Jobbik: az önkormányzatok cégei ne emeljék a munkaidőkeretet és a túlórát!
A Jobbik kezdeményezi az önkormányzatokban, hogy ne alkalmazzák gazdasági társaságaiknál az általuk "rabszolgatörvénynek" nevezett rendeletet - írja az MTI.
Az ellenzéki politikus szerint a törvényben biztosított lehetőség nem fogja emelni a gazdaság teljesítőképességét. A törvény életbelépésével pontosan a teljesítőképesség, az eredményes, a jó munka kérdőjeleződik meg - vélekedett.
Varga Zoltán Péter, a Pest Megyei Közgyűlés jobbikos képviselője kiemelte: a párt önkormányzati kabinetje által kidolgozott előterjesztés tervezetét lehetőség szerint minden olyan települési és megyei önkormányzatnál szeretnék benyújtani, ahol van jobbikos képviselő.
Arról is beszélt: a tervezetben szerepel egy olyan javaslat is, amelyben arra kérik a településeken működő, egyébként magántulajdonú gazdasági társaságokat, hogy ők se alkalmazzák a jogszabályt.
Varga Zoltán Péter közölte: vasárnap a Pest Megyei Közgyűlésbe is benyújtják előterjesztésüket, és kezdeményezik rendkívüli ülés összehívását.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A diploma ma már nem elég. Mit tehet az egyetem, hogy a frissdiplomások, úgymond "készen" legyenek a munkaerőpiacra? HR Szubjektív rovatunkban Egyed... Teljes cikk
A munka világa az elmúlt években látványosan átalakult, de 2026 már nem az új trendek bevezetéséről szól, hanem azok következményeiről. A... Teljes cikk
Mi az, ami valójában egy vállalatnál tartja a munkavállalókat? Bár a fizetés, a közvetlen felettes és a kihívást jelentő feladatok fontosak, a... Teljes cikk
- Rendkívüli bejelentés: Magyar Péter a NAV-nak adna új, erős jogköröket 4 napja
- Magyar Péter: még idén érkezik a nyugdíjemelés és megduplázzák a családi pótlékot 2 hete
- Miért maradnak a munkavállalók a Tescónál? Interjú Túróczi Norbert HR igazgatóval 2 hete
- Gimnáziumok vezetői írtak levelet Magyar Péternek az oktatási miniszterjelölt kapcsán 2 hete
- Bejelentették az új kormány hét miniszterét 2 hete
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 2 hete
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 2 hete
- Donald Trump Magyar Péterről: az új ember jó munkát fog végezni 2 hete
- Uniós források feltételekkel: mi kell a kifizetésekhez? 2 hete
- Állami karrierek újraírva: szakemberekkel épül a Tisza-kormány 3 hete
- "Távozzanak!" – vezetőcseréket sürgetett Magyar Péter győzelmi beszédében 3 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?