Jó outsourcing lehetőség: Kínába tartanak a magyar cégek
Az outsourcing ma már a világ legjelentősebb együttműködési formája, a globális fejlődés egyik motorja. Mind több magyar cég is érdeklődik külföldi export és terjeszkedési lehetőségek iránt, amelyek közül egyre kiemeltebb helyet foglal el a távol-keleti régió. A kínai-magyar kapcsolatok erősítése a magyar kormány célja is, az ázsiai ország pedig hatalmas lehetőséget lát az outsourcing üzletek megszerzésében.
Dr. Kerekes György, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal elnökhelyettese beszédében hangsúlyozta, a HITA kiemelten kezeli a kínai-magyar kapcsolatokat. Folyamatosan figyelemmel kísérik a magyar exportérdeklődés alakulását is a távol-keleti országba: míg 2008-2009-ben Magyarországon a kínai befektetések iránti érdeklődés a 9-10. helyet foglalta el, ma az érdeklődés már a 3. 4. helyre lépett elő. Míg 2008-ban 1000 megkérdezett ügyfélből mindössze 10 exportáló magyar cégvezető vélte úgy, hogy Kína fontos lehet számára, ma már minden tizedik.
Suhajda Attila, a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség elnöke hozzászólásában kiemelte, a szolgáltató szektor fejlődése ma már kulcskérdés egy ország gazdaságpolitikájában. Kína jó érzékkel kívánja fordítani a most még döntően olcsó gyártásra koncentráló gazdaságát a tudásalapú szolgáltatások irányába. De ez a szektor bonyolult, működésének megértése a kormányzati és az ágazat szereplő által elengedhetetlen a fejlődéshez. Ez egy tanulási folyamat, melyben a HOA aktív szerepet vállalt az elmúlt években.
Hangsúlyozta a képzett munkaerő illetve a képzés fontosságát, hiszen ebben az ágazatban nem a gépek, vagy robotok a fő értékteremtők, hanem az ember, mégpedig a jól képzett szakember. A HOA elnöke sikerként említette meg, hogy ma már több egyetem is oktatja a szolgáltatási munkatárs képzést, amelyet a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség kezdeményezésére a Szolgáltatástudományi Módszertani Központ Alapítvány (SZTMK) vezetett be a magyar oktatási rendszerbe.
Suhajda Attila a kínai delegációt elkísérő cégvezetők, valamint high tech,- és infoparkok vezetői számára kiemelte, a kínai-magyar üzleti kapcsolatokhoz segítséget nyújthat a HOA Minősített Üzleti Szolgáltató védjegyének bevezetése, amely könnyebb döntést, valamint garanciát jelent a kínai befektetők számára.
Üzenet értékű gesztusnak értékelte, hogy a kínai kormány első európai kereskedelem fejlesztési központját Budapesten hozta létre. Kiemelte, hogy a közös kulturális gyökerek jó alapot adnak a sikeres együttműködésre, de eredményt csak egymás jobb megértése révén tudunk elérni.
Wang Xinping, a delegáció vezetője elmondta, az outsourcing ma már a világ legjelentősebb együttműködési formája, a globális fejlődés egyik motorja. Jelenleg a nagy országok dominálnak, de gyorsan változhat a helyzet. 2009-ben a globális outsourcing piac mérete csökkent, de 2010-re már talpraállt. A kínai kormány hatalmas lehetőséget lát az outsourcing üzletek megszerzésében. Aktívan támogatja a hazai és külföldi cégek közötti együttműködéseket. Elmondta, hogy a már a 11. ötéves tervben és a jelenleg 12-ikben is külön foglalkoztak az ágazat fejlesztésével.
Wu Li, a Kereskedelmi és Outsourcing Főosztály igazgatóhelyettese, a Pénzügyminisztérium igazgatóhelyettese a szolgáltatóiparban és outsourcingban rejlő együttműködési lehetőségekről beszélt felszólalásában. Mint mondta, Kína ma a második gazdasági nagyhatalom, "de nem erős hatalom". Felismerték, ehhez változtatni kell a gazdaság irányán, a szolgáltató szektor fejlesztése kiemelt feladat. Néhány intézkedés és fejlődési adat a sok közül: 21 kínai várost "kineveztek" outsourcing városokká, amelyek rendkívüli állami támogatásban részesülnek. Az önkormányzatoktól szintén hasonló támogatást kért a kormányzat.
A cégek 4500 kínai jüant kapnak támogatásra, tréningekre, ha friss diplomást alkalmaznak. Ha végleg felveszik őket, akkor még további 500 kínai jüanban részesülhetnek. Évente mintegy 6 millió frissdiplomás végez Kínában. Ha csak 10 százaléka ebben a szektorban fog elhelyezkedni, akkor az ugrásszerű fejlődés ebből a szempontból is biztosított lesz. 15 százalékra csökkentették a társasági adót azon cégeknél, amelyek outsourcing tevékenységet végeznek. 10 ezer fő felett foglalkoztató cég, több mint 10 működik Kínában. 100 milliárd forgalmat meghaladó szintén több, mint 10 vállalat. Több mint 15 ezer outsourcing cég működik, kétmillió nyolcszázezer munkavállalót foglalkoztatva.
Elmondta, hogy az offshore outsourcing üzletek volumene január és szeptember között 71 százalékkal 23 milliárd dollárra nőtt, míg a befektetések aránya 61 százalékkal 13 milliárd dollárra.
Wu Li végül kiemelte, nem véletlenül ejtette útba a delegáció Magyarországot, a közös, magyar-kínai outsourcing piac fejlesztése Kína számára is kiemelten kezelendő. Céljuk, hogy feltárják a két ország outsourcing ipara közötti együttműködések lehetőségeit.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Míg 2025 az AI adaptáció éve volt, 2026-ban már az AI által támogatott HR erősítése a cél, mindeközben megőrizve az emberközpontúságot és a... Teljes cikk
Rugalmas, gyors és alacsony kockázatú megoldást kínál a contracting. Így a vállalatok projekt alapon juthatnak a szükséges szakértői tudáshoz,... Teljes cikk
Megnéztük, hogy miként változott a létszám a legnagyobb hazai vállalatoknál 2024. szeptember és 2025. szeptember között. A mérleg: kevés a plusz,... Teljes cikk
- Új, jól fizető fejlesztői állások – történelmi videojáték-beruházást jelentett be a kormány 3 hete
- A jövő hidraulikája: a dugattyús szivattyúk szerepe és előnyei 2 hónapja
- Dolgoznak – de nincs munkájuk: így terjednek a kamuirodák 2 hónapja
- Stabil bérszámfejtés bizonytalan időkben: megoldás a magyar piac számára 3 hónapja
- Az egyedi lézervágás forradalma a modern iparban 3 hónapja
- Contracting 5 hónapja
- Álmunkahelyekre járnak a kínai fiatalok, hogy úgy tűnjön, dolgoznak 7 hónapja
- Milyen kihívások formálják a bérszámfejtés outsourcing piacot 12 hónapja
- Trendalkotó múlt, inspiratív jövő - Ocskay Szilárd, a NEXON alapító-ügyvezetője 13 hónapja
- Élesedik a verseny a dobogón: itt vannak a legnagyobb HR és bérszámfejtő outsourcing cégek 1 éve
- Az outsourcing piacon terjeszkedik a Prohuman Group 1 éve

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben