A sebességnövekedés és a munkaerőforrás már nem hozható egyensúlyba csak az emberi erőforrás mennyiségi növelésével. A rendszernek kell változnia, és ma már az is világosan látszik, hogy minden 500-as emelkedés hoz egy-egy olyan technológiaváltást, amit nem lehet csak élőerőn végrehajtani. Ha erre tesszük rá a fluktuáció kérdését, akkor a legnagyobb problémát már az jelenti, hogyha nincs jó struktúra, nincs atombiztos működés, nincs jól dokumentált, jól ellenőrizhető és jól motivált folyamat. Ha csak az élőerőbe vetett bizalom van, hogy „az embereim majd megoldják”, akkor a cég függésbe kerül, ha gyors a fluktuáció, akkor pedig életveszélybe. Ha nincs rendben a munkafolyamat, akkor azzal válik nagyon rossz tényezővé az egyenletben a fluktuáció, hogy az új ember sokkal lassabban tanul be, és nem termeli ki a „bekerülési költségét”. Tehát egy munkáltatónak értékesebb a már betanult embert megszereznie - így a konkurenstől próbálja meg azt elcsábítani. Ördögi körnek tűnhet, mert mindeközben a forgalomnak, a bevételnek növekednie kell, hisz ha holnap 30 százalékkal több vevőt tud kiszolgálni, akkor őrült nagy profit van és szárnyalás, ha viszont csak tizedével kevesebbet, komoly mínuszba fordul az üzlet.
Extremdigital4 18 09 24Én a legtöbbet abból tanulok, hogy Nyugat-Európában több helyre be is engednek bennünket, ahol tudunk benchmarkolni, trükköket ellesni

Ez már több, minthogy a cég vegye komolyan a HR-t.



A munkaerőhiánnyal dupla pofont lehet kapni. Az egyiket, ha nincs, aki felvegye a munkát, a másikat, ha a folyamataikra nem a megfelelő fókuszt tették. Egy óriási, növekvő piacon, ahol olyan nagy a verseny, hogy két éven belül legalább 30 százalékkal tovább nő majd a forgalom, valójában ébren műtét zajlik. Meg kell oldani, hogy egyszerűsödjön a munkafolyamat, kapja a technológiai fejlesztéseket és folyamatosan haladjon a mindinkább automatizálhatóság felé, de eközben azt is, hogy az ehhez szükséges emberi erőforrást meg lehessen tartani. Ha nem olyan leegyszerűsíthető, könnyen betanítható munkafolyamatokat írunk elő, akkor ennek nagyon gyorsan meg lehet inni a levét. Nem igaz, hogy elég az employer branding, a fizetésemelés és a munkaerőmegtartási próbálkozások! A mai HR munkák felértékelése mellett az abszolút nem HR munkát is komolyan kell venni: a folyamatok egyszerűsítését, automatizálását ezzel párhuzamosan erőltetett menetben végezni kell.

Új helyzet van a magyar munkaerőpiacon, és az is látszik, hogy mindezt konferenciákon és szakmai fórumokon legfeljebb kibeszélni lehet, megoldani nem. Vannak más kapaszkodók vagy mindenki oldja meg majd saját kútfőből?



A helyzetfelismerés sok logisztikai és retail cégnél már elég jól megy, és így a részfolyamatokra, részfeladatokra már vannak jó megoldások és példák is Magyarországon. De én a legtöbbet abból tanulok, hogy Nyugat-Európában több helyre be is engednek bennünket, ahol tudunk benchmarkolni, trükköket ellesni. Legutóbb például egy svéd sport online kereskedőnél jártunk, aki megengedte, hogy megnézzük, mit-hogy csinál egy nap. Semmit nem titkoltak, ami idehaza szinte elképzelhetetlen.
Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - „Itt valójában ébren műtét zajlik”
2. oldal - Fel kell pörgetni a folyamatok egyszerűsítését, automatizálását
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az üzleti hallgatók készen állnak a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára

A brit gazdasági szakos hallgatók szerint az ügyfélszolgálati munkakörökre lesz a legnagyobb hatással a mesterséges intelligencia - derül ki egy... Teljes cikk

Iskolapadba ültetheti a vezetőket a mesterséges intelligencia forradalma

A generatív mesterséges intelligencia forradalmasítja a bankvilágot és új lehetőségek sokasága nyílik meg a pénzintézetek és ügyfeleik előtt.... Teljes cikk

Pánik és potenciál: Mit tanultak a dolgozók a mesterséges intelligenciáról 2023-ban?

A mesterséges intelligencia eddig is jelentős hatással volt a munkánkra, és a jövőben is komoly változásokat eredményezhet. Lássuk, milyen... Teljes cikk