kapubanner for mobile

Javítana a kölcsönmunka feltételein az Európai Bizottság

Közel egyenjogúvá tenné a kölcsönmunkát az állandó foglalkoztatással az Európai Bizottság. A javaslat szerint a kölcsönzött munkásokat azonos bér és szociális juttatások illetnék meg, mint az állandó foglalkoztatásban lévőket, feltéve ha ugyanabban az állásban hat hétnél tovább dolgoznak.

images

A törvénytervezet főként a német, a brit és a holland munkaerőpiacra gyakorolna nagy hatást, ezekben az országokban ugyanis a legelterjedtebb a kölcsönmunka.

Vladimír Spidla foglalkoztatási ügyekben illetékes biztos meggyőződése szerint az Európai Unió teljes területén érvényesülnie kell az "azonos munkáért azonos bér és juttatás" alapelvnek, ezért még az év végéig meg akarják találni a megfelelő szabályozási formát. A német szakszervezeti szövetség (DGB) elnöke, Michael Sommer támogatja a kezdeményezést, ebben látja ugyanis az olcsóbb kelet-európai munkaerő beáramlásának lassítását, megállítását.

A munkaerő-közvetítéssel foglalkozó cégek ugyanakkor korainak tartják a javaslatot, és emlékeztetnek, hogy öt év alatt egyedül Németországban 319 ezerről 600 ezerre emelkedett az ilyen módon foglalkoztatottak száma. Ezt a kedvező trendet veszélyeztetné az uniós szabályozás. A rendszer támogatói szerint a statisztikai adatok sem támasztják alá azt, hogy a legtöbb cég tartósan és tömegesen alkalmazna rosszul fizetett kölcsönmunkásokat pusztán költségmegtakarítási okokból. Arról nem is beszélve, hogy sok munkanélküli juthat ily módon legalább időszaki álláshoz.

Világgazdaság
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből

A 2026 elején is alacsony munkanélküliségi ráta mellett számos ágazatban – különösen az építőiparban és az élelmiszer-feldolgozó szektorban... Teljes cikk

Váltás a Prohuman élén, ő az új vezérigazgató

Távozott az egyik legnagyobb hazai HR szolgáltató, a Prohuman Zrt. éléről Tóth Ágnes vezérigazgató. Posztját eddigi helyettese Göndöcs Viktor vette át. Teljes cikk

Új kihívások előtt a debreceni munkaerőpiac - nem csak munkáskéz, kompetencia is kell

A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán. Teljes cikk